Ferencz Imre: Versek

70
Fotó: Domján Levente

ÉVEK

Minden évem szökőév volt
minden esztendőm megszökött
mi maradt belőlem kérdem
ünnepek s köznapok között

pezsgő pukkant szilveszterkor
foszló kalács az asztalon
négy évszak tizenkét hónap
új naptár simult a falon

egy havazás lepedője
leplezte le az érkezőt
és a tél az elmúlt évre
ráterített egy szemfedőt

reméltük jobb lesz majd az új
mint a régi mely elszelelt
s egy távoli korszakunk
mely bablevesen felnevelt

eltelt karácsony eltelt húsvét
születéstől feltámadásig
gyertyát gyújtottunk a reménynek
s hittük lesz még megváltás itt

minden évem szökőév volt
minden esztendőm elszökött
s lelépek egyszer én is majd
gyanús körülmények között

havazás leszek hóvihar
kegyetlen télnek derekán
s betemetem azt az ösvényt
melyen a lelkem hazajár –

 

VIDÉKEK

Sz. T.-nek

Vannak vidékek legvégül
ahol a szekér megtérül
vannak vidékek itten
ahonnan elment az Isten

vannak vidékek zengeni
róluk szózatot – isteni
távolról ki lehet festeni
s nincs amit ottan kezdeni

aki ott él mert ott maradt
elidőz még a Nap alatt
s várja legyen kimenője
a faluvégi temetőbe

aki ott él nem érdekli
a költészet sem a próza
időnként megjön a stáb
és riportot forgat róla

vannak vidékek ahol a táj
embertelenül elhagyott már
vannak vidékek legkívül
honnan az ember menekül

ahol a végek véget érnek
elnémul ott a dal az ének –
minek a széle leszakad
ép a közepe sem marad

 

LEVÉL

Tudom, néha felidézed
a távolból a szülőföldet.
Albumot lapozol, sóhajtsz,
s nézegeted a fényképeket.
Könnyebb emlékezni ott a múltra,
mint itthon élni a jelent!
Ne fájjon az, hogy nem vagy itt!
Oda téged senki sem vitt,

s vissza senki sem kényszerít.
Üdvözletünket küldjük éppen…
Hogy ki a nyertes, ki a vesztes,
talán tudja azt az Isten…

Biztos, jobban élsz mint itthon,
mert jobb ott az életszínvonal.
Ott, ahol már megvénültél,
ne legyél magaddal haragban…

Ma honvágyat emlegetni?
Érzelgősség, romantika…
(Időnként még hazahallszik:
Ó, te szépséges Hargita…)

Bárki bárhonnan hazaszkájpol.
Repülőn röpköd, nagyon bátor.
A bőrödben vagy, lehetsz bárhol.
Ma mindenünnen hazalátszol…

 

IDŐK

Az álom ha majd megvalósul
emlékezéssé visszavedlik
múlt lesz a jövőből idővel
a jelen éppcsak megmelegszik

itt maga a lét félelmetes
ahogyan zajlik majd véget ér
nem kéne rágondolni soha
s akkor szép lenne itt a tél

önfeledten kéne élni
születés és halál között
boldognak lenni semmi több
az kéne itt mindenekfölött

minden felmenőnk csalódott
megviselte őket az életút
göröngyöt dobtunk sírjaikra
és nyitva feledtük a kaput

pedig mondták mondogatták
ki hátul jön majd beteszi –
széttárva áll szél cibálja
a kaput s a rozsda megeszi

 

VALLOMÁS

Ha nem volt ünnepem nem ünnepeltem
de minden hétköznapot megtartottam

soromra várva nem követelőztem
hagyjanak békében azt akartam

félreálltam ha rángattak cibáltak
ha hamis eszméket prédikáltak

nem vitattam el mások jogát
nem cáfoltam meg más igazát
a kezemért mindig kezeskedtem
sűrűn tapsolni nem szerettem

ha elfáradtam megpihentem
ha elálmosodtam elhevertem

ha altattak ébren maradtam
ha rossz álmot láttam felriadtam

magam akartam lenni-maradni
nem volt könnyű be kell vallani

a feladatom holnap is megoldom
viszem a keresztem – ez a dolgom

 

KISZÁLLÁS

Sarány Istvánnak

Nem viszem többé vásárra a bőröm.
Miért kínáljam? Nem kell senkinek…
Tülekedni pultok között? Ideg
kell oda, csak vesződöm, csak gyötrődöm.

Mindenki magának seper itt, senkit
nem érdekel másik, csak önmaga.
A vadász lesekszik itt nagyvadra,
s ha lelőtte, elpakol, és lelépik…

Itt időt tölteni, barátom, kár.
Aki ezt teszi, csökönyös szamár.
Más standjánál sürög-forog a sok sznob…

Az ember, lám, az orrán túl nem lát, –
jobb lett volna otthon maradni hát.
Balfácán vagyok, állok, mint egy oszlop…

 

TORZÓK

Lódenkabáttá vált a bőrük
viselik nem tudják levetni
sétálnak le s fel a téren
elfelejtettek nevetni

mennyit tapsoltak itt Istenem
éltették torkukszakadtából
és mosolyogva visszaintett nekik
a hőn szeretett kondukátor

egy torz világ torzóiként
maradtak itt ők kit érdekel
van aki közülük magában
még indulókat énekel

másik matatja telefonját
mért nem szól talán lemerült
uram mondja a szomszédjának
elvették ezek a térerőt

meglátjátok pusmogják magukban
visszatér ide Kun Béla
s állni fog még a Sztálin-szobor
mert megmaradt a két csizma

visszatér Kádár elvtárs ide
és visszatér minden káderes
elvtársak hol az akasztófa
és hová dugták el a derest

lódenkabáttá vált a bőrük
viselik nem tudják levetni –
embertelen kor volt elvtársak
el kellene már feledni

 

RONGYOS

Rongyosok voltunk s foltosok
nem divatból nyomorúságból
nézem az ifjakat hát igen
rongyosak ők is a javából

csak nézek nézek ámulok
senkinek sem osztom az észt
de időnként még felkeresem
rendelőjében a szemészt

mindig volt hóbort hülyeség
látja Isten és te is látod –
bámulom én is csodálkozva
e fényűző rongyos világot

 

TEMETÉSEN

A hagyatékod egy bőrönd
a koporsódon döng a föld

vár reád az örök vakság
jó hogy a szemed lefogták

igazolni már nem tudod
magad nincs dokumentumod

ne legyen a gödör tátva
hét törpe a földet hányja

ha elmondták már a misét
mondjatok istenfizessét

aki itt ásott s lapátolt
adjatok neki kalácsot

itt hamar végére járnak
az örökkévalóságnak

 

LÓCI

Hogy Lócinak hívjuk a macskánk
bocsássa meg Szabó Lőrinc
fókabarna balinéz egy princ
ki belakja nálunk a lakást

napközben mindig csak hever
s eszembe jut József Attila
nem fogott sem kint sem bent
egeret soha Lócika

beteg is volt és a nevére
a doktor kiállított egy vényt
hát ne veszítsék el a reményt
mondta és beírt a füzetkébe

macskánál egy év hatot jelent
s mivelhogy ő a legidősebb
következésképp ő a bölcsebb
mert betöltötte már a hetvenet

pici volt amikor megszületett
kezdetben kandúr volt de herélt
lett belőle mert ilyen a trend
mindig is sajnáltam szegényt

szívesen mászott volna a fára ó
s lehettem volna én is fáraó
de ezt nincs mit firtatni itten
mivel így akarta az Isten –

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.