2020, december 2, szerda.
custom_html_banner1

Hirdetés

Folytatják a napköziépítést

Folytatják a napköziépítést, pályázatokat készülnek benyújtani és növelni szeretnék a társadalmi részvételt a község életében – többek között ez szerepel Csíkszentlélek idei tervei között. A gondokról és elképzelésekről Keresztes Balázs polgármester betegsége miatt Krézsek Erikát, Csíkszentlélek tavaly megválasztott alpolgármesterét kérdeztük.

Krézsek Erika alpolgármester elsősorban a közösségi élet fellendítésén munkálkodik

A kulturális és közösségi élet fellendítésére próbáltam nagyobb hangsúlyt fektetni alpolgármesterré való megválasztásom óta, bár, amióta a polgármester úr beteg, ezzel kevesebbet tudok foglalkozni – mondta Krézsek Erika, Csíkszentlélek község alpolgármestere, aki fontosnak tartja, hogy a tavaly már sikerült a falunapot megszervezni, és, hogy úgy tűnik, az idén több rendezvényük is lesz: farsangtemetésre, kosaras bálokra készülnek és nagyobb szerepet szánnak a Xántus-kápolna búcsújának is.
– A Xántusz-kápolna búcsúja mindig május második vasárnapján van, és ez a kápolna az, ami mindhárom falut érinti, ez az, ami a három falut összefogná – jegyezte meg az elöljáró –, és ezért is szeretnénk nagyobb hangsúlyt adni ennek az eseménynek. Idén május 13–14-én turisztikai találkozót, egyházi és kulturális programokat szervezünk, és színpadot szeretnénk felállítani a kápolna közelében a község közbirtokosságainak támogatásával.
Az alpolgármester az idénre tervezett beruházások közül a napközi építésének a folytatását emelte ki. A Nemzeti Vidékfejlesztési Program keretében történő építkezés a tavaly augusztusban kezdődött, de a vállalkozó leállította a munkát az akadozó kifizetések miatt. Végül decemberben törlesztették az elmaradt számlákat, és mihelyt az idő engedi, folytatódhat az építkezés. Az új épületben napközi és elemi iskola kap helyet.
– Nagyon remélem, hogy a napközi indulásával több olyan család is ide íratja majd be a gyerekét, akik most a városi napközikbe viszik – fejtette ki Krézsek Erika. – Abban bízunk, hogy ha a gyerek itt kezdi meg a napközit, az iskolát is itt fogja folytatni, mert most minden évben kérdés, tud-e önálló előkészítő osztály indulni, lesz-e legalább 12 gyerek? Próbálunk délutáni foglalkozást is bevezetni az iskolába, mert ez hosszú távon sokat jelentene a községnek.
Jelenleg Csíkszentlélek község három falujából csak egyben, Mindszenten működik óvoda és iskola összesen 179 tanulóval, ebből a 46 óvodás két összevont csoportban tanul. Az iskolában még nincsenek összevont osztályok, a gyereklétszám évfolyamonként 12–17 között változik. A tanulókat iskolabusz szállítja Fitódból és Csík­szentlélekről az iskolába.
A megyei tanács támogatásával tűzoltószertár és tűzoltógarázs fog épülni a polgármesteri hivatal udvarára, erre hamarosan kiírják a közbeszerzést. A községházával átellenben levő terület, a megszűnt csíkszentléleki iskola előtti rész rendezésére LEADER-pénzekre pályáznának. Az udvart is szeretnék átrendezni, parkolót, zöldövezetet, játszóteret, padokat, világítótesteket képzelnek el az új téren. A szentléleki és fitódi csatornahálózat megépült – a két faluban az utcák aszfaltozására szintén pályázati úton szeretnének pénzhez jutni.
Nehézség is akad bőven, tudom meg az alpolgármestertől. Elég sok panaszlevél érkezik a hivatalhoz, amelyben hol a szomszéd árokba engedett szennyvizére, hol az emésztőgödör szomszéd telekre való átfolyására panaszkodnak a lakók, és nem csak a városból kiköltözötteknek vannak ilyen jellegű sirámaik. A hivatalnak így az igénytelenség ellen is harcolnia kell, miközben a parcellázási tervekkel kellene haladni, de ennek előfeltétele lenne a földek tulajdonjogának a tisztázása, ehhez pedig a földügyekkel foglalkozó irodába lenne szükség munkatársra, de nem akar jelentkezni senki, mert kicsi a fizetés – vagyis a nehézségeknek vége hossza nincs… Ennek ellenére bizakodóak, hiszen az önkormányzat és a plébániák, illetve a közbirtokosságok között jó a kapcsolat, s a község új lakóit is szeretnék bevonni, így együtt talán eredményesek lehetnek.

Daczó Katalin

Kapcsolódó cikkek:

14,238RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb