Füge miatt háború

Csizma a konyhaasztalon 24.

360

Idősebb Plinius (i. u. 23/24–79) római enciklopédista A természet históriája című művében olvashatunk egy korabeli politikai manipuláció­ról, amiben a tettes az ártatlan fügét használta eszközül egy háború kirobbantásához. A történet elképesztő igazsága, hogy maga a módszer ma is hatásos és használatos – a füge persze tetszés szerint helyettesíthető másvalamivel, akár egy hazug eszmével is. Cato ókori római politikus, író, szónok (i. e. 95–46) a Karthágó elleni halálos gyűlöletétől eltelve és „utódainak biztonságáért aggódva”, a szenátus mindegyik ülésén azt kiabálta: „Vesszen Karthágó!” Mivel a hallgatóság már megszokta, nem is igen figyeltek rá, de egy napon Cato egy tál fügét mutatott a szenátusban, és így szólt: „Kérdezlek benneteket, mit gondoltok, mikor szedték le a fáról ezt a gyümölcsöt?” Mindenki egészen frissnek találta. „Tudjátok hát meg – folytatta –, hogy harmadnapja szedték Karthágóban. Ilyen közel van falainkhoz az ellenség!” Rögtön határozatot hoztak a harmadik pun háború megindításáról, amelyben azután Karthágót elpusztították. Plinius mindent személyesen tapasztalni akaró tudós volt, ez okozta a halálát is: 79-ben, a Vezúv kitörése idején flottaparancsnokként a bajbajutottak megsegítésére sietett. Felügyelete alatt mintegy 2000 ember életét mentették meg. Emellett tudományos megfigyeléseket is akart végezni, de a vulkánkitöréskor felszabadult mérges gázok belégzése következtében életét vesztette. Plinius az ókori olimpiai játékok atlétáiról írva is megemlékezik a fügéről. Mint mondja, ők folyókban, forrásokban fürödtek, földön háltak, állati bőr vagy fű volt a derékaljuk, olajjal kenték a testüket, egyszerű táplálékuk kovásztalan árpakenyér volt hússal, és sok füge. Ilyen életmód mellett későn öregedtek meg, s volt köztük olyan is, aki nyolc-kilenc olimpián is versenyzett, tehát sokáig meg tudták őrizni fizikai erőnlétüket. Chionisról, a kivételes adottságú futóról írja, hogy kisgyermekkorában, amikor pásztorkodott, egyszer megelőzte a menekülő nyulat, így fedezték fel képességeit, s hogy tápláléka csak szárított fügéből állt. Plinius magyarázata: „A füge növeli a testet és az erőt, emiatt az atléták ezzel az eledellel élnek.”
Kleopátra egyiptomi királynő legendás szépségét is összefüggésbe hozzák a fügével: úgy tartják, legkedvesebb gyümölcse volt, híresen szép bőrének egyik titka a rendszeres fügefogyasztásban rejlett. Nem hazugság, csak éppen féligazság, ha azt hisszük, hogy Kleopátra szépségét kizárólag a külső megjelenés biztosította: fürdővízébe szamártejet, mézet, illóolajokat öntöttek, aztán aloe vera olajával masszírozták, szemfestékkel, piros gyümölcsökből készült rúzzsal sminkelték. Mindez nemcsak a szépséget szolgálta. A fürdő megóvta őt a különböző bőrbetegségektől. Szemhéjfestéke, ami égetett mandulából és sáfrányból készült, valamint vastagon húzott fekete szempillafestéke olyan összetevőket tartalmazott, ami védte a fertőző, úgynevezett egyiptomi szemgyulladástól (trachoma). Mai tudósok a párizsi Louvre-ban őrzött sminkedénykékből vett mintákat elemezték és azonosították. Ezekről kiderült, hogy valóban segítenek e betegség legyőzésében. Mivel az árvízzel gyakran sújtott Nílus-völgyben a szembetegségek súlyos problémát jelentettek, az ókori egyiptomiak gyógyírként vagy megelőzésként használhatták ezt a szemfestéket, aminek ólomtartalmáról és védő vagy ártó hatásáról erősen megoszlanak a tudósvélemények. A szobrok és képek alapján végzett számítógépes vizsgálatokkal rekonstruálták, hogyan is nézhetett ki a messze földön híres szépségű Kleopátra. Tulajdonképpen erre sincs egységes válasz, nem tudni pontosan, hogy milyen volt a valóságban. Úgy tűnik, a külseje önmagában véve nem volt okvetlen feltűnő. Személyiségének kisugárzása tette őt igazán széppé. Intelligens volt, több nyelven beszélt, mindenkihez kedvesen szólt. „Ellenállhatatlan bájjal csevegett – írta róla Plutarkhosz –, egyedülálló jellemként ismerték, varázslatos és elragadó volt, amikor új emberekkel találkozott. Kedvesen csengett a hangja, amikor beszélt. És ezzel nemcsak a férfiakat hódította meg. A nők istenítették, úgy öltöztek, úgy viselték a hajukat, ahogyan ő.”
Aki uralomra tör, kajánul „fügét mutat” valakiknek, nem a fürdővízbe önti a mézet, hanem madzagot édesít vele. A mézesmadzag aztán veszedelmes csalétek lesz ahhoz, hogy másokat burkolt ravaszsággal előre eltervezett utakra csábítson. Plinius tudta, hogy nemcsak az embertársait manipulálja az, akinek hatalom van a kezében, hanem a természetet is. Gondolatai egyáltalán nem régültek meg: „A tengerbe hányjuk a földet, hogy előrenyúló mólókat készítsünk, vagy a szárazföldre bebocsátjuk a tengerszorost, melyet a hullámok nyaldosnak. Minden órában megkínozzuk őt; vasat, fát, tüzet, követ és más értékeket ragadunk el tőle azért, hogy minél jobban kielégíthessük élelmi, de főleg élvezeti szükségleteinket. Ügy véljük, hogy mindezek az őt ért bántalmak még tűrhetők lennének, mivel csupán felületi külső rétegeit sértik; de mélyen is behatolunk belsejébe, hogy onnan kivájjuk az arany- és ezüstereket, a réz és ólomérceket, gyöngyöket és ékes kövecskéket ragadunk el tőle csak azért, hogy bizonyos ujjakat drágakövek ékesíthessenek. Mi mindent el nem követünk, és hány munkás kéz fáradozik csak azért, hogy valakinek egyetlen ujja tündökölhessen!”

Kozma Mária

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.