Fesztiválérzés

263

Hiába rendezték meg eddig huszonnyolc alkalommal, valahogy egyszer sem jutottam el a Bálványosi Nyári Szabadegyetemre, azaz Tusványosra. Eddig. Ezúttal azonban már nem volt semmi akadálya, így közelebbről vehettem szemügyre a fesztivált. És azt láttam, hogy Tusványos olyan, mintha nem is egy lenne belőle, hanem rögtön kettő. Az egyik délelőtt kezdődik és késő délutánig tart. Tele rengeteg előadással, amelyekről akkor sem lehetne mind beszámolni, ha még egy szerkesztőségnyi embert küldenénk a helyszínre. Délelőtt a tábor csendes, nyugodt, fegyelmezett. Azt talán már én magyarázom bele, hogy végtelenül békés is. Ilyenkor jólesik meginni egy kávét az egyik sátorban. Volt idő a következő előadásig, nem is mulasztottam el az alkalmat. Azonban az eladók meglehetősen éberek voltak, a pénztárblokkot (kasszabon) hihetetlen fürgeséggel nyomták a kezembe. Aztán rájöttem, nem véletlenül: a hatóságok ugyanis folyamatosan ellenőrizték az árusokat, én legalábbis több ízben találkoztam velük. Vagy a tűzoltók ellenőrizték, hogy fel van-e szerelve a kávézósátor poroltóval, vagy épp a munkaügyesek érdeklődtek, hogy rendben vannak-e az a munkavállalók papírjai. A nagy nyugalom dacára érezni lehetett az állam „törődését”. A „másik” fesztivál pedig késő délután kezdődött. Mégpedig azzal, hogy a főszínpadon este fellépő zenekarok előbb hangoltak, majd a hangosítást is tesztelték. Azaz megvolt a „beállás”. Estére a délelőtt nyugodt tábor megtelt élettel, zsongással. A Tusnádfürdőn parkoló autók hosszú kilométereken át kígyózó sort alkottak.
A kávézókban és teraszokon egymással rég nem találkozó ismerősök beszélgettek.
A színpad előtt meg rengeteg ember várt valamire. Majd feldübörögtek a hangfalak. Kitört a fesztivál.

Kiss Előd-Gergely

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.