Fontos a fiatal generációk bevonása

VII. Konzul-kupa síverseny

85

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa hetedik alkalommal szervezi meg a Konzul-kupa elnevezésű amatőr síversenyt Hargitafürdőn, február 15-én, szombaton. Az eseményre több mint 300 versenyzőt várnak két versenyszámban, gyermek és felnőtt korosztályokban.

A szervezők kitűnő pályákat és jó hangulatot ígérnek                                                          Fotó: László F. Csaba

Idén is két számban, sífutásban és lesiklásban lesz megrendezve a verseny, és a biatlon- meg a Miklós pályán zajlanak majd.
– 2020 a nemzeti összetartozás éve, ezért szerettünk volna nagyobb eseményt szervezni. Nagy megtiszteltetés, hogy Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár is ellátogat a versenyre, emellett az időjárás is nekünk kedvez – mondta Tóth László főkonzul, aki kiemelte azt is, hogy fontosnak tartják a gyerekek bevonását a programba.
Tófalvi Éva, a Szekler Biathlon Centrum Egyesület elnöke közölte, a sífutásban közel száz résztvevőre számítanak, női és férfi kategóriákban egyaránt. A kisgyerekektől kezdve egészen 60 éves korig jelentkezhetnek résztvevők.
– Szeretnénk tanítani, oktatni is a gyerekeket. A megyében szinte heti rendszerességgel szervezünk versenyeket, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek. Lesiklásban összesen tíz korcsoportban lesz díjazás, emellett garantáljuk a jó hangulatot, hiszen nemcsak a versenyzés a cél, hanem a szórakozás is – mondta Péter Zsombor, az M.B.P.A. Sportegyesület Csíkszereda elnöke. A szervezők kiemelték azt is, hogy az esemény nyitott, amatőr és igazolt sportolók egyaránt versenyezhetnek. Céljuk, hogy népszerűsítsék Hargitafürdőt, illetve felhívják a figyelmet arra, hogy Székelyföldön nagy hagyománya van a téli sportoknak.
Reggel 8 órától tudnak a jelentkezők regisztrálni, a sífutás délelőtt 9.30-kor, a lesiklás hivatalosan pedig 10 órakor kezdődik a kijelölt pályákon. Ezután mindkét számban technikai értekezletet tartanak, a versenyek után pedig kiosztják a díjakat. A program egyik támogatója a Székelyföldi Legendárium, amely kis ajándékokkal örvendezteti meg a gyerekeket, emellett pedig a céllövészetet is kipróbálhatják az érdeklődők.
A verseny szervezői: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, Csíkcsicsó Polgármesteri Hivatala, a Csíkcsicsói Közbirtokosság, az Iskolás Sportklub Csíkszereda, az M.B.P.A. Sportegyesület és a Szekler Biathlon Centrum Egyesület.

Fülöp Orsolya

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek