Festői mélységek

63

Csóka Szilárd-Zsolt festőművész munkáit felvonultató kiállítás látogatható a Megyeháza Galériában. A kiállítás rangját jelzi, hogy ez az anyag képezte az Erdélyi Művészeti Központ (EMÜK) idei évadnyitó tárlatának anyagát Sepsiszentgyörgyön, a Lábas-házban. A fiatal marosvásárhelyi alkotó munkáit Túros Eszter művészettörténész méltatja.

Jelenlét16 x 23 cm, olaj-fatábla, 2017

Cóka Szilárd-Zsolt festői mélységeit, sorozatszerűen formálódó képtereit, az otthonosságig ismételt képtárgyait a sötétség anyagszerűsége, a festői színtörténések, tükröződések, a változó perspektívák teszik sajátossá. Úgy bolyongunk a képek kínálta végtelen mélységben, a foltok, gesztusok barázdálta dimenziókban, hogy legtöbbször az egyetlen fogódzónk maga a jelenlét, hogy bele ne zuhanjunk ezekbe a vészjósló, időnként drámai, mégis hívogató képterekbe, hátrahagyva minden konkrét és kézzelfoghatót. És bár csábít a mélység, annak sűrűsége és lágysága, végtelenbe vesző mélyedéseivel már-más elnyelni készül, vagy anyagszerűsége révén éppen összeolvadni a megfigyelővel, mindig van egy pont, egy hely, ami másfajta összpontosításra késztet és vonzza figyelmünket.

Rejtekhely30 x 30 cm, olaj-vászon, 2017

Rejtekhely, menedék, fészek, kapu, reklámtábla, képernyő, vászon, üzeneteket, tartalmakat hordozó, tároló közeg. Jel, jelek. Meghatározott helyek a térben, a magány és a biztonság helyei, melyek sorozattá is rendezik a képi történéseket, így pedig különböző rétegeket, összefüggéseket hoznak felszínre. Hétköznapi, időnként ipari hangulatú képtárgyai az ismétlődések révén úgy válnak jelenvalóvá ezeken az ismerős, mégis meghatározhatatlan tájakon, hogy minden alkalommal hozzáadnak valamit előzményeikhez.

Éjjeli pont 40,5 x 50 cm, olaj-vászon, 2017

A metafizikus festészethez, absztrakt expresszionizmushoz közelítő tájképein már-már szürreális terek képződnek a festékfoltok, a változó intenzitású gesztusok, nyomok egymásnak feszüléseiből, oldásaiból és kötéseiből, a különböző vastagságú festékrétegek dinamikus egymásra hatásából, amelyek hol hívogatóan lágy harmóniába simulnak, hol pedig a heves gesztusokból, illetve az eltérő festői technikákból adódó fragmentáltságot eredményeznek. Első közelítésre úgy tűnhet, mintha a konkrét formák csak jelzésszerűen volnának jelen, épphogy felismerhetők, épphogy beazonosíthatók – mégsem tudunk szabadulni ezektől a motívumokká érlelt jelektől. Ezek irányítják a fókuszt és meg is tartják azt kifürkészhetetlenségükkel, talányosságukkal, elvontságukkal. Hogy képről képre haladva ezek a motívumként működő képtárgyak milyen nyomokat hordoznak, miféle üzenetek közvetítői, hogyan tükröznek és tükröződnek, olyan felvetések, melyek a mi nagy emberi kalandunk alapvető kérdései felé visznek és mind otthonosabbá, személyesebbé teszik ezeket a jelenléteket. Sziklás, vizes, messzi horizontokba vesző vagy éppen sötéten záruló háttereivel olyan belső tájak válnak érzékelhetővé, ahol nem az azonosítható formák mentén tájékozódhatunk, hanem mintha egy másfaja érzékelés aktiválódna. Ahogy egy érzékszervünk kiiktatásával egy másik felerősödik, mintha itt is valami hasonló történne. A képek terében kijelölt formák határai oldódnak, kopnak, kisimulnak, elfolytnak és töredeznek, mind inkább távolodnak, és ezzel együtt mintha a tükröződések tisztulnának. A konkrét formáktól, zajoktól való elrugaszkodással, a magány csendjének, mitikus terének nyugalmában olyan elvont festői minőségek kerülnek előtérbe, amelyek reflexív ráhangolódásra provokálnak.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.