Ferencz Imre – Nyári záporok

51

Nyári záporok

Hányszor vert el talán százszor
bennünket a nyári zápor

sárba döngölt bőrig áztunk
amíg szállásra találtunk

mennydörögve támadt hátba
villám csapott a nagy fába

elverte a jég a határt
kicsépelte a gabonát

nem imádkoztunk eleget
félve kémleltük az eget

gyengék voltunk tán a hitben
ezért vert a sors az isten

vihart veszélyt elriasszon –
nem volt aki harangozzon

s megismétlődik még százszor
zápor ver el minden nyáron

akkor is ha már nem élünk
mennydörögve jön el értünk

akkor is ha már nem leszünk
kicsépeli az emlékünk…

 

Fotó: Domján Levente
Fotó: Domján Levente

Vonaton

A nagybányai vonaton
utaztál te is hajdanán.
Fokhagymaszag és cujkaszag
árasztott el, és a magány…

Ne hajolj ki az ablakon
– négy nyelven írta a falon –,
elgurulhat még a fejed
a piszkos pályaudvaron…

A vészféket, amely lelóg,
– Isten lába – ha megfogod:
vigyázz, ne rántsd meg, meg ne húzd,
ne állítsd meg a vonatot!

Hagyjad, hogy vigyen, láthatod:
integet minden állomás.
Amiről verset írt Dsida:
elmarad mögötted Kocsárd…
Ne hajolj ki az ablakon,
kedden, se nagycsütörtökön!
Vonat, kalauz és utas
egyszer majd úgyis elköszön…

Egyszer majd meglátod te még:
a sínek párhuzamosán
véget ér ez az utazás, –
a mozdony lelassít, s megáll…

Kinéztél, vagy nem néztél ki
valamikor az ablakán:
a fejed még ott a nyakadon,
s marad egy ideig talán…

Lángpallossal a szerelvényt
szétszabdalják az ördögök…
Akkor még nem tudtad, ma már
tudod: itt semmi sem örök.

 

Menekülők

Az ember sivatagon át
elhagy országot és hazát
otthont amely már nem otthon
átgyalogol a romokon
nekivág tengereken át
keresni valami Kánaánt
csónakja társakkal teli
másnap a mélység elnyeli

semmi más csak a lét a tét
menti a bőrét az életét
mert a gonosszal szembesült
így lett belőle menekült

viszi a kölykét gyermekét
táplál magában szép reményt
hanem a karaván nem halad
bár a kutya egyre ugat

az ember élő hulladék
eleven szelektív szemét
s valahol csupán számadat
mi máshol emberáradat

tartanak értekezletet
kötnek szerződést üzletet
mennyit kérnek érted vajon
holnap az ócskapiacon

Isten és Allah fiai
ti hívők és hitetlenek
miért kellene felbolygatni
s elkeverni a népeket

történelemből nem tanult
az emberiség csak törtetett
szeretetet emlegetett
s szüntelenül vétkezett

az ember sivatagon át
nekivág tengereken át
elhagy országot és hazát
keres valami Kánaánt

mióta két lábára állt
hozza az ujjlenyomatát

 

Úgyis

Súly alatt nem nőtt a pálma
a kagyló gyöngyöt nem adott
a bölcsek köve elásva
kereshettek hát más adut
kitaláltok valami mást
nem júdást, hanem tamást
ültetitek az asztalfőre
ha bor nincsen jó lesz a lőre

holnap kezdődik az ítélet
moshatjátok a kezetek
egyet úgyis felfeszítenek
sajnálom isten veletek

Sajnos

Mindenki beszél pofázik
kapott szót avagy nem kapott
káromolja a jó Istent
vagy a kántort vagy a papot

reggel már kitátja csőrét
emígy kezdi el a napot
így búcsúztatja a múltat
így köszönti a holnapot

valamikor tán hallgatott
azért tépi most a száját
szónokolsz te is barátom
mivel a rúd hajdan rád járt

látod én mint szar a fűben
csak hallgatok csak hallgatok
a holnapért a szebb jövőért
sajnos tenni már nem tudok

 

Miből lesz Ladányi Mihály emlékére

Ő cölibátusban, te szűzen –
tetszik ez a jó Istennek !
Csakhogy – kérdem tisztelettel, –
miből lesz akkor a gyermek ?

Ki viszi el az óvodába,
ha nem született meg, ha nincsen?
Gyermeksegélyért a tanácsnál
kilenc órakor ki kilincsel?

És miből lesz utánpótlás,
miből lesz akkor Isten népe?
Üresen marad a templom,
s a papnak sem lesz már kepéje.

Csinálhatsz Uram agyagból
utólag Ádámot és Évát…
Csak ne fordítsd termőre
többé a tudás almafáját!

 

Egy kutya

Megszólítottam egy kutyát
és mellém szegődött rögtön
állat az emberen átlát
megérzi talán az ösztön

diktálja hogy ez az ember
nem gonosz hanem jóbarát
szeme felcsillant ez egyszer
s bejártuk ketten a határt

hanem el kellett búcsúzni
amikor az időm lejárt
mondtam nem jöhetsz már velem
hol adhatnék neked szállást

és lehajoltam mint aki
karót keres vagy köveket
de érezte hogy színlelem
és bizalommal követett

irgalmatlan kegyetlen légy
legyél komisz és szívtelen
különben hozzád szegődik
ki magányos ki védtelen

ahogy nézett rám csalódva
mert gondolta gazdára lelt
előttem látom azóta
s furdal a lelkiismeret
annyi mindent elfeledtem
ami megtörtént ami fájt
nevetséges hogy nem tudok
elfeledni már egy kutyát

 

Amíg

Verset írok a térdemen
ez az én legfőbb érdemem

nyomogatom a gombokat
így oldom meg a gondokat

teszem azt amit még lehet
amíg felszáll a lehelet

amíg a szív ver míg dobog
azt mondom legyünk boldogok

teszem azt amit még tudok
úgy élek mint egy őstulok

az ötcsillagos ég alatt
amíg jut nekem egy falat

panaszra nem lehet okom
egy pohár borral fokozom

a kedvedért a kedvemet –
Isten áldjon meg engemet

 

Ének

Élek én is a többi közt
talpam alatt a talpalatnyi
állok rajta mint a cövek
nem hagyom magam eltiporni

azt mondod uram jó legyek
s akkor a mennybe mehetek
azt mondod hogyha rossz vagyok
végül a pokolra jutok

se ígéret se fenyegetés
se büntetés se hála
nem kell uram a túlvilág
semmilyen lakosztálya

feltétel nélkül élek rég
istennek tetsző életet
senki kegyét nem keresve
írom én ezt a költeményt
Jelentés

Túl sok a szemét a szőnyeg alatt
döglött akna a múlt a lábunk alatt
szálka is van már a körmünk alatt
és ránc is akad a szemünk alatt

a darabot színre viszik megint
lenni vagy nem lenni Hamlet legyint
nem hagy el minket se remény se hit
amíg az elit emitt még beint

helyzetünk mondhatni elég szolid
sajnos a halál nem éppen szelíd
de kézre kerítik őt a zsaruk
s élhetünk boldogan meg se halunk

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.