Galacon kapitulált az FK

26

Győzni szeretett volna, ám végül sima vereségbe szaladt bele a Székelyudvarhelyi FK a Galaci United otthonában a teremlabdarúgó-bajnokság tizedik játéknapján. Jakab Zoltán tanítványai nem tudták felvenni a versenyt a hazaiakkal, akik az első perctől az utolsóig irányították a találkozót. Egyre nehezebb helyzetbe kerül az udvarhelyi csapat.

Galacon is elakasztották az FK-t
Galacon is elakasztották az FK-t

Csoma Ferenc, illetve Kovács Ákos nélkül utazott el még vasárnap Galacra a Székelyudvarhelyi FK teremlabdarúgó-csapata, ahol tegnap a román bajnokság tizedik fordulóján kellett pályára lépjen. Előbbi sérülés, míg utóbbi személyes okok miatt nem tudott a csapattal tartani. A fiúk ennek ellenére bizakodva várták a találkozót, hiszen az elmúlt években, ha nehezen is, de mindig győzni tudtak a Duna-parti városban. Ráadásul ezúttal nagyon fontos lett volna a három pont, hogy a csapat felzárkózzon az élmezőnyre.
A játék viszont nem ment az FK játékosainak. Alig kezdődött el a találkozó, máris hátrányba kerültek. Erre azonban hamar jött a válasz Szőcs László révén. Az egyenlítés okozta öröm nem tartott sokáig, miután a galaciak hamar visszavették a vezetést, és a szünet előtt azt növelni is tudták. A térfélcserét követően egy újabb gyors gólváltás történt, majd az United rákapcsolt, és további két gólt rúgva lerendezte a mérkőzés végkimenetelét.
A találkozó után Jakab Zoltán, az udvarhelyiek mestere csak saját csapatát okolta az eredményért. Elmondása szerint minden adott volt ahhoz, hogy egy jó mérkőzés legyen, hiszen sportszerű volt a hazai publikum, ami egy jó játékvezetéssel párosult. „A jelenlegi hozzáállással nem lehet idegenben pontokat szerezni. Nemcsak itt, hanem sehol máshol. Egyelőre be kell lássuk, hogy a reális cél az alapszakasz során a hatodik hely megszerzése” – jegyezte meg keserűen Jakab.
Az FK Székelyudvarhely kilenc mérkőzést játszva nyolcadik a bajnokságban 12 megszerzett ponttal. Az ötödik, illetve hatodik helyezett Dunărea Calarași-tól, illetve a Sepsiszentgyörgyi Spicomtól egy pontra van lemaradva.
Eredmény: Galaci United – FK Székelyudvarhely 6–2 (3–1) /az FK gólszerzői: Szőcs László, Szécsi Barna/.

HN-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.