Fűnyíró-bébiszitter

128

Van úgy, amikor a minket körülvevő tárgyak kezdenek bennünket kihasználni. Akinek háza, autója van, tudja, hogy nagyon könnyen rabjává válhat. A ház és a vele járó gondok folyamatosan szívják az energiánkat, egy porta folyamatos törődést igényel. Egy kicsit olyan, mintha mi lennénk a ház kényelméért, nem pedig fordítva. Mert a ház követelőzik: folyton takaríttatja magát, s ha ablakain besüt a napfény, azonnal rávilágít a teendőkre: poros a szekrény, az asztal, porcicák lustálkodnak a sarokban, pókanyó gondos hálót szőtt a gerendára, a szőnyegen macskaszőr… Nincs az a nő, akit nem zavarnak ezek az apró kis szépséghibák: azonnal törlőrongyot ragad, s végzi a teendőket reggeltől estig, el sem teszi a porszívót, mert mindjárt úgyis elő kell venni. És bár lenézzük azokat, akiknek hivatása takarítónő, valahol mindannyian azok vagyunk. A házunk foglyai.
És van a végletek véglete, amikor a tárgyak kezdenek minket távirányítással irányítani. Példa erre a szomszéd automata fűnyírója, amely mindennap kitartó szorgalommal jön-megy a kertben tiszta egyedül, s mindig csak egy milliméternyi füvet csíp le a pázsit tetejéből. Amikor elfárad, egyedül megy a töltőbe, hogy teleszívja magát árammal a következő járkálásra. Szomszédasszony hívott a minap, hogy szépen megkér, szabadítsam ki Jancsikát. Miféle, Jancsikát, kérdem. Hát a fűnyírót, mondja, biztos fejre állt vagy beszorult valahová. Szaladtam is rögtön, s meg is találtam a bestiát, ott árválkodott a domb alatt. Csupán egy kódot kellett beüssek a memóriájába, s máris ment a töltőre. Honnan tudtad, hogy nem működik Jancsika, kérdem a szomszédasszonyt. Jelezte a telefonom – mondta olyan egyértelműen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer igaz lesz a mondás, hogy a malter hányja fel a kőművest a falra.

Nagyálmos Ildikó

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek