Ferencz Imre: versek, szobrok

103

Amíg élsz
Csoóri Sándor emlékére

Betyárbaltával ólombottal
verssorokból font ostoroddal

minden adódó alkalommal
szegülj szembe a hatalommal

ha az orrán túl már nem lát
s kiszolgáltatja a hazát

s azt ki porból sárból vétetett
kiszolgáltatja a nemzetet

aki örökséget hagyott
jóllehet szétszaggattatott

azt hogy éljen itt vagy odaát
ne térdeljen húzza ki magát

s úgy nézzen fel végre az égre
mint aki vágyik a tisztességre

s akit régóta megillet
mindenfelől a becsület

betyárbaltával ólombottal
verssorokból font ostoroddal

minden adódó alkalommal
szegülj szembe a hatalommal –

 

Harangok
Nagy László emlékére

Ágyúból harangot öntött
s a toronyba felcipelte
kötelet kerített hozzá
meghúzta kilendítette

hogy zendüljön a magasság
szóljon a szférák zenéje
hallja az Isten is ott fent
van az embernek reménye

az Úr lenézett rá akkor
és meglátta azt hogy sántít
szárnyakat küldött le neki
szálljon amíg a bál áll itt

szavakból erdőt varázsolt
s benne menedéket talált
ne háborgassa senki se
elhessegette a halált

versben bujdosó lélek ő
fényesen suhog a szárnya
versében zúg a magyar nyelv
tünemény csodák csodája

zúg a harang az anyanyelv
zivatart űz repeszt jeget
vérugató fegyverekkel
elhallgattatni nem lehet

 

 

Semmiségek
Weöres Sándor emlékére

Nem cseresznyézett egy tálból
s kirúgták az óvodából

beírták az iskolába
de sosem volt nála táska

felment aztán Budapestre
hallgatni az egyetemre

nincs mit vele kezdeni
kell hagyni mivel zseni

verseket ír a falaknak
sokan alatta maradnak

írt ő már sok semmiséget
megírta a mindenséget

álomban élt sosem ébren
ott repül most fent az égen

 

 

Fehér Bálna
Kormos István emlékére

Nakonxipánban hull a hó
körül a táj fehér bálna
maradj itt Aháb ne indulj
vitorlással az óceánra

hagyjad élni ha létezik
maradjál itthon Aháb
a kaland kilátástalan
a bizonyosság a faláb

lehet hogy végül rátalálsz
lehet hogy régóta nem él
úszó jéghegy a sarkkörön
s róla csupán a nép regél

megöl téged ha megölöd
mert benned él az a bálna
mely a szemed belső falán
egy kirajzolódó ábra

ne forrjon benned gyűlölet
ne űzzön a bosszú vágya
békülj ki magaddal Aháb:
a Mindenség az a bálna

 

 

Merénylő
Kálnoky László emlékére

Minden tavasszal ősszel és nyáron
ártok a világnak attól félek
mert járkálok hegyen völgyön lápon
fűre taposok hangyára lépek

lábbal tiporom én ezt a földet
mióta két lábra bírtam állni
úgy tűnik az életem merénylet
és az marad amíg tudok járni

kiszorítottam vagy eltiportam
akaratlanul mást vagy másokat
ezért furdal a lelkiismeret
ezért zaklat engem a bűntudat

de visszakapom én ezt majd szétszed
engem is millió bogár pondró
jóvátesz mindent ha nem leszek
bölcs belátással a Mindenható –

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek