Félezren zárták az évet

57

Az edzők a szurkolókkal fociztak

Immár hagyomány az FK Csíkszeredánál, hogy Szent Miklós napján évzáró gálát tartanak. Idén csütörtökön este került sor a hagyományos évzáróra, amelyen tizenhárom korosztály több mint félezer focisa búcsuztatta el az évet. A gála végén a szurkolók a klub edzői ellen fociztak.

Harmadik alkalommal szervezte meg hagyományos évzáró gáláját a Fut­ball Klub Csíkszereda. A csütör­tök esti eseményen több mint félezer utánpótláskorú labdarúgó vett részt. Az Erőss Zsolt Arénában tartott eseményen a klubtól tizenhárom utánpótlás-korosztály, valamint a női és felnőtt csapatok focisai voltak jelen.
A gálát Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke nyitotta meg, aki megköszönte a gyermekeknek, az edzőknek és a szülőknek is az egész éves munkát. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Varga Károly, a Kárpát-medencei Labdarúgó Akadémiák szakmai igazgatója is, aki egyébként ötletgazdája volt az évzáró gálának.
A rendezvényre a csapatok előadással, tánccal vagy énekkel készültek, de az edzők sem maradtak ki a showból és ők is komoly produkcióval készültek. Az évzáró gálán a felnőtt csapat tagjai minden utánpótláskorú játékosnak egy kis ajándékcsomagot adtak át, majd a Lokálpatrióták szurkolótábor és a FK-edzők közötti mérkőzés zárta a jó hangulatban zajlott gálát.

HN-összeállítás

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek