Férfitársadalom 4.

Korképek és kórképek 67.

146

Az emberi agresszió igen komplex jelenség. Nem áll szándékomban itt részletesen foglalkozni vele, csak amennyi a téma szempontjából elengedhetetlen.
Az agresszió értelmezésére több lélektani elmélet született, melyek két csoportba oszthatók. A Freud neve fémjelezte elképzelés ösztönös viselkedésmódnak, a szociálpszichológiai pedig tanult viselkedésnek tartja. Valószínűnek tűnik, hogy az igazság ezúttal is valahol félúton található a kettő között.
Minket most csak az érdekel, hogyan nyilvánul meg korunkban ez a viselkedésforma.
Elsőként tisztázzuk, mit is nevezünk erőszakos és/vagy bántó viselkedésnek? Mi tartozik a bántalmazás körébe?
Az agresszió alapjában egy létfenntartó viselkedés az állatvilágban, aminek épp ezért nálunk is van egy kódolt alapja, és modern szóval úgy is fogalmazhatnánk, hogy az önérvényesítés egy formája. Olyan viselkedés, amely a másiknak kárt okoz vagy bántja, ám igen gyakran úgy és azért, mert önmagát érzi veszélyeztetve az egyén. Azaz egyfajta védekezési reakció. Ezt az aspektusát azért is érdemes megemlíteni, mert mostanában hajlandók vagyunk megfeledkezni róla.
Az említett meghatározás nagyon általános, ha lebontjuk, sok minden belefér. A károkozás és a bántás fogalma igen széles skálán mozog, ami nagyon sok értelmezési és belemagyarázási lehetőséget kínál.
Az egyértelmű, hogy (szinte) mindig az erősebb bántalmazza a gyengébbet. Legalábbis fizikai értelemben: az erősebb, nagyobb, hatalmasabb egyén, csoport, közösség, ország a gyengébbet, kisebbet, jelntéktelenebbet. Pszichésen kissé másképp tevődik fel a kérdés: gyakran az elesett, a kisemmizett lelki-szellemi agresszióval igyekszik fölénybe kerülni, akaratát érvényesíteni a vele rendelkező, a hatalmon lévővel szemben.
Agresszív viselkedés az ütés, természetesen: pofozás, rúgás, leteperés, megrázás. Meg az asszonyverés. De sok egyéb is. Például a szexuális erőszak. És ebbe a fogalomba beletartozik egyrészt a szexuális zaklatás – melyről egy szűk éve igen sok szó esik – és az a helyzet is, amikor egy férfi elvárja, hogy a felesége (élettársa, barátnője) akkor is rendelkezésére álljon, ha annak nincs kedve, azaz a másikat tárgyként használja. Bár az erőszak nem föltétlenül nemhez kötött, ezt a formáját nem igazán lehet fordított szereposztásban is elképzelni, vagy csak eléggé ritkán. És idetartozik egy sajátosan emberi agresszióforma is: a szóval verés. A szóbeli bántalmazás nem okoz külsérelmi nyomokat, de ugyanolyan durva és mély hegeket eredményezhet, mint a fizikai. Csak ezt rendszerint elfelejtjük emlegetni.
(folytatjuk)

Albert Ildikó

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.