2021, január 20, szerda.
custom_html_banner1

Február 8-án nyitanák az iskolákat

Az iskolák újranyitására vonatkozó döntés decentralizálását kéri a Tanulók Országos Tanácsa (CNE) a tanügyi tárcától. Január 11-én véget ér a téli vakáció, de az oktatási minisztérium bejelentése értelmében a diákoknak online kell folytatniuk a tanulást legalább február 8-ig, ez ugyanis a legkorábbi lehetséges dátum, amikor megnyithatnak a tanintézmények az oktatási miniszter közlése szerint.

A Tanulók Országos Tanácsa már novembertől, a tanítás fizikai jelenléttel járó felfüggesztésétől kezdődően folyamatosan kapcsolatban volt a diákokkal, most pedig azt kérik, hogy a helyi önkormányzatok dönthessenek az újranyitásról. 

Az országos diáktanács közölte, hogy a tanulók többsége azt vallja, hogy az online tanulás fárasztó, nem hatékony és hosszú távon nem fenntartható. 

„Figyelembe véve, hogy közeledünk a vizsgák időszakához és a második félévhez, illetve, hogy az ország sok településén a fertőzöttségi arány három ezrelék alatt van, felkérjük az oktatási tárcát, hogy ismét decentralizálja a tanintézmények újranyitására vonatkozó döntést, a helyi fertőzöttségi arány függvényében, ugyanakkor pedig biztosítsa az egészségügyi kellékeket az órák biztonságos lefolyása érdekében” – áll a tanulók tanácsának tegnapi közleményében.

A CNE ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy sok tanuló számára az online oktatás lemaradást jelentett, mivel a megfelelő készülék és internet hiányában nem tudtak csatlakozni a tanórákhoz, emiatt szükséges számukra a tananyag bepótlása, és ehhez ki kell dolgozni a megfelelő tervet, ellenkező esetben hosszú távon a következmények „katasztrofálisak lesznek”, a „funkcionális analfabetizmus arányának növekedése várható”.

„Felszólítjuk az oktatási minisztériumot, hogy kezdje el a párbeszédet a szociális partnerekkel, hogy meg lehessen találni a legjobb megoldást az iskolák újranyitására” – írja Rareş Voicu, a tanács elnöke a közleményben.

A nemrég kinevezett oktatási miniszter, Sorin Cîmpeanu szintén tegnap nyilatkozott az iskolák esetleges újranyitásáról a HotNews.ro portálnak. A szaktárca vezetője felvetette annak lehetőségét, hogy legkorábban február 8-án indulna újra a diákok és tanárok személyes részvételével zajló oktatás. Az erről szóló végleges döntés azonban csak január utolsó harmadában születhet meg, ugyanis a legfrissebb járványügyi adatok alapján döntenek majd. Az első félév egyébként január 29-én zárul, ez első félévből hátralévő időszakot már kizárólag online oktatásban bonyolítják le.

– Jelen pillanatban azzal számolunk, hogy február 8-án, a második félév kezdetén megnyitnak az iskolák és az egyetemek. A minisztérium mindenképpen ezt szeretné elérni – tette hozzá Cîmpeanu, aki azt is kifejtette, hogy az újraindulásról szóló döntés meghozatala előtt külön figyelemmel kísérik a járvány terjedésének ütemét, az oltási kampány előrehaladását, de az oktatásügyre vonatkozó szempontokat is figyelembe vesznek, például azokra összpontosítanak, akik képességfelmérő vizsgák előtt állnak.

Kapcsolódó cikkek:

14,320RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb