Fotóstábor Abásfalván – másodszor

356

Szeptember 3. és 7. között tartották a II. Nemzetközi Homoródmenti Fotótábort, amelyet a Hátszegi Csaba fotográfus által vezetett Homoródszentpáli Homoród Fotóklub Egyesület szervezett. A történésekről Simó Márton számol be.

Fotó: Hátszegi Csaba

A II. Nemzetközi Homo­ród­menti Fotótábor résztvevői öt napon át járták a környéket, fotózták a tájakat, az épületeket, az embereket. A község tizenkét falujában bőven van megörökítenivaló. Voltak ugyan korábban is hasonló kezdeményezések a környéken, mondta a szervező, emlékezetes a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont itt készült anyaga, de közben eltelt néhány esztendő, sok változás következett be, és akár fotószociográfiai látleletként is felfogható ez a mostani munka.
Nem volt különösebb tematikai behatároltság, ki-ki kedve szerint, a maga által választott társakkal, kis csoportokba szerveződve, vagy magányosan dolgozhatott. Minden napszakot kihasználva alkottak, több száz emlékezetes felvételt készítettek. Idén tizenöten vettek részt a táborban: Andorkó Attila (Kénos), Kinda Botond (Székelyudvarhely), Bors Gyula (Zsámbék), Turcza Hunor (Csíkszereda), Szabó József (Székelyudvarhely), Hágó Nándor Attila (Nagykároly), Danis János (Gödöllő), Moldovan Mihai (Négyfalu), Rádi Bálint (Vásárosnamény), Hipságh Gyöngyi (Sopron), Martinas Cristian (Csíkszereda), Kuti Hermann Zoltán (Csíkszereda), Gyapjas Ferenc (Budapest), Hátszegi Csaba (Homoródszentpál) és Bedi Gyula (Uszód).
A szintén Hátszegi által szervezett tavalyi első táborban készült felvételek javából összeállított válogatás eljutott már Zsámbékra, Nagykárolyba és Gödöllőre. Több magyarországi és hazai helyszínen készülnek további kiállításokkal. Az a cél, hogy kihasználják a községben lévő falvak testvértelepülési kapcsolatait és tematikusan válogatott tárlatokkal népszerűsítik a vidéket.
Kiváló helyszínnek bizonyultak László János szépen felújított abásfalvi házai, ahol rendezett, mondhatni ideális körülmények között lakhattak és étkezhettek ezekben a napokban, úgyhogy a következő táborok helyszínéül is ezt a környezetet fogják választani.
A tábor Homoródszentmárton Község Önkormányzata, a Termolang Kft. (Székely­ud­varhely), a Pegazus Barkácsbolt (Székely­ud­varhely), a városfalvi és az abásfalvi közbirtokosságok támogatásával valósulhatott meg. A hónap végén, szeptember 29-én falunap lesz Abásfalván, amely kiváló alkalmat szolgáltat majd a most készült fotók egy részének bemutatására is.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.