Folyamatos fejlődés tervekkel

42

Közel három éve alapították meg Gyergyószentmiklóson a Vuk Sport Klubot, az itt kosárlabdázó gyermekek pedig azóta folyamatos fejlődést mutatnak. Blénesi Eszter edző – aki egyben a klub egyik alapító tagja – lapunknak megjegyezte, egy kanadai program alkalmazása áll az eredményesség mögött, melynek célja, hogy a gyermekek minél több sportágat kipróbáljanak. Úszni és korcsolyázni is járnak a Vuk SK aprókái, az elmúlt napokat pedig sízéssel töltötték, a Madarasi-Hargitán edzőtáboroztak.

Sítáborban az aprókák. Új ismeretek kemény munkával
Sítáborban az aprókák. Új ismeretek kemény munkával

Többen furcsán néztek a Vuk SK edzőjére, amikor tanítványainak nemcsak a kosárlabda fortélyait mutatta meg, hanem úszni, korcsolyázni, sízni vitte a gyermekeket. Blénesi Eszter elmondása szerint a kételkedők nem értették, miért nem csak a kosárlabdával foglalkoznak, miért kell más sportágakat is „belekeverni” az edzésprogramba?
– Úszással és sízéssel olyan izomcsoportokat mozgathatnak meg, amelyeket puszta kosárlabdával nem – érvelt a módszer mellett Blénesi Eszter, hozzátéve, a munkának szemmel látható eredményei is vannak, hisz szépen fejlődik a gyermekek fizikai felépítése, ugyanakkor az erőnlétük is egyre jobb.

Sítábor a Hargitán
Legutóbb a Madarasi-Hargitán, 15 gyermekkel (7–16 évesek) vettek részt egy egyhetes sítáborban, az edző elmondása szerint tízen teljesen kezdőként álltak sílécekre. Blénesi Eszter rámutatott: mindenki számára kimerítő napok voltak, a kemény munka eredményeképpen azonban azok is megtanultak sízni, akik addig nem tudtak.
– Kimerítő volt, azonban nagyon hasznos. Öröm nézni, hogy milyen könnyen, ugyanakkor gyorsan tanulnak – jegyezte meg az edző, hangsúlyozva: a Vuk SK-nál a sport általi nevelést is fontosnak tartják.

Lehetőséget biztosítani a gyermekeknek
Egyetemi tanulmányaikat követően mindenképp itthon, edzőként akarták kamatoztatni tudásukat a klub alapítói, Blénesi Eszter mellett, másodállásban Seres Lajos és Köllő István foglalkozik a gyermekekkel. Az ügyintézésért Csibi Márta felel, ugyanakkor Blénesi Eszter a szülők hozzáállását is kiemelte, mondván, nélkülük nem működhetne a klub.
A névválasztással kapcsolatban elmondta, egy olyan magyar mesehőst akartak, akire felnézhetnek a gyermekek, így esett a választás Fekete István kis rókájára.
A legkisebb korosztály mellett U12-es, U13-as és U15-ös csapatuk is van, emellett egy férfi és egy női felnőttcsapattal is rendelkeznek. Legfőbb céljuk egy erős utánpótlásbázis kifejlesztése, éppen ezért bármikor szívesen látják a kosarazni váró új gyermekeket.
A helyi sportiskolához fűződő viszonyukkal kapcsolatban Blénesi Eszter hangsúlyozta: nem jelentenek egymásnak konkurenciát, sőt, több esetben kiegészítik egymást.
– Úgy alakítottuk ki a korosztályokat, hogy ami nincs a sportiskolánál, az van nálunk, és fordítva. A legfontosabb, hogy minden gyermek előtt adott legyen a lehetőség a sportolásra – mondta.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.