Fele se tréfa…

Ezt is, azt is hallottuk, erről is, arról is olvastunk

85

Annak idején az egykori kormányfő, Victor Ponta azzal hálálta meg szóvivőjének, Radu Zaharescu közismert tévébemondónak „az áldozatos” tevékenységét, hogy kinevezte főkonzulnak a dél-afrikai Cape Townba. Erre a megbízatásra úgy került sor, hogy Radu Zaharescu semminemű diplomáciai felkészültséggel nem rendelkezett. Mindezt annak okán elevenítettük fel, hogy a minap megjelent 2018/454-es kormányhatározattal a strasbourgi főkonzulátus főkonzuljának nevezték ki Sorin Adrian Pârvulescut. Nos, a kinevezett személyről kiderült, Theodor Meleșcanu jelenlegi nejének, Viki Meleșcanunak az első házasságából származó fia (azaz a tárcavezető mostohafia). Pârvulescunak van némi tapasztalata a diplomáciában, ugyanis eddig Luxembourgban látott el konzuli tisztséget, s oda akkor nevezték ki, amikor Meleșcanu a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatója volt. Mint ahogy az sem mellékes, hogy Pârvulescu nem versenyvizsga révén 2013-ban került a külügyi tárca kötelékeibe, hanem áthelyezés révén. A 2018/455-ös kormányhatározattal Anton Emmanuel Barbut kinevezték az Egyesült Királyság és Észak-Írország, edinburgh-i főkonzulátus főkonzuljának. Neki is van némi kötődése, legalábbis közvetett értelemben, Meleșcanu külügyminiszterhez, ugyanis ő az ALDE színeiben jutott a bársonyszékhez, Anton Barbu pedig „tiszta véletlenül” annak a Daniel Barbunak a fia, aki egykor művelődésügyi miniszter volt ugyancsak az ALDE színeiben. Ha valaki azt mondaná, hogy a véletlenek akár szerencsésnek is nevezhető egybeeséséről van szó, akkor mi azt mondanánk, hogy téved…
A parlamentben pénteken megszavazták azt a törvényjavaslatot, miszerint újólag módosul a közúti közlekedésre vonatkozó 2002/195-ös sürgősségi kormányrendelet. Több honatya kezdeményezéséről van szó, s azok között van egy RMDSZ-es képviselő is, s az egyik javaslat értelmében ezentúl tilos lenne a „csapda” típusú radarozás. A radarkészülékkel felszerelt autókon megfelelő felirat kell legyen, táblákkal kell jegyezni a radarozás helyét, s a közlekedésrendészet munkatársai nem „rejtőzhetnek el”. Az egyik érvelés, mármint a javaslat megalapozottsága tekintetében, állítólag az volt, hogy a kórházakban is fehér ruhában, illetve köpenyben járnak az orvosok, s ilyenképpen bárki tisztában lehet azzal, hogy kivel is áll szemben. Ez nem is annyira biztos, ám fogadjuk el az érvet, s hozzátoldanánk azt a javaslatot, miszerint szabvány-karszalagot viseljenek a honatyák, hogy meg tudjuk különböztetni a rendőröktől, akárcsak a többi földi halandótól. Egyébként úgy tudni, hogy a javaslatot benyújtók túlnyomó többségét az elmúlt évek során többször is megbüntették gyorshajtásért, sőt ideiglenesen bevonták hajtási jogosítványukat is. Az egyiküket (akit a minap kineveztek a SIE igazgatójának) az elmúlt hat év során hétszer is megbüntették gyorshajtásért, s a múlt esztendőben állítólag hat hónapig „nélkülözte” hajtási jogosítványát. Van, amikor előszeretettel ihletődnek honatyáink mások jogszabályaiból: figyelmükbe ajánlanánk, hogy az anyaországban még a radardetektorok használata is tilos, arról nem is beszélve, hogy ott jogszabály teszi lehetővé a közlekedésrendészet terén is „leplezett eszközök” használatát, például a megkülönböztető jelzés nélküli, azaz „a mezei” gépjárműveket. Egyébként a Szállításbiztonsági Európai Tanács is elégedetlenségének adott hangot a törvénymódosítás okán.
A minap olvastuk az egyik üzletlánc reklámlapjának magyar nyelvű szövegében a következőt: „lassú növekedésű csirkemell”, ott díszelgett annak ára is, 500 gramm 11,99 lej. Lenne egy kérdésünk: vajon mennyibe kerülne a „gyorsnövekedésű csirkemell”? Amúgy mit is jelenthet, hogyan kell értelmezni a „lassú növekedésű” szintagmát?
Jó tíz évvel ezelőtt jelent meg a nyomás alatt lévő berendezések, az emelőszerkezetek és a tüzelőanyag fogyasztású készülékek biztonságos feltételek közötti működésére vonatkozó 2008/64-es törvény. Azt az elmúlt tíz esztendő során, híven a hazai „sajátos” jogalkotási gyakorlathoz, sokszor módosították, többek között a 2010/22-es kormányrendelettel, a 2011/93-as törvénnyel, majd a 2016/80-as törvénnyel. Álljunk meg egy pillanatra a 2010/22-es kormányrendeletnél, amelyet módosításokkal és kiegészítésekkel a 2011/93-as törvénnyel hagytak jóvá. Annak egyik előírása értelmében a törvény 2-es számú mellékletében feltüntetett berendezések és szerkezetek műszaki ellenőrzésére jogosult személyek engedélyezési követelményeit szaktárcai rendelettel kell jóváhagyni a törvény hatályba lépésétől számított három éven belül. A már említett 2011/93-as törvényről van szó, amely 2011. július 12-én vált hatályossá, s attól kell számítani azt a bizonyos három évet. A törvény szava szerint azonban a szóban forgó határidő 2014. június 12-én járt le. A törvény szava azonban pusztába kiáltott szónak bizonyult lévén, hogy a megszabott határidőre az a miniszteri rendelet nem született meg. A minap viszont megjelent egy sürgősségi kormányrendelet, nevezetesen június 29-én a 2018/54-es számot viselő. Annak értelmében a határidőt kitolták 2019. február 1-re. Jó, hogy négy évvel az eredeti határidő lejárta után a jelenlegi kormánynak eszébe jutott a „hiánypótlás”, s még mondja valaki azt, hogy a Dăncilă-kormánynak nincs rálátása a dolgokra.
Azt pillanatnyilag nehéz lenne megjósolni, hogy mikor is léphet hatályba a képviselőházban igen gyorsan, de ugyanakkor kínos körülmények között megszavazott büntető törvénykönyv. Mondjuk ezt annak okán, hogy a liberális párt máris megfogalmazta alkotmányossági aggályait, s mire e sorok megjelennek, talán be is nyújtják. Egyébként napvilágot láttak olyan értesülések, miszerint az igazságügyi törvénycsomag kidolgozására létrehozott különbizottság tagjainak egy része a parlament padjait, illetve bársonyszékeit koptatva szerezte meg jogi egyetemi diplomáját, esetenként látogatás nélküli vagy csökkentett látogatottságú tagozatokon, ilyenképpen nem is nagyon volt alkalma a tényleges joggyakorlatra. (Állítólag Murphy egyik törvénye – ami nincs ugyan alátámasztva megfelelő észérvekkel, de jól hangzik – mondta ki a következő nagy igazságot: „aki tudja, csinálja, aki nem, az tanítja”.)

HN-összeállítás

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.