Felfüggesztették a bajnokságot

Felemás döntést hozott a Román Jégkorong Szövetség a honi bajnoki kiírást illetően: folytatódhat is, meg nem is. A hivatkozási alap az, hogy sok a koronavírussal megfertőződött játékos.


Alexandru Halauca, a Román Jégkorong Szövetség elnöke egy korábbi nyilatkozatában jelezte, hogy a Galaci VSK – Bukaresti Steaua mérkőzésen történtek miatt akár felfüggeszthetik a román bajnokságot. Ezen ígéretét pedig be is váltotta, igaz, nem erre az esetre hivatkozva – ennek kivizsgálásáról jelen cikk íráság még nincs tudomásunk hivatalos döntésről –, és egy olyan tervet dolgoztak ki, ahol a kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt. Amolyan igazi romániai szabályozást, amelyben mindig hagynak egy kiskaput.

A felfüggesztésről a szakszövetség semmit nem közölt hivatalosan. Arról a különböző klubok adtak tájékoztatást. Elsőként a Sapientia U23 csapata adott ki közleményt, amelyet változtatás nélkül közlünk.

„A Román Jégkorong Szövetség mai tájékoztatása értelmében ideiglenesen szünetelteti a nemzeti bajnokságot. A döntés oka, hogy néhány csapatnál nagy számú fertőzöttet azonosítottak az utóbbi időben. A szövetség közleménye azt is megjegyzi, hogy amennyiben egy csapat az egészségügyi előírásoknak megfelelően kellő létszámban ki tud állni egy mérkőzésre, és talál magának ugyanilyen helyzetben lévő ellenfelet, a találkozót meg szabad rendezni. A határozat kitér a december 17–20. között rendezendő Románia Kupára is, amelyet az eredeti időpontban kívánnak lebonyolítani Galacon. Egyszóval a szövetség eltekint a bajnokság eredeti ütemezésétől, a csapatoknak nem kell pályára lépniük a korábban meghatározott program szerint, viszont a szabályok betartása mellett továbbra sem tilos mérkőzéseket játszani. Az új helyzethez alkalmazkodva azon fogunk dolgozni, hogy csapatunk folyamatosan edzésben maradjon, és megkapja a szükséges meccsterhelést. Ennek érdekében igyekszünk alternatív megoldásokat találni, mérkőzéseket szervezni, szem előtt tartva a játékosok biztonságát” – áll a közleményben.

Jelen pillanatban a nagyszámú koronavírus-fertőzés gátolja meg, hogy egy csapat kiálljon egy mérkőzésre, Galacon például 12 pozitív minta lett, illetve Brassóban is sok a fertőzött. Utóbbi csapatnál nem lehet tudni a pontos számot, de a csapat zöme, meg nem erősített információk szerint, elkapta az új koronavírust.

Az említett két csapat mellett még a Csíkszeredai Sportklubnál, illetve a Gyergyói HK-nál azonosítottak fertőzött, tünetmentes játékost.

A Gyergyói HK viszont jelezte, hogy a korábban pozitív mintát adott sportolók is mind felépültek, és az újabb teszteredményeik már negatívak. A Sportklubnál három sportolót érintett a fertőzés, akik közül egy már korábban visszatérhetett.



HN-információ

Kapcsolódó cikkek:

14,240RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb