Férfitársadalom 8.

Korképek és kórképek 71.

135

Bár a nők elleni erőszakról sokat beszélünk, megakadályozása, megoldása, végleges rendezése még várat magára. Mint általában az erőszaké. Hisz nem kéne elfelednünk, hogy az agresszió minden téren és minden szinten jelen van az emberek között. Az emberi társadalomban, akartam írni, de a minap valaki rákérdezett – provokatívan természetesen, a mainstream szellemében –, hogy mi is az a társadalom? Jelezve, hogy lassan megszűnnek a közösségek és egyénekre hull szét a világ, de ez korunk egy másik nagy témája, amiről majd írok. Tény, hogy az agresszió létezik, és a mindennapokban is meg kell küzdenünk vele.
Az egyének közötti agressziót régóta igyekszik szabályozni az emberiség, több-kevesebb sikerrel, hisz gyakran maga a büntetés is bántást jelent, ez a helyzet egyik ellentmondása. Azaz az agresszió agressziót szül, amit elég nehéz megfékezni, illetve mássá alakítani. A közösségek közötti erőszakról – a háborúról – nem is beszélve. Az minden látszat és hangzatos nyilatkozat, meg a másikra mutogatás ellenére hosszantartó virágkorát éri.
Ami a nők elleni erőszakot illeti, elmondhattuk, ma már vannak törvények (mifelénk is), amelyek megpróbálják megakadályozni a családon belüli erőszakot, illetve van (vagy csak volt?) meetoo mozgalom is, de ezek valódi hozadékáról, ha egyáltalán van nekik ilyen, nem regél a fáma. Illetve valószínűleg túl friss a jelenség ahhoz, hogy a valódi hozadékát képesek legyünk felmérni.
Tény, hogy a szakemberek szerint csökken, sőt: rohamosan csökken az erőszak világviszonylatban. Jelenünk ilyen értelemben az emberiség történetének egyik legbékésebb időszaka. Annak ellenére, hogy a média egészen mást sugall. Ez utóbbinak szüksége van a figyelemfelkeltésre, ezért hozza címoldalon a legvéresebb eseményeket, amitől aztán az az érzésünk, hogy a világban az állandó gyilkolászás a divat. Nem könnyű eldönteni, kinek higgyünk?
Természetesen az agyunk nem változott: az agresszióra való hajlam bennünk van. A kisgyerek közeledése a szeretteihez eleinte harapás és ütés is lehet, mely később dobálással, rúgással is kiegészül (úgy kétéves kor körül), amit aztán a környezet reagálása képes simogatássá, öleléssé alakítani vagy teljesen (?) megszüntetni. Az agresszió a társadalmiasított lénynél nem jön elő, ha nem váltják ki. Na, itt van a kutya elásva! Eljutni odáig, hogy olyan külső és belső (!) körülményeket teremtsünk, hogy bennük senki ne reagáljon erőszakosan, nem akármilyen feladat.

Albert Ildikó

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.