2021, január 28, csütörtök.
custom_html_banner1

Frissítették a fiatal gazdáknak szóló pályázati útmutatót

Pontosított az AFIR: nem pályázhatnak a 6.1-es, induló fiatal gazdákat támogató intézkedésre mindazok a gazdálkodók, akik korábban a félig önellátó gazdaságok felzárkózását évi 1500 euróval segítő 141-es intézkedésben is részt vettek. A fiatal gazdák elindulását – SO-pontszám függvényében – 40-50 ezer euróval támogató intézkedés frissített pályázati útmutatója a napokban kerül fel a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség honlapjára.

Nem pályázhatnak az új 6.1-esre a 141-essel rendelkező fiatal gazdák. Lépéshátrány

[dropcap]P[/dropcap]ontosította 6.1-es, azaz az induló, farmalapító fiatal gazdákat támogató intézkedés pályázati útmutatóját a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség (AFIR). Az intézmény honlapján elérhető frissített, júliusi változat alapján az ügynökség kategorikusan kizárja a pályázók köréből azokat a gazdákat, akik az előző, 2007–2013-as vidékfejlesztési program 141-es vagy 112-es intézkedésére pályázva finanszírozási szerződést kötöttek, illetve – a későbbi kiírásokra gondolva – az új, 2014–2020-as PNDR 6.1-es fiatal gazda, illetve 6.3-as kisgazdaságok fejlesztését célzó intézkedésein ismételten részt vesznek. A dupla támogatás kiküszöbölése érdekében a 6.1-es intézkedésre pályázó fiatal gazdák nem jogosultak támogatásra azon gazdaságok, farmok átvétele esetében sem, amelyek fejlesztésére – előző tulajdonosa – a korábbi vidékfejlesztési program intézkedésein már támogatást nyert.

Figyelni a bérleti szerződésekre
A vidékfejlesztési ügynökség ugyanakkor a területek, mezőgazdasági épületek bérlésére vonatkozóan is pontosításokkal élt: a termőföldek esetében nem szabnak időintervallumot, a bérbe vett gazdasági épületekre kötött szerződéseknek viszont a projekt finanszírozási szerződésének aláírásától legkevesebb tízéves időszakra kell szólnia. A bérleti szerződéseket azonban – a projektek átfutási, megvalósítási és utólagos monitorizálási idejét is beszámolva – inkább tizenegy esztendőre ajánlatos megkötni. Arra is érdemes figyelni, hogy a pályázóktól az AFIR csak a hivatalos, közjegyző által hitelesített bérleti szerződéseket fogadja el. A méhésztevékenységre pályázó fiatal gazdák esetében a méhészetnek, kaptároknak helyet biztosító területre kötött bérleti szerződésnek – a projekt megvalósítására számolt három esztendő és az azt követő 5 éves monitorizálási időszakot is bekalkulálva – legkevesebb 8 évre kell vonatkoznia – derül ki a 6.1-es intézkedés napokban közzétett, kettes verziójának pályázati útmutatójából.
A tájékoztató az állattartókra, állattenyésztőkre vonatkozóan is bővült: az új pályázati útmutató szerint az állattenyésztőknek immár a Környezetvédelmi Őrség által kibocsátott jóváhagyásra is szükségük lesz. A dokumentummal az őrség a trágyatárolók kapcsán támasztott környezetvédelmi követelmények betartását igazolja.

Nem változott a szelekciós pontozás
A 2014–2020-as Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) 6.1-es intézkedése a 18. életévét betöltött, de 40 esztendőnél fiatalabb, első farmjukat alapító gazdálkodók támogatására szól: az intézkedésre április óta lehet pályázni, a projekteket azonban az AFIR október végéig, illetve az idei évi kiírásra elkülönített támogatási keretösszeg kimerüléséig, leszerződéséig fogadja. A termelési egyenérték-számítások révén 12 000-től 29 999 SO-pontot elérő gazdaságok üzleti tervük megvalósításához 40 ezer euró, a 30 ezer és 50 ezer közötti SO-ponttal rendelkező gazdák pedig 50 ezer euró, vissza nem térítendő pénzügyi támogatásra pályázhatnak. A projektek támogathatóságához a maximálisan megszerezhető 100-ból legkevesebb 25 pont szükséges. Szelekciós pontszámok terén a növénytermesztők a zöldségtermelés esetén 30, vetőmagtermelés esetén 25, gyümölcstermesztés kapcsán pedig 20 pontra számíthatnak. Az állattartók közül ugyanígy kiemelten, 30 pontot kaphatnak a szarvasmarha-tenyésztésre, 25 pontot a méhészkedésre és 20 pontot a juh- és kecsketenyésztési tevékenységre pályázó fiatal gazdák. A pályázók ugyanakkor az idősebb gazdáktól átvett farmok összevonásával is pluszpontokat szerezhetnek: három gazdaság átvétele esetén 15, két gazdaság átvételével 10, míg egy gazdaság átvételével 5 pont jár. A szelekciós kritériumok során a pályázó fiatal gazdák szakmai felkészültségét is külön pontozzák: a mezőgazdasági szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkezők 25, az agrárközépiskolát végzett gazdák 20, míg az általános iskolát végzett, de legalább egy elsőfokú, 360 órás mezőgazdasági tanfolyammal rendelkező gazdák 10 pontot szerezhetnek. A farmnak otthont adó község mezőgazdasági potenciálja alapján a gazdák még további 20-25 pontot, míg az állattartók az országban elismert hagyományos, őshonos fajták vásárlásával, tartásával további 5 pontot kaphatnak.

Domján Levente

Kapcsolódó cikkek:

14,357RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb