Folytatódik a parcellázás

33

A Gyil­kos­tó üdülőtelepen a 13-as kataszteri dűlőben folytatódik mától Gyer­gyó­szent­miklós külterületeinek parcellázása. A kivitelező szakcég, a Topo Service képviselői a tulajdonosok, tereülethasználók jelenlétében végzik a méréseket. A dűlő a Cohárddal szembeni, ún. Gyilkos részt foglalja magában, területe mintegy 215,86 hektár. A szakemberek azt kérik, a helyszíni méréskor legyen kéznél az igazoló dokumentum is, amelynek alapján a területen jogosult az illető, hogy a rajta szereplő adatokat is figyelembe vehessék a szakemberek. A polgármesteri hivatal felhívja a lakók figyelmét, hogy a tulajdonosok közreműködése elengedhetetlen ahhoz, hogy a parcellázási tervek elkészítése gördülékenyen haladjon. A mérésnél való jelenlét mellett fontos az is, hogy az elkészült parcellázási terveket megnézzék az érintettek. Jelenleg a 100-as dűlő parcellázási terve van kifüggesztve a városházán, azt október 9-ig lehet véleményezni. A tulajdonosokat, a parcellák adatait összesítő táblázatok és a térkép megtekinthető a városháza ügyfélfogadójában, valamint a város honlapján. Az adatok tanulmámyozását követően szükség esetén módosítási javaslat fogalmazható meg írásban. – Azok a területtulajdonosok, akiknek több dűlőben is területük van, kérjük, kövessék figyelemmel mindegyik parcella esetén, hogy éppen melyik fázisban jár a folyamat, hiszen jelenlétükre minden egyes parcella esetén szükség van, mindegyik esetben a mérésen való részvétel és a kifüggesztett adatok ellenőrzése kulcsfontosságú – fogalmaz közleményben a városháza.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek