Festőecsettel művelni a tájat

182

Négy erdélyi és két anyaországi képzőművész volt a meghívottja a művésztelepnek, amelynek tizedik alkalommal adott otthont a festővászonra kívánkozó szépségű, kis udvarhelyszéki falu, Firtosváralja. A tábort záró tárlat előtt László Dániel festőművészt, a Sensaria csoport elnökét, az alkotótábor művészeti
vezetőjét kérdezte Lázár Emese.

A hagyományos tájképfestészet jegyében készültek az alkotások

– Az idén tízéves művésztelepet az egykor Besenyőfalvának nevezett, a Firtos-hegy lábánál fekvő falu szülötte, Deák Jenő kőszobrász-restaurátor alapította. Kezdetektől felkarolta, mecénásként támogatta a helybéli unitárius lelkész, Solymos Alpár, majd 2010-től utódja, Sipos László, aki a hátteret biztosító Firtos Lova – Ébredő Gondviselés Egyesület elnöke. Ön miként lett a tábor művészeti vezetője?

– A tisztséggel, és azzal a feladattal, hogy évről évre Váraljára verbuváljam a résztvevőket, a telep ötletgazdája és létrehívója, művészkollégám és barátom, Deák Jenő bízott meg, hiszen én az első, éppen a tíz évvel ezelőtt megszervezett művésztelepen is itt voltam. Akkor a váraljai unitárius lelkész, Solymos Alpár vendégei voltunk. Azóta annyi változott, hogy a falusi turizmussal foglalkozó Deák család vendégházában vagyunk, de a művésztelep anyagi hátterét továbbra is az unitárius egyház adja a Sipos lelkész úr vezette Firtos Lova – Ébredő Gondviselés Egyesületen keresztül, ugyanakkor a Bethlen Gábor Alap is támogatja azt, hogy minden évben itt lehessünk, alkothassunk.

– Ön Budapesten él, dolgozik. A Sensaria csoport elnöke és rendszeresen vesz részt művésztáborokban. Megfogalmazná, mi vonzza vissza évről évre ide, az úgymond Isten háta mögötti, a világ zsongásától távol eső kis erdélyi falucskába? Miért különleges múzsa a váraljai táj egy fiatal kortárs művésznek?

– Firtosváralján egy olyan életmódot tapasztalunk a helyi mezőgazdasággal foglalkozó emberek részéről, ami már Magyarországon 50 éve letűnt. Organikus kapcsolatban élnek a természettel, és ez a falu közösségének légkörére is hatással van. Az emberek nyíltak, közvetlenek. Az épített kultúra is a több száz éves hagyományokat őrzi, archaikus házak, és a le nem aszfaltozott út egy időutazásra emlékeztet, egy olyan korba visz, amikor az ember még együtt élt a természettel.

– Jól tudom, hogy az eredeti elképzelés az volt, hogy csak anyaországi művészek legyenek a meghívottak?

– Igen, 5-6 évig az anyaországból szerveződött a csapat, de fontosnak tartottuk már akkor is a kapcsolódást, a találkozást az erdélyi művészekkel. Pár éve egyre nagyobb számban hívunk meg erdélyi művészeket is, hiszen nemcsak a budapesti, világvárosi forgatagban, hanem a városban élő erdélyi ember számára is kuriózum a firtosváraljai genius loci.

– Mondhatjuk, hogy a tíz év alatt a közös nyelvhazában élő képzőművészeknek egyfajta közös szellemi műhelyévé is vált a váraljai művésztelep?

– Igen, ez a tábor valóban egyfajta közös szellemi műhely. Manapság kevés festő fest tájképet. Ki kell válogatni azokat a művészeket, akik tudnak a tájjal mint adottsággal mit kezdeni. Ez egyfajta szemlélődő alkatot, és egy, a természettel szembeni alázatot is feltételez. A tájképfestészet megújításáról, úgy hiszem, felesleges beszélni, mert nem aktuális felvetés ez a 21. században. Sokkal inkább a festészeti hagyományok ápolása, azok művelése a feladat. Élővé tenni a festészeti hagyományokat – ha úgy tetszik, akkor ez ennek a telepnek az ars poeticája.

– Művészeti vezetőként és alkotóként hogy látja: az itt készült munkák tükrözik ezt a törekvést?

– Igen, mert a feltételek ideálisak. Évente két hetet vagyunk itt, általában ősszel. Az időjárás nagyobb részt kiválóan alkalmas a tájban való dolgozásra. A nagybányai művésztelepen 100 éve is a nyári és az őszi időszakban a tájban dolgoztak a mesterek. Örülök, hogy egy kis magyarlakta faluban együtt élhetünk ezen időszakban a természettel, hasonlóképpen a helyi emberekhez. A közös bennünk az, hogy az itt élők is a tájjal foglalkoznak, művelik azt, mi pedig megfigyeljük és leképezzük ugyanazt a tájat. Szerintem előre mutató tendenciában van részünk itt a Firtosváraljai Művésztelepen, és ahogy telnek az évek, egyre inkább megvalósul a lényegi koncepció, azaz egyre mélyebben el tudunk merülni a tájképfestészetben.

– A jubileumi művésztelepet, amint a korábbiakat is, egy, az idei műtermést felvonultató tárlat zárja. Kiknek a munkáit, mikor és hol láthatja a közönség?

– A táborzáró kiállítás megnyitója ma délután 5 órától lesz a Székelyudvarhelyi Művelődési Házban. Az idei táborban összesen hat képzőművész vett részt: Csóka Szilárd Zsolt és Szabó Anna-Mária Marosvásárhelyről, Fábián Emőke Nagyváradról, Todor Tamás Kolozsvárról, Horvát Krisztián és jómagam Budapestről. A munkákról annyit előzetesen, hogy mindannyian vászon-olaj technikával dolgoztunk, egyedül Horváth Krisztián akvarellel. A művésztelep tradíciója, és ezzel most sem szakítunk, hogy a záró kiállítást a mecénásunk, barátunk, Sipos László lelkész úr méltatja. A pénteki, jubileumi tárlat házigazdája Elekes Gyula igazgató lesz, megtisztel bennünket, köszöntőt mond Tóth László főkonzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője. Az ünnepi megnyitóra természetesen szeretettel hívunk és várunk mindenkit.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.