Finisszázs: Vonzások

562

A hónap végéig még látogatható Atyhán, a Vinczeffy László képzőművész által működtetett Kakasülő Galériában a Vonzások című kiállítás. Az alkotásokat ismerteti Lőrincz Ildikó művészettörténész.

Bocskay Vince: Kharón ladikjafa, 33 x 55 x 24 cm

Gondolom, egyetérthetünk abban, hogy vannak dolgok, amelyeket pénzen nem lehet megvenni: ilyenek a tehetség, a szeretet és a hit. És ha a tehetséges művészek munkája közelebb hozza egymáshoz a lelkeket, akkor ugyan jöhetnek az értékek válsága, a divatok és más múló dolgok, vagy a világ meglehetősen kemény impulzusai. Itt van egy szakmai önszerveződés erejéből emelt intézmény, a Művészek Atyhai Társasága, és itt van egy kiállítás, amely olyan alkotókat hozott egymáshoz közel immár ötödik alkalommal, akik alkotásaikkal idén a vonzások témára rendkívül sokoldalú kulturális és művészeti komponenst érintve reagáltak. És itt és most újra bebizonyosodik: a művészeti központok ma már nem az egyetlen letéteményesei a művészeti élvonalnak. Az itt kiállító alkotók műfaji, stilisztikai és generációs vonatkozásban is szerencsésen megoszló, egymást színesen kiegészítő, egymás hatását felerősítő, jelentős egyéniségek, akiknek összefogása messze túlmutat az egyéni érdekeken, ösztönző hatásuk megtapasztalható. A kiállított munkák szín- és technikai gazdagsága jelzi: az atyhai Kakasülő Galéria köré tömörülő sóvidéki és ide kötődő hét művész, akárcsak az általuk meghívottak, mind más és más kifejezésmód, szemlélet, életérzés, és annyiféle álom.
De sejthetjük, a megjelölt tematikán túlmenően is, hogy mi a közös az itt kiállított műtárgyakban: érett, igényes művészi szemléletből fakadó mesteri hozzáállás mind a hagyománytisztelethez, mind a minőséghez, a szakmához és az azzal járó kihívásokhoz. A kiállító alkotók mindenike kitartó munkával jutott el oda, ahol most tart: művészete egyéni szintű összegzéséhez.
A hely szelleme, ami bennünket ide vonzott… meg a vonzások tematika – itt és most erre a hívó szóra a kortárs képzőművészet rendkívüli gyűjteménye állt össze, ami megszokott világunkból kimozdít a kortárs képzőművészet körforgásába. A vonzások nem maradnak meg a téma primer szintjén, hanem mélyebben, időszerű impressziók mentén intenzív hangulatokat, képzettársításokat írnak át a vizuális kommunikáció nyelvére. Lehetetlen ezúttal hosszantartó elemzéseket bemutatni, mégis fontosnak tartom megvizsgálni, a kiállítók munkái milyen típusú vonzódásokat sugallhatnak.
Ha az anyagválasztás tárgyát nézzük, először azokat az alkotókat említem, akik a fa látható és belső szerkezetének megmunkálását vagy puszta felmutatását tartották fontosnak. E természetes anyag Berze Imre művészetében alapvető szerepet tölt be, és a juharfa torzó üres fehér belső terének kinagyítása Imrénél egy sorozat része, amellyel egyfajta hiányt mutat fel, és úgy tűnik, ez a stilizált, kiürített tér védjegyévé vált alkotójának. Az öl vonzza a tekintetet, ugyanakkor a Vízből lettél, porrá leszel névadás közvetve is utal a sorszerűségre. Imre másik kiállított munkája ugyancsak egy régebbi alkotás újabb kompozíciós feldolgozása. A két Úsztatott fa-forma, amelyen ezúttal megjelenik a fehér Braille-írás, immár a tapintás érzékenységére mutat rá. A binárisan kódolt írásrendszer akár az ismeretlen és bonyolult kifejezésmód vonzását sugallhatja.
Bocskay Vince egyik munkája szintén fából készült, a mitológiai alak figuratív plasztikai megformálása számomra az örök értékekhez való vonzódást sugallja. Azonban Kharón ladikja a mitológia szerint az átláthatatlan messzeségen át vezetett, s az átláthatatlan messzeségen túl van a felfoghatatlan ismeretlen, ahonnan még nem volt földi halandó, aki visszatért volna. Kharón megformázása utalhat az ismeretlen világ iránti vonzódásra. Az ismeretlen úton csak egy csónak visz át, Kharón ladikja – mondja a mitológia. Kharón, az Alvilág révésze, több ezer éves szimbóluma kultúránknak, aki a holt lelkeket szállította át ladikjában a Sztüx folyón. Az élet eleje és vége, a bölcső és a koporsó is hajó alakú. Láthatjuk tehát egy ilyen összetett és szépen megmunkált plasztika milyen sok irányba vonzhatja a képzeletünket.
Vargha Mihály már a címadással is jelzi a tematika direkt megfogalmazását. Fából készült alkotása a durva, láncfűrésszel történt megmunkálással és kollázsszerű összeillesztéssel elmés egyszerűséggel fogalmazza meg a szerelmesek közti vonzalmat, ugyanakkor a formai elemek egymásra való hatását is. A kiállított munka fontos alkotóelemei a fakéreg erezete, repedései, elszíneződései. Mindezek kiemelésével a művész egyszersmind vállalja műve viszonylag rövid, akár a kiállítás időtartamára szóló, az adott helyi és fényviszonyokhoz adaptálódását, illetve a fa átalakulásainak folyamatát, ami a mű koncepcionális jellemzője.
Gergely Zoltán, Péter Eszter és Szabó Réka a fa anyagát más anyagokkal társítják.
A csíkkozmási származású, Kolozsváron élő Gergely Várakozója a meditáció eszköze lehetne, filozofikus ékszer, enyhe ironikus sugallattal. A fa–kő–bronz trimatéria alkotja a Kariatidát is, amely ugyanakkor az absztrakt és a realista formanyelv, a mértani forma és az őskép találkozása, a tekintetet, sőt a figyelmet magával ragadó metafizikus forma.
Péter Eszter textilművész fehérre festett üveggel lezárt fakeretbe épít fészket igényesen, precízen összetűrt papírból. Vonzódik a játékossághoz, ám létfontosságú lehet ez a játék: a madár, amikor fészket rak, a létét határozza meg. A papírinstalláció az organikus formavilágban érvényesülő letisztult rendre és áttekinthetőségre, az ismétlődésen alapuló szerkesztésmódra, az adott tér egészének kihasználására, a fény-árnyék játékára és a bezárt tér adta korlátokra is utal.

Vargha Mihály: Vonzásfa, 54,5 x 30 x 15 cm

Míg előbbi precízen tűrte össze papírcsíkjait, Szabó Réka gyergyószárhegyi képzőművész az elődeink ujjlenyomatai készítésekor, a múlthoz való természetes, mégis nagyon sokrétű vonzódása kifejezésekor a funkciójukat vesztett tárgyakat, a varrottas és a csipke mintázatait nyomta a dagasztóteknőbe hintett lisztrétegbe, megidézve a múltat a jelenben. Kiállított nemez tömlői is a kézi munka lenyomatait őrzik. A dagasztás, a kézimunkázás, a népi tudás, a népművészet és az ezekből szövődő élettér a régi dolgokhoz való vonzódást tükrözi, ebben élő és holt együtt értelmezhető.
A vegyes anyaghasználattal készült alkotások után a bronzplasztikákat szemlézem. Bocskay Vince előbb említett fából készített alkotásához szervesen illeszkedik a bronzból készült Zsuzsánna, a cizellált bronz pluszerőt és plaszticitást ad a vízhullámok kompozíciójának. Nem véletlen, hogy a kezdetektől fogva a művészek kiemelt témája a szépséges Zsuzsanna története. És nem csupán Zsuzsanna szépsége vonz, hanem a bibliai istenfélő asszony története is megihlette a művészek sorát az igazságérzethez való vonzódás miatt, mert akárcsak a szépség, úgy az igazság is a művészetek hosszú életű témái közé tartozik, amelynek újabb és újabb interpretációival a kora keresztény kor óta a mai napig folyamatosan találkozhatunk.
A bronzból készült frappáns kisplasztikák sorát állította ki Sánta Csaba. A Népes család alkotója archaikus jellegű, játékos elemekből felépülő ősi, primitív kultúrákat megidéző ábrázolásokhoz való vonzódását jelzi. Az ötalakos kompozíció egyfajta kreatív formajáték tömör megfogalmazással mindarról, amit a primitív kultúrákról, rituális tárgyakról tudnunk kell. A humort sem mellőző történetmesélésben Csaba otthon érzi magát, plasztikáival a gyerekek is hosszasan szövődő játékba foghatnak.
Lakatos László székelyudvarhelyi alkotó a Losonczi hajója és a Lelkem hangján két tisztán megmunkált, vasból készült, felhajlított és szögekkel átlyukasztott, illetve csiszolt kisplasztikát állított ki. Attilát alkotó munkája során a talált tárgy formáinak és színeinek továbbgondolása foglalkoztatja, illetve a rozsdás szögekkel való beavatkozás révén elérhető vizuális hatás megragadása. A hajlított felület nyugalmát a szögek törik meg, a finoman megmunkált felületet pedig a beépített formák. Az anyag megmunkálása, a megmunkálás során adódó lehetőségek művészi kifinomítása, a finom felületek és az összeillesztett elemek apró részleteinek megoldása teszi László vonzódásait egyedivé.
Meditációra és új vizuális párbeszédre hív bennünket Jakobovits Márta két raku-technikával létrehozott kerámia installációja. Kémia, alkímia és spiritualitás iránti fogékonyság, érzékenység mellett az alkotót vonzzák az anyagok fölfedezésre váró titkai. A jellegzetes türkiz és barnásvörös kerámia kereszteződései, a lezárt terekből kitörő koordináták, az anyagok átalakulása az egymásra tevődő formák összhatása, ugyanakkor a kereszt annak mindenféle vonzatával egyszerre keltik az univerzum felé való nyitottság és a lezárt tér behatároltságának érzetét. Az egyik formából a másikba való átmenetekből felépíthető harmónia iránti vonzódás érzékelhető a váradi alkotó élménydús rakuformáiból.
Cseppet sem véletlen, hogy a színes rakuformákból térek át a festészeti alkotásokra. Cabuz Andrea két olajfestménnyel idézi fel a táj iránti vonzódását. Az eget és a földet a geometrikus szerkezetek összeillesztése fogja össze, a foltfestés földönkívüli színei, illetve a fix fókuszpontokat rögzítő mértani figura vizuális súlypontokat rögzít.
Kuti Botond két figuratív olajképet állított ki, amelyek különös atmoszférája jól kiforrott alkotóra vall. Színeiben, kompozíciós szerkesztésében és technikai kivitelezésében izgalmas látványelemekből összeálló drámai összkép. A fiatal alkotó vonzódik a folyamatos kísérletezéshez és az ennek eredményeként létrehozható különös atmoszférákhoz, ám ez nem fullad esetlegességbe. Benne van ebben az alkotási technikában a véletlen, ahogy semmilyen alkotói folyamatból sem zárható ki teljesen, mi több, szükségszerű része mindenféle kísérletezésnek. És amiként az alkotó felvállalja, avagy nem a véletlent, úgy nyernek végső formát ezek a képek. Festőiskolák technikáit szintetizáló táblaképei olyan egyéni élményeket találkoztatnak, amelyek tematikája és kompozíciója tiszta utalásokkal jelzi, milyen irányba haladjon a néző fantáziája.
Kuti Dénes minuciózus virtuozitással festett nagy méretű olajfestményéből valamiféle titokzatosság sugárzik. Színei jelzik, hogy a jól megszokott mederben halad, ám a hatalmas dimenziókkal való kísérlete és az apró láncfűzés játékossága a térbeliség különleges sejtetése. A meditációra sarkalló kompozíció új elemmel teljesedik ki, a nagyobb méretű labda ködösebb színeiből elősejlő kisebb labda az eddigi motívumok sorát gazdagítja, erősebb színeivel vonzza a tekintetet. Az üresség felmutatása a megismerhetetlent vizualizálja, a szürrealista látomás felidézése őrzi az alkotó már régóta egyénivé váló képi világát.
Szabó Anna-Mária Jégtengere hódolat Caspar David Friedrichnek, aki többnyire a valóságos látványból kiinduló, de mégis misztikusnak tűnő tájakat festett sajátos koncepcióban, s tájképeiben felbontotta a realitást, álomszerűvé téve azt. Az alkotó azonban bravúrosan megfordítja a caspari képeken mindig háttal elhelyezett emberi alakot, egy picit pirosabbá teszi Caspar melankolikus lila színét, s a kép különös világában a geometrikus szerkezetű, feltöredezett jégtömbök beépülnek az ég és a föld viszonyába, azonban a lovat háttal megülő piros kabátos alak bennünket vizsgál, amint a caspari tájat szemléljük.
Utoljára következzék néhány szó Vinczeffy László most kiállított két festményéről. Látva mindazt, amit ő tesz egy galéria fenntartásáért és kiváló működtetéséért, vagy azt, ami ezt a kertet élettel tölti meg, illetve nemrég azt a kb. 25 miniatűr festményt, amit még a 70-es években alkotott Vinczeffy, s ami ékszerdobozzá varázsolta ezt a pajtát egy időre, amikor két napja itt jártam – nagyon nehéz mindezektől elvonatkoztatva és röviden összegezni a Vörös rács és Fénytalálka című vegyes technikával létrehozott képeket. Amennyiben a megadott témából indulunk ki, és annak segítségével keressük az összefüggéseket, a sötét tónusokból elővillanó aranyló fémes felületek mágneses tereit hamar felfedezhetjük. Ezen túlmenően, a vászonra a régi mesterek technikáit és anyaghasználatát jól ismerő, hozzáértéssel felvitt, vastag kötőanyagba beledolgozott és megmunkált elemek kimozdulnak a síkból, az így nyert barázdált képfelületek színvilágát az alaptónusokon túlmenően gazdag árnyalatok teszik egyrészt szürreálissá, másrészt az egyszerű letisztult szimmetrikus formák emberi érzéseket megjelenítő tartalomhordozókká.
Végezetül hangsúlyozni szeretném a Vinczeffy László művészetszervező tevékenységét. „Vidám kertjébe” idén is ide vonzotta alkotótársait, akiknek az ebben a térben kiállított munkái egymás vonzáskörébe kerültek, egymásra hatnak, együtt képeznek egy teljes egészet. Azt hiszem, többek közt ilyen szakmai összefogásokból és szakmai összefogásokért épült ez az élettér. A képzőművészeti élet hagyományos színtereinek – galériák, kiállítóterek, múzeumok és műtermek – sajátos atmoszférája a művészeti közegben kevésbé jártas befogadók számára sokszor nehezen értelmezhető. Azonban egy ilyen otthonos helyen életre hívott művészeti projekt arra tesz kísérletet, hogy közelebb vigye a magas művészetet a mindennapok emberéhez. A műteremmé alakuló csűr lehetőséget biztosít arra, hogy a falu lakói is beleshessenek az alkotások világába, szóba elegyedhessenek az alkotókkal és megismerkedhessenek a művészek alkotásaival. Sőt, ha beleszerettek valamelyik műtárgyba, azt azonnal meg is vásárolhatják. Az így létrejött kapcsolat egy-egy alkotással felülírja az idő mulandóságát. A helyi értékek bekapcsolása a világ művészettörténetének fő áramába régóta jellemző az erdélyi művészekre, örömmel regisztrálhatjuk e tekintetben is értékesnek, ami itt történik.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.