Falu, város, iskola

431

Asztalos Ágnes

Zárul az előkészítőbe, első osztályba iratkozás első szakasza. Hátravan még három, de egyértelműen az első szakasz első napjai produkálják évről évre a nagyobb cirkuszt. Pedig hely minden kisgyereknek jut, csak hát nem mindegy, hogy hol. Érthető, hogy a szülők a legjobbat akarják, viszont elgondolkodtató, hogy mi alapján hozzák meg a döntést. Alapos, leellenőrzött információk alapján? A gyerek valós igényei alapján? Iskolalátogatás, a pedagógussal való megismerkedés után? Vagy inkább a mendemondák, az előítéletek, pletykák, a „szomszédé is odajár, nehogy már az enyém kimaradjon” elv alapján? És inkább járatják túlzsúfolt, lakhelyüktől távol eső iskolába csemetéjüket, csakhogy érdemesen vagy érdemtelenül „sztárolt” tanintézetbe kerüljön, vagy behurcolják naponta a városba, egy percig sem jut eszükbe sokuknak, hogy ezzel jó magyar iskolák és jó magyar pedagógusok léte, állása kerülhet veszélybe…
Van itt még egy kis furcsaság: miért is költöztek akkor falura? Mert ott csend van, nagyobb biztonság, tiszta a levegő? Aztán mégis mindennap autóba ülnek, mert hát az életük továbbra is a városban zajlik. Inkább télben-nyárban egy órával hamarabb kirángatják a gyereket az ágyból, mert hát városi iskolába kell járnia. Szinte hallom a szülők magyarázkodását: de hát mi bent dolgozunk, délben hová menjen a gyermek? Miért nem mehet egyedül haza, mint ahogy annak idején mi is mentünk, kulccsal a nyakunkban? Miért nem játszhat tanulás után egy jót a tiszta levegőn a falusi barátaival? Miért nem melegíthetné meg ebédjét a mikróban? Miért nem ülhetne le házi feladatot írni, amíg hazaérnek anyuék is? Miközben – hála a mobiltelefonos világnak – még kommunikálni is lehet. És szabadnak, kompetensnek érezné magát a gyerek, akit nem kiszakítanak az életteréből, hanem bíznak benne, hogy képes önállóan bezárni a kaput és elvégezni a dolgát.
Ha én most gyerek lennék, inkább választanám a nagy udvaros falusi iskolát, ahová nem 500-an járunk, ahol ugyanolyan képzett és jó tanító néni tanít, mint városon. És figyel rám, mert nem 30-an vagyunk az osztályban. És pont úgy megtanulok írni-olvasni-számolni, mint a délután hazafuvarozott szomszéd gyerek. És közben nagyon jól telik nekem.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.