Farsangbúcsúztatás Szárhegyen

18

Gyergyószárhegy lesz a házigazdája idén a Hargita megyei farsangbúcsúztatónak. A helybéliek mellett
12 település hagyományőrző csoportjai vesznek majd részt a nagyszabású eseményen és mutatják be saját téltemető szokásaikat. Lázár Hajnal beharangozója.

A Hargita Megyei Kulturális Központ 1993-ben szervezte meg először a farsangbúcsúztatás szokását bemutató találkozót, melynek résztvevői Hargita megye hagyományőrző csoportjai. A bolondos, álarcos mulatság nagy népszerűségre tett szert, sok érdeklődőt, turistát vonz. A rendezvény helyszíne évről évre változik, minden évben más település vállalja a házigazda szerepét. Idén Gyergyószárhegyen lesz a farsangbúcsúztatás. A gyergyószárhegyiek 2007-ben vettek először részt a rendezvényen – mondta Fejér Kinga, a helyi polgármesteri hivatal szóvivője. Mint kifejtette, a Cika hagyományőrző csoport munkájának köszönhető ez, hiszen közel tíz év alatt felkutatták, gyűjtötték a szájhagyomány útján fennmaradt helyi szokásokat. Így derült fény arra, miként győzte le Cibre vajda Konc királyt a kápolnánál, így elevenítették fel a bőgőtemetés szokását valamint a jellegzetes maskarákat is. A szóvivő azt mondta, a közös farsangbúcsúztatás célja egyrészt a székely népi hagyományok megőrzése és megélése, másrészt pedig a közösségépítés. A házigazdának nagy kihívás a rendezvény lebonyolítása, tavaly Csíkszentdomokos 1600 résztvevőt látott vendégül, hasonló létszámra számítanak a szárhegyiek is.
– Szükség van a helyiek összefogására, kérjük, aktívan vegyenek részt a programokon – fogalmazott a szóvivő.
A 12 településről érkező hagyományőrző csoportok a községben különböző útvonalakat járnak majd be, bemutatják saját farsangbúcsúztató szokásaikat, a szárhegyiek pedig köszönetképpen megkínálják őket főtt pityókával, szalonnával. A csoportokhoz bárki csatlakozhat, a számukra kijelölt útvonalat a főtéren egy térképen nézhetik meg az érdeklődők.
A házigazda szárhegyieken kívül még két gyergyószéki település, Remete és Ditró hagyományőrzői lesznek jelen, valamint képviselteti magát Alsósófalva, Csíkborzsova, Csíkcsicsó, Csíkmenaság, Csíkszentdomokos, Csíkszentkirály, Csíkszentsimon, Csobotfalva, Kászonaltíz és Szentegyháza is.
A program február 21-én, pénteken délután kezdődik és másnap estig tart. Lesz szakmai konferencia, melyen farsanghoz kötődő előadásokat hallgathatnak az érdeklődők.
A hagyományőrző csoportok szombat délelőtt érkeznek Szárhegyre, végigjárják a kijelölt útvonalakat, majd délután 4 órakor kezdődik a vásártéren a közös bőgőtemetés és tánc. Este bállal zárják a rendezvényt.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek