Filmvásznon térhet haza a Viszkis

68

Jövő péntektől a hazai mozikban is vetíthetik az Ambrus Attiláról – ismertebb nevén a Viszkisről – készült magyar játékfilmet, A viszkist. A vetítések helyszíne és időpontjai még nincsenek leszögezve, de mivel közönségtalálkozót is ígér a forgalmazó, meglepő lenne, ha Csíkszeredát kihagynák. A Csíkszentléleken született Ambrus Attila, bankrablásairól elhíresült jégkorongozó életéről Antal Nimród rendezett filmet, amelyet Magyarországon tavaly november 23-án mutattak be. Óriási sikert aratott, már mintegy 300 ezren tekintették meg mozikban. A Taylor Project forgalmazásában a hazai Cinema City mozik is elkezdik vetíteni január 26-tól, a szerkesztőségünknek is eljuttatott tegnapi közlemény azonban rámutat: más mozikban is láthatják a filmet a nézők. Sőt a Vándormozi jóvoltából olyan településekre is eljut, ahol nem működik filmszínház. Megkeresésünkre Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere közölte: esetleges csíkszeredai vetítésről egyelőre nem tud konkrétumokkal szolgálni. Ugyancsak a tegnapi közleményből derült ki, hogy Ambrus Attila több vetítésen is jelen lesz, és közönségtalálkozókon is részt vesz – erről hamarosan pontosabb információkkal szolgálnak. Ennek fényében meglepő lenne, ha a csíkszeredai közönség nem láthatná a filmet a Csíki Moziban.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.