Galuska nélkül nincs ünnep

70

Pusztinán nincs húsvét töltike nélkül, amit ők csak galuskának hívnak, nemcsak azért, mert hagyománya van, hanem azért is, mert könnyű és finom étel.
A töltike titkáról és a pusztinai húsvéti szokásokról Nyisztor Tinka néprajzkutatóval beszélgetett Kiss Előd-Gergely.

Fotók: Ádám Gyula

Épp Budapesten értük el telefonon, így nem húztuk sokáig az időt, rögtön a lényegre tértünk. Mondta is azonnal, hogy Pusztinán nem különböznek kirívó módon a húsvéti szokások más tájegységek szokásaitól.
– Húsvét mindig különleges esemény volt, nem is tudnám megmondani, hogy nagyobb-e, mint a karácsony. Egyébként is minden szokásunk a családhoz és a valláshoz kötődik – fűzte hozzá.

A viselet is fontos
Elmondta: a nagy ünnepség a templom körül forog. Mindig ott kezdődtek az események, ilyenkor rendszerint új ruhát és cipőt kaptak, ezért nagyon várták a húsvétot, ez a szokás a mai napig él – mesélte.
Hozzáfűzte: a faluban nincs divatbemutató, az új viseletet a templomban mutatják meg egymásnak a falubeliek. Sőt szóvá is teszik egymásnak, hogy azért jön valaki templomban, hogy megmutassa a ruháit.
– De aztán a pap egyszer megoldotta a dilemmát. Azt mondta, hogy Istennek nemcsak imát lehet mondani, hanem viselettel is tudunk neki hálát adni. Sőt szakrális táncokkal is ki lehet mutatni az Isten iránt érzett szeretetet – mesélte.
Hozzáfűzte: ezért számukra a ruha is nagyon fontos, sőt gyerekkorából arra emlékszik, hogy volt, aki az árcédulát sem szakította le, mert abból is látszott, hogy a ruha új.

Szinte szertartás a főzés
Miután elsősorban a gasztronómiai szokásokra voltunk kíváncsiak, rögtön rátért erre is.
– Otthon a családban szinte rituális a főzés, hogy mindenki tudjon valami finomat tenni az asztalra. Így volt ez régen, amikor nem volt még annyi minden. Nem szeretném azt hangsúlyozni, hogy szegények itt az emberek, de nyilván más szociális szint van. Más volt akkor, amikor a boltból szinte semmit nem tudtunk vásárolni, hanem apám hozott egy citromot és egy narancsot. Annak a héját beletettük a kalácsba. Felnőttkorunkban is volt, amikor tréfálkoztunk, volt, amikor sírtunk, hogy a fene egye meg, miért nem hozott egy kilót – elevenítette fel emlékeit Nyisztor Tinka.
A citrom és a narancs akkoriban a kalácsba járt, nem volt rá mód, hogy a szülő hozzon belőle egy kilót a gyerekének. De azért boldog volt, akinek jutott narancs- vagy citromhéj a kalácsba, mert bizony volt, akinek még az sem jutott. Ennek karácsonykor is örültek, de sokkal inkább húsvétkor, mert akkor már lehetett használni a kinti kemencéket.
– A faluban kalácsillat terjengett, szállingózott, és az olyan fenséges dolog volt. Még most is érzem az illatát – mesélte.

A tojásírás a szakértők dolga
Persze a tojásírás is része volt a húsvétnak, de ezt már szakemberekre bízták. Mindenki megszámolta, hány keresztlánya, hány unokája van, és annyi tojást íratott meg. Annak ugyanis akkoriban nagy értéke volt. Ami az étkezést illeti, akinek volt állata, birkája, valamilyen formában bárány került az asztalára. A töltött bárány nem szokás Moldvában, inkább megsütötték serpenyőben, és mindig készült bárányleves. Akinek nem volt juha, az levághatta a kakasát, akkor is, ha az volt az egyetlen, mert addigra már a kotlást megoldották, így nem kellett többé a kakas. Esetleg fogtak egy tyúkot is, és abból készítettek levest. Viszont a töltikét – amit ők galuskának mondanak, és valójában a töltött káposzta „kisebb testvérkéje” – akár szőlőlevélben, akár savanyú káposztában régen is mindig elkészítették, és ma is mindig elkészíti mindenki, mondván, hogy galuska nélkül nincs ünnep.
– Ez a másik illatozó dolog, ez az illat terjed az egész faluban, mert egyszerre főzi mindenki, mindenkinek az asztalán ott van vasárnap a finomság. Emiatt csütörtökön, pénteken és szombaton is a falu csupa illatban úszik.

 

Minden a templomhoz kötődik
Hozzáfűzte: minden ünnepük szorosan kötődik a templomhoz, azt ilyenkor kitakarítják, és mindenki igyekszik meggyónni. És szerves része az ünnepnek az éjféli mise, a feltámadás. A falubeliek ezt gyakran csak úgy emlegették, hogy a „támadás”.
– Ezen jókat szórakozom, mert nagyon sokan most sem tudják, hogy a kettő között mi a különbség – mondta.
Hozzáfűzte: ettől függetlenül ez nagyon felemelő ünnepség. Azonkívül divatba jött, hogy elmennek ilyenkor a temetőbe. Tisztában vannak vele, hogy ez román szokás, de most már beletörődtek.
– Meg kell mondanom, hogy nagyon kellemes és szép dolog. A templomtól a temetőig végig énekelünk, mindenki gyertyát gyújt, és legalább mindenki eljut a saját hallottjához a temetőben, és egy kicsit a halottakat is bevonják ezáltal az élők ünnepségébe. És ez is nagyon jó – tette hozzá.
Visszatérve a sütés-főzésre: kenyeret és kalácsot is sütöttek mindig. Moldvában nem sütnek rendszeresen kenyeret, a kenyérsütés a nagy ünnepekhez tartozik. Persze, előfordulhat máskor, a nyári nagy munkák ideje alatt is, de kizárólag kemencében. Hét-nyolc kiló liszt fér bele, ezért annyit szoktak sütni egyszerre. Az ünnepen a gyerekek felkeresik a keresztszülőket. Ilyenkor kaláccsal és piros tojással fogadják őket. Egészen kicsike kalácsot is szoktak készíteni, amelyet a gyerekeknek osztogatnak. Ma már egyre ritkábban, lassan kimegy divatból.
– Sosem felejtem, a cipőkrém kis dobozát anyám sikálta, teljesen kipucolta, az volt a tepsi, amelybe egy picike kalács elfért – elevenítette fel régi kedves emlékét Nyisztor Tinka. – Ezt kapták a keresztgyermekek.


Az idősebb gyermekek délután keresik fel a keresztszülőket, amikor már lehet poharazgatni, és a vasárnapi mise után valamennyi keresztszülő megkeresi a gyermekeket, akik akkor kapják meg az írott tojást és a kiskalácsot. Így aztán ilyenkor, húsvétvasárnap a templomba mindenki kistáskával megy. Ma már jobbnál jobb átlátszó táskák vannak, hogy lehet a tojást is látni benne, de már Kinder-tojás is előfordul köztük, és csokitojás is akad. A néprajzkutató úgy fogalmazott: változnak egy kicsit ugyan a szokások, de inkább csak a tartalmuk, a külső keret azért megmarad.

Végre megtudjuk a töltike titkát
Kérdésünkre aztán csak elmondta: a galuska titka valójában már nem titok, mert már mindenki tudja, ugyanis már sokan járnak Pusztinára, sokfelé készítik szerte a nagyvilágban. Hozzáfűzte: régebben a galuskába nem járt hús, legfeljebb szalonnakocka került bele. Aztán 1990 után, amikor már húshoz is hozzá lehetett férni, úgy vette észre, hogy már őrölt húst is tesznek a galuskába. Amitől viszont igazán különleges a galuska, hogy nagyon sok zöldség kerül a töltelékébe.
A galuska tartalma egyébként évszakonként változik, de a rizs meg a kása mindig benne van. Tavasszal medvehagyma, csalán, sóska, zöldhagyma is jut bele. Olyan sok „zöld” kerül bele, hogy a belsejébe már nem is tesznek savanyú káposztát. Nem is annyira drága étel, megengedheti magának mindenki, mert a káposzta olcsó, de ha szőlőlevélből készítik, az sem drága, mert azt elteszik ősszel sóban.
– Sokszor azt mondtam, jobb lenne húst tenni bele, mert megveszi az ember. De én épp most jöttem Budapestre, és hoztam egy kis kóstolót a barátoknak, mert nekünk nincs más valutánk, és azt látom, hogy a mi galuskánk felértékelődött, amiatt, hogy sok zöldség van benne. Mert vannak a vegetáriánusok, meg a reformkonyhások, akik csodálkoznak, hogy hú, de jó – mesélte.


Hozzáfűzte, ő maga is úgy gondolja, hogy jó is. Ezt egyébként a külföldről hazatérő fiatalok azt mondják, „anya, csinálj galuskát, de ne fasírtat, ne legyen benne sok hús”. Egyébként sárgarépát, petrezselyemgyökeret és újabban még cukkinit is tesznek bele. Folyamatosan terem zöldség, amellyel meg lehet tölteni a töltikét.
– Azt kell mondjam, hogy finom és könnyű. Mi nem négyet eszünk belőle, hanem tizennégyet. Könnyű és jó – mesélte nevetve.

Az egész falu ünnepel
Hozzáfűzte: ami a leveseket illeti, azok mindig savanyúak. Egyszer esznek évente édes levest, de ez alatt nem azt értik, hogy cukrozott, hanem azt, hogy nem savanyú. Így aztán finom savanyú leveseket főznek, mindenkinek van kalács az asztalán. Igaz, ma már rengeteg kalácsot hoznak be városról a faluba, mert úgy kényelmesebb, mert minden háznál éppen nincs kemence. Régen mentek sütni a szomszédba, az is jó volt, mert kalákáztak. Beosztották, hogy a nagyhéten mikor melyik szomszéd használta a kemencét.
– Nemcsak egy-egy család ünnepel, hanem az egész falu. Amikor egy illat terjeng a faluban, az már ünnep. És mindenki elmegy a templomba. Lehet róla jót is, rosszat is mondani – mi tudunk ilyent is, olyant is, mert nincs magyar nyelvű mise –, de elmegyünk akkor is, ha románul van.
Azért régen is énekeltek egy-két magyar nyelvű éneket is a templomban, mert a kántor is tudott magyarul. Hozzáfűzte: ami igazán szomorú, hogy egyre üresebbek a templomok, fogy a népesség Moldvában, mert elmentek a fiatalok külföldre dolgozni. Próbálnak hazajönni, de sokszor csak nyáron van rá módjuk.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek