Ferenc pápa arra hív, hogy ne féljünk, bízzuk életünk Krisztusra: Urbi et Orbi áldást adott a szentatya

65

A világjárvány megszűnéséért Ferenc pápa teljes búcsúval járó áldást adott pénteken este a Szent Péter-bazilika előterében tartott szertartáson, ahol sötétséget és félelmet teremtő viharhoz hasonlította a koronavírus-fertőzést. Az Urbi et Orbi liturgikus szertartáson a szentatya Isten népe jelenléte nélkül, a legszűkebb asszisztencia részvételével végezte az imádságot, megtérésre buzdítva az emberiséget.

Urbi et Orbi áldást adott a pápa                                                                                                   Fotó: www.romkat.ro

Teljes búcsúval járó áldást adott Ferenc pápa a városra és az egész földkerekségre péntek este, melyet különböző tévécsatornák közvetítettek a világ országaiban. Az eseményre a Római Nép Üdvössége kegyképet és a San Marcello-templom csodatévő Krisztus kegyszobrát is kihelyezték. Az oltáriszentség jelenlétében végezték a szentségimádást, végül pedig a pápa Urbi et Orbi áldást adott.

Ferenc pápa homíliája
Ferenc pápa Márk a vihar lecsendesítéséről szóló evangéliumát (Mk 4,35) vette alapul a néphez intézett szavaiban – olvashatjuk a romkat.ro katolikus hírportálon megjelent fordításban. Beszédében a tanítványok hitét szembeállítja Jézus bizalmával, a tanítványok úgy gondolják, Jézus nem törődik velük, amikor ennek hangot adnak, Jézus csalódottságot érez, hiszen senki nem törődik velük jobban, mint ő. A szentatya kiemelte, hogy a vihar az, ami leleplezi sebezhetőségünket és szembeállít felszínes biztonságérzeteinkkel, ezáltal megmutatkozik, hogy hagytuk elhalványulni azt, ami fenntartja és erősíti közösségeinket. A vihar által lehullnak saját egónk álarcai és lelepleződik a közösséghez való tartozásunk is, amelyet nem tagadhatunk meg. Lelepleződik az az ego, amely a haszonra, az előrejutásra, a tárgyak birtoklására szomjazik, mintha nem venné észre a világ igazságtalanságait, a háborúkat, a szegénységet, a súlyos betegségeket. Életünk történésein keresztül az Úr a hit felhívásával fordul hozzánk. „Térjetek meg, térjetek vissza hozzám teljes szívetekből!” (Joel 2,12). Ennek a nagyböjtnek az idején, arra hív az Úr, hogy a próbatétel jelen idejét a döntés idejeként éljük meg. Itt az ideje, hogy döntsünk arra vonatkozóan, hogy mi az, ami igazán számít és mi az, ami mulandó, hogy különválaszthassuk a szükségest a szükségtelentől. Itt az ideje, hogy életünk útját újból az Úr és az emberek felé irányítsuk, megannyi példás útitárssal körülöttünk… A szentatya hangsúlyozta a bátran cselekvő orvosok, ápolók, az élelmiszerboltokban dolgozók, az idősgondozók, a fuvarozók, a rendfenntartók, a papok és a nővérek fontos szerepét, akik megértették: senki sem menekülhet meg egyedül, önmagában. A szenvedésben tehát együtt vagyunk, együtt imádkozunk, teszünk felajánlást és járunk közbe egymásért, az imádság és a csöndes szolgálat a győztes fegyver… „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” – teszi fel a kérdést Jézus a tanítványoknak. Be kell ismernünk, hogy egyedül elsüllyedünk: szükségünk van az Úrra. A tanítványokhoz hasonlóan, mi is megtapasztalhatjuk, hogy ha Jézus a fedélzeten van, nem fogunk hajótörést szenvedni, ő ugyanis képes a javunkra fordítani életünk minden történését. Az Úr életünk viharai idején arra tanít, hogy szolidaritást és reménységet érezzünk, melyek a sötét órákban is megtartanak. Az Úr új élettel szeretné megtölteni húsvéti hitünket, horgonyunk a kereszt, a kormánykerekünk pedig a megváltás, így ha rábízzuk magunkat, semmi és senki nem szakíthat el megváltó szeretetétől. A kereszt átölelésével bátorságra lelünk és elszakadhatunk a birtoklás vágyától, hogy megnyíljunk a szentlélek vezetésére. „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit? Kedves testvéreim, erről a helyről, amely Péter sziklaszilárd hitét hirdeti, ezen az estén mindannyiótokat az Úrra szeretnélek bízni, a Szűzanya közbenjárását kérve, aki a nép üdve, a tengernek csillaga a vihar idején. Ezek az oszlopcsarnokok átölelik Rómát és az egész világot. Innen szálljon le rátok vigasztaló ölelésként Isten áldása. Urunk, áldd meg a világot, adj egészséget a testnek, vigasztalást a szívnek! Azt kéred tőlünk, hogy ne féljünk. Ám hitünk gyönge, mi pedig félelemmel teltek vagyunk. Te, Urunk, ne hagyj magunkra minket a vihar tombolása idején. Ismételd el újra: „Ne féljetek!” (Mt 28,5). Mi pedig Péterrel együtt minden gondunkkal hozzád fordulunk, mert neked gondod van ránk (vö. 1 Pt 5,7)” – hangzott el Ferenc pápa Urbi et Orbi áldása a szertatás végén, mely teljes búcsúval járt.

Barabás Emőke

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek