Fontos megvalósítások elején és végén

75

Csíkmadarason az elmúlt év legfontosabb eredményei az idei megvalósításokat készítik elő, Csíkrákoson pedig befejeződött az évek óta tartó iskolafelújítás. Idén mindkét település esetében leglátványosabban kistérségi pályázatból szépülhet a falu.

Csíkmadarason régóta várt projektek elkezdése, Csík­rákoson pedig régóta húzódó kivitelezés befejezése jelenti a legfontosabb előrelépést 2016-ban – derül ki a településvezetők évértékelőjéből.

Idén nagyot változik Csíkmadaras
Voltak fontos megvalósítások, a legfontosabbaknak ugyanakkor „csak” az elkezdésükről számolhatott be Bíró László, Csíkmadaras polgármestere. Az elkezdett munka folytatásával ugyanakkor látványosan javulhat idén a falukép.
– A mezei utak karbantartására, javítására már régóta készülünk, de a pályázati folyamat nagyon elhúzódott, csak 2016-ban derült ki, hogy mégis lesz rá pénz. A szomszédos településektől kissé el is maradtunk, tavaly azonban sikerült elkezdenünk a megvalósítást – kezdte a felsorolást Bíró László. – Hozzávetőleg egymillió euróból újítunk fel 12 kilométernyi mezei útszakaszt makadámborítással, vízelvezető sáncokkal. Idén befejezzük ezt a munkát.
Csíkmadarason 4 km-es hosszúságban aszfaltozzák a községi utakat, illetve délutáni iskola (after school) épül a Felcsíki Integrált Fejlesztési Stratégia elnevezésű EU-s projektből. A finanszírozási szerződés aláírását szintén kimagasló eredménynek tartja a polgármester, de a kivitelezés ez esetben teljes mértékben idénre maradt. Bíró László szerint a községi piac átadása, valamint az új elemi iskola épületének birtokba vétele a 2016-os esztendő két legfontosabb befejezett hozadéka.

Bíró László – Csíkmadaras

– A falu fejlesztési stratégiájában több projekt párhuzamos megvalósítását tűztük ki célul, de sajnos humánerőforrás terén egyre nagyobbak a gondok: a fiataljaink más országot választanak. Emellett az is nehézséget okozott tavaly, hogy év közben, amikor a kivitelezések javában folytak és a kifizetésekkel nagyobb lendületet adhattunk volna, akkor nem jutottunk hozzá kiegészítő forrásokhoz. Korábban ez nem így volt, most viszont csak év végére kaptunk pluszpénzeket. Országos méretű probléma az is, hogy az EU-s pályázati kiírások terén átláthatatlanság uralkodik, nem tudjuk időben, hogy melyik intézkedésre célszerű készülnünk – nyilatkozta a Bíró László.
2017-ben az elkezdett munkák befejezése jelenti a prioritást: mezei utak javítása, községi utak aszfaltozása és ezt megelőzően a villanyvezetékek felszín alá fektetése, valamint délutáni iskola építése. Egyebet – mint mondta – nem is kívánna Bíró László, mert ezek ki is merítik a polgármesteri hivatal forrásait.

Csíkrákoson befejezték az iskola felújítását
Csíkrákos a megye egyik legkisebb lélekszámú községe, és Császár Attila polgármester szerint ez nemcsak azt jelenti, hogy önerőből kevés bevételt termel a falu, hanem azt is, hogy a megvalósításokat jobban becsüli a közösség. Kiváltképpen, ha évek óta tart – az iskola közel tíz éve tartó felújítása pedig éppen ilyen fejlesztés.
– Most már a szó szoros értelmében csak percek kérdése az iskola felújításának teljes befejezése. Valójában már 2016 meghozta, hogy végre pontot tehettünk az évek óta folyamatban lévő munka végére, a legutolsó, apró feladatokat most fejezik be. Az anyaépület teljes felújítása mellett tavaly elindult a rákosi napközi, Göröcsafalván pedig szintén sikerült felújítanunk az iskolát – fejtette ki a polgármester, hangsúlyozva a helyi emberek és a megyei tanács segítségének fontosságát.

Császár Attila – Csíkrákos

Az iskolarendszer mellett az önkéntes tűzoltók felszereltségén, illetve az árvízkárokon sikerült javítaniuk 2016-ban.
– Negatívumok szempontjából a folyamatos rágalmazások, feljelentések, az egyes feliratok és a szimbólumaink elleni hadjárat jut eszembe az elmúlt esztendőről. Magunkra vagyunk hagyva, és sajnos nem látok olyan jogvédő szolgálatot, amely egyszer és mindenkorra megoldaná ezt a kellemetlen gondot – nyilatkozta Császár Attila, hozzátéve, hogy a Községháza felirat miatti – szerinte elveszettnek borítékolható – per újabb tárgyalása éppen ma lesz. Tavaly egyébként egy közösségi rendezvények helyszínéül alkalmasnak szolgáló területet is szeretett volna megvásárolni az önkormányzat, ez azonban idénre maradt. A terület akár községi piac számára is megfelelne.
Hetvenezer lejes tartozással zárta az évet a felcsíki község, az iskola felújítását végző kivitelezőnek azonban rövidesen törlesztenek – tudtuk meg.
Idén a civil szervezetekkel való szoros együttműködést szeretnék még inkább mélyíteni: a polgármester büszkeséggel számolt be arról, hogy a falubeliekkel szinte minden hónapban szerveznek közösségépítő rendezvényeket. Infrastrukturális szempontból a Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társulás projektjének jóvoltából szépülhet idén Csíkrákos: a prioritási listán szerepel több mint 5 kilométer községi út aszfaltozása, a pályázat kimenetele azonban még kérdéses.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.