Férfitársadalom 7.

Korképek és kórképek 70.

167

A nőkkel szembeni erőszak – a verésnél talán szelídebb, de most annál többet emlegetett – formája a szexuális zaklatás, amelyről sokáig alig-alig vettünk tudomást. Bár a polgári kultúra sokat emlegette a dehonesztáló molesztálást, de hol van már az a nyár….? Aztán a múlt év vége felé Amerikából elindult kampány következtében lett a beszéd szinte állandó tárgya, vált már-már divattá meetoo néven, maga után vonva többek kitárulkozását, meg sok egyéb felismerést és beismerést is.
A zaklatásról általában, a szexuálisról meg még inkább, úgy nagyjából mindenki gondol vagy tud valamit, bár a pontos, egyértelmű meghatározása eléggé körülményes. Nagyon nagy általánosságban zaklatás minden olyan magatartás, gesztus, viselkedés – beszólástól a tapizáson keresztül a konkrét ajánlatig vagy zsarolásig –, amely a másiknak kellemetlen, illetve ezek ismétlése mindaddig, amíg a másikat kényelmetlen helyzetbe nem hozzák vele, és amellyel szemben eléggé nehéz, ha nem lehetetlen védekezni, hisz rendszerint az erősebb alkalmazza a gyengébbel, a tőle függővel, a neki kiszolgáltatottal szemben: férfi nővel, főnök beosztottal, munkaadó mukavállalóval, tanár diákkal.
Elszenvedői rendszerint a nők, de nemcsak, és – amit fontos hangsúlyozni – egyéne válogatja, ki mit és mennyit érez zaklatásnak. Oka megint a férfitársadalom jellegzetes mentalitásában keresendő. Hisz egy olyan megjegyzés, hogy „de szépen feszül rajtad ez az ing (szoknya, nadrág), hogy kigombolnám, de megsimogatnám” stb., egy férfinak bók, a nők nagyobb részét ellenben pirulásra készteti, illetve zavarja. És ugyanez a helyzet az utcai beszólásokkal, fütyülésekkel és hasonlókkal is, különösen, ha ezek ugyanazoktól erednek és ismétlődnek.
A nemzetközi statisztikák azt mutatják, hogy a nőknek legalább háromnegyede a szexuális zaklatás valamilyen formájának az áldozata. Természetesen főként azok, akik könnyen válnak áldozattá, mert a zaklató ezt kitűnő érzékkel kiszimatolja. Áldozattá tehet valakit a naivitása, a kiszolgáltatott helyzete, a sebezhető testi, tudati vagy lelki állapota, de van, aki eleve áldozat szerepben nő fel és nem is ismer másfajta viselkedési mintát.
A téma fontos, ám úgy tűnik, máris lecsengett és jogosan tehetjük fel a kérdést – mint ezt jobb lapokban, csendesen, egyesek, természetesen nők, meg is tették –, vajon mi maradt ez után a nagy hajcihő után? Mi lett a reális hozadéka, ha egyáltalán van neki ilyen? A kérdés hosszabb választ érdemel, amelyet majd el is mondok a következő részben.
(folytatjuk)

Albert Ildikó

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.