Fáj a hagyományőrzés?

2 582

Meg vagyok róla győződve, hogy fáj. Nagyon, sajnos, hiszen törődni, foglalkozni kell vele. Ma arra tendál a világ, olyan a szemlélet, hogy vonjuk ki magunkat a termelés menetéből. Nem kell nekünk érintkeznünk a rögvalósággal, hiszen minden megvásárolható a piacon. Jön. Beszállítja a logisztika. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy kibontsuk a csomagolásából, és elfogyasszuk. Nem lényeges, hogy mi van benne, nem a mi dolgunk elemezni vagy utánajárni, mert valakik valahol nagyon jól tudják, hogy mi kell. Ugyanígy vagyunk a zenével. Az öltözékkel. A kézműves tárgyakkal. Kapjuk valahonnét. Vesszük. Ha végigmegyünk a falvainkon, mindenütt látni Európa stílustalan nyomait. A szubvencióval bejön az idegenség. Akárcsak a vendégmunkával. Tájidegenné satnyul a küllem. Elkorcsosul a szellem. Egységesül a jellem.
A hagyományost gyakorolni kell. Művelni. Sajnos, ápolni is, mert nagyon beteg. Kellene. Ha egyáltalán észleljük a feladatot. A végét járja. Aki mást mond, az hazudik. Azt hiszem, úgy működött a hagyomány és annak minden kelléke, minden egyes összetevője, hogy odatették az elődök a csontot. Ismerték az anyagokat és a formákat. Törekedtek arra, hogy a legjobb faanyagból, kőből, bőrből, gyapjúból, vasból, agyagból dolgozzanak. És érdekes módon ezek a tárgyak betöltötték és körberagyogták ünnepeiket és hétköznapjaikat egyaránt. A legszebb szavakból fonódtak a metaforák. A legszebb dallamokból szövődött a zene. Úgy, olyan természetességgel hoztak létre a deszkalapon faragott virágkölteményeket, hogy észre sem vették az alkotás könnyed örömében a csodát. Csak időnként letörülték gyöngyöző homlokukat. Meg-megmozdították elgémberedett tagjaikat. Markukba köptek, és új erővel fogták meg újra a vasbot vagy a véső nyelét.
Ma csak úgy jönnek az információk, amelyek formálnak. Azt sem tudjuk, hogy mi az tulajdonképpen, de ömlik be ajtón-ablakon. És olcsó. Ezek már a negyedik, ötödik, ikszedik, ki tudja hányadik generációs készülékek. Valóságos csodák. Mp3-ak és mp4-ek. Fellegekben járók. De holnap már minden eldobható az újabb csillogó portékák láttán. Más szerverek jönnek, újabb műholdak sokkal gyorsabb szoftverekkel.
Nekünk meg mi a dolgunk? Nyomni a gombot. Érinteni a képernyőt. Nem fáj. Meg sem izzadunk. Hogyha hagyományokon gondolkodunk, és még dolgozni is kezdünk, felhasználói mivoltunkat feladva cselekszünk netán, áldozunk rá, az immár túl nagy merészség.

Simó Márton

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek