Forgalomkorlátozás az ünnepség alatt

23

[dropcap]S[/dropcap]zékelyudvarhely Polgármesteri Hivatala szervezésében augusztus 20–23-a között tartják a Szent István-napi ünnepségsorozatot, a rendezvény helyszínéül a Márton Áron tér és a Városháza tér szolgál. Az előkészületek miatt a tereket több szakaszban zárják le az autósforgalom előtt. Útlezárások a következő beosztás szerint lesznek: augusztus 20-án, csütörtökön 19 órától a Márton Áron tértől a Tamási Áron Gimnázium bejáratáig, a buszmegállótól a Márton Áron szoborig. A református templom és a tér közötti útszakaszon szabadon lehet közlekedni. A korlátozást a tűzijátékot követően feloldják.
Augusztus 21-én, pénteken 8 órától a belvárosi református templom melletti parkolótól a ferences templom melletti útkereszteződésig, valamint a Vár utca és a Tamási Áron utca egy részén lesz útlezárás, amely augusztus 24-e, hétfő reggel 6 óráig tart.
A városháza a lakosság türelmét és megértését kéri a rendezvénysorozatot kísérő forgalomkorlátozások, valamint az esetleges zaj miatt.

Udvarhely-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.