Folytatják a támfal építését

Lövéte

30

Folytatja Hargita Megye Tanácsa a két évvel ezelőtt megrongálódott támfal újraépítését Lövéte határában, a Kis-Homoród mellett haladó DJ 132 jelzésű megyei út mentén – közölte a megyei önkormányzat sajtószolgálata.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy mintegy két esztendővel ezelőtt megrongálódott a Kis-Homoród mellett haladó DJ 132 jelzésű megyei út támfala Lövéte határában. A közlemény szerint a 16 méteres szakaszon megrongálódott támfal az út európai uniós támogatású felújítását megelőzően, mintegy tizennyolc évvel ezelőtt végzett megerősítési munka során épült. Az aszfaltréteget ugyanis az uniós forrásból finanszírozott felújítási projekt részeként még 2010 táján terítették le, a 2007-ben készült terv alapján, amely szerint akkor nem volt szükség ennek a támfalnak a megerősítésére. 2009-ben árvíz pusztított a környéken, s a helyreállításnál sem tartották szükségesnek a szakemberek az illető támfal megerősítését. A 2016-os árvíz következtében azonban beomlott a támfal. Ezt követően nem tette meg senki a szükséges lépeseket a javítási munkálatok elindítása érdekében, így Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke átvette a munkálatok elindításának irányítását és követését. Elhárították a korábban fennállt akadályokat, majd aláírták a kivitelezési szerződést. A beomlott támfal újjáépítési munkálatait a tavaly ősszel kezdték el, a munka során azonban kiderült, hogy a támfal további szakaszát is újjá kell építeni, ehhez pedig új közbeszerzési eljárásra volt szükség. Idén májusban erre a munkára is sikerült aláírni a kivitelezési szerződést. Mindezek mellett szükség volt a meglévő vízügyi engedélyek felülbírálására, emiatt szeptemberig szüneteltek a munkálatok. Szeptemberben megérkezett a módosított engedély is, így az új támfal munkálatai idén ősszel indulhattak újra, és várhatóan november végéig fejezik be – amennyiben nem merül fel előre nem látható akadály.

HN-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.