Figyelni kellene Máréfalvára!

73

Máréfalván, a Fő úton újból nekifogtak a járda megépítésének. A falu kulturális szempontból világszerte a székely kapuiról ismert. Sajnálattal tapasztalható viszont, hogy a falu általános képének ápolása nincs a prioritások között. Legalábbis a járdából és a faluban bontandó, épülő házakból ítélve. Ha végigmegyünk a falun, láthatjuk, hogy régi épületei pusztulásra vannak ítélve, akár fából, akár téglából, akár kőből készültek. A Fő utcán lévő egyik, valamikor gyönyörű, tornácos faház évek óta félig összeomolva áll. Egy másik rangos és ritkaságszámba menő régi téglaház, ugyancsak a Fő utcán, amely a múlt század első felében épült – tehetős családé volt, nem akárki engedhette meg magának, hogy tartósabb anyagokból építsen házat – már majdnem teljesen le van bontva. Egy harmadik pedig, amely kőből épült, s úgymond a falu kúriájának is lehetne számítani – mert a helytörténet szerint talán az első kőház a faluban, melynek az alapjait a jelenlegi templom építésének idejében tették le, a XVIII. század utolsó harmadában – teljesen elhanyagolt állapotban áll. Ez csak három a talán legkiemelkedőbb példák közül. A település lakói ehhez pedig hozzájárulnak, és a vezetése mindezt csak nézi, vagy éppenséggel rábólint, mert tudomásom szerint a bontáshoz engedély kell, habár sehol egy, a törvény által előírt tájékoztató tábla nincs az éppen bontási folyamatban levő téglaház előtt…
Mindemellett a falu járdáját építik. Dicséretes dolog ez, mert nagy szükség van rá az életveszélyes áthaladó gépkocsiforgalom miatt. De nem mindegy, hogy hogyan. A minap egy nagyon szép székely kapu, illetve házsor előtti, több mint fél évszázados kő áthidalókat engedtek szétbontani – szerintem nyomós ok nélkül –, melyek egyrészt kiállták az idő próbáját – szekértől traktorig minden átment rajták, kibírták a fagyokat, az út sózását is –, másrészt pedig a székely kapukhoz illő előteret biztosítottak. Helyettük sajnos betonból öntött vízáteresztők lesznek, melyeket előregyártott beton sáncfödésekkel fognak borítani. Ez utóbbiak csúnyák, környezetidegenek és a tartósság szempontjából biztosan nem érik meg a kőből megvalósítottak életkorát. Ráadásul ezeket a köveket kiszedték, és a háztulajdonos kapuja elé rakták úgy, hogy még gyalogosan is alig, csakis a köveken keresztül mászva lehet a kapun bemenni, járművekkel pedig lehetetlen. A sáncot pedig át kell ugrani, mert az építő nem rakott pallót, amin át lehetne járni a munkálatok idején.
Ne engedjük, hogy hozzá nem értők tönkretegyék örökségünket!

Tisztelettel, Szathmári Elek

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.