Ezreket vonzott a FeltöltŐ

Rendhagyó keresztény zenefesztivál

297

Neves keresztény zenészek és zenekarok, lelkes fiatalok, idősek és gyerekek, változatos kísérőrendezvények jellemezték az első alkalommal, Gyer­gyószentmiklóson szervezett FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivált. A május 18–19-én tartott rendezvényt keresztény összefogással szervezték a római és örmény katolikus, református, unitárius és baptista gyülekezetek tagjai.

Fotók: Boncina-Székely Szidónia

Instant élmény, esőben
A szombaton kora délután kezdődő fesztivál első óráiban még zuhogott az eső, ennek ellenére egyre több érdeklődő népesítette be a Művelődési Központ előtti teret és a színpad környékét. Ahogy egyre többen érkeztek, úgy vonultak el az esőfelhők és adtak helyet a színes programsorozatnak. A térre érkezőket karszalaggal látták el az önkéntes szervezők, az estig tartó rendezvények minden korosztálynak adtak feltöltődési lehetőséget. A művelődési ház színháztermében a fesztivál egyik legnépszerűbb programja zajlott, amelyet több százan kipróbáltak: a Találkozások című láthatatlan színházat a Keskeny út ökumenikus fesztiválmisszió alapítója, Bardócz Csaba és felesége, Tímea vezette.
A láthatatlan színház műfaji meghatározás, olyan előadást takar, amelyben a nézők nem látják, hanem átélik, hallják, érzékelik a történéseket. A résztvevők szemét bekötjük, mert ez segít összpontosítani a hallásra. Egyszerre többen bemennek, de mindenkinek egyedi élménye lesz, mert saját élménycsomagjával érkezik, amelyet hozzátesz az itt tapasztaltakhoz. Ez találkozás Jézussal, amely nagyon sok embernek életre szóló élményt ad – mondta Bardócz Csaba, majd hozzátette: ez huszonegyedik századi, instant élmény, mindössze hat perc és sokkal hatásosabb, mintha egy lelkipásztor hosszasan beszélne a Jézussal való találkozásról.

Gondolatok egy alkoholmentes sör mellett
Aki az instant élményt nem tapasztalhatta meg a túljelentkezés miatt, a legalább ennyire népszerű Sörözz a papoddal! sátorba látogathatott, ahol különböző felekezetek papjai, lelkipásztorai várták kötetlen beszélgetésre az érdeklődőket alkoholmentes sör, tea vagy kávé mellett.
– A találkozás öröméért jönnek ide az emberek, viszont bennem megfogalmazódott egy kérdés, ami nemcsak itt a sátorban, hanem a fesztivál egészével kapcsolatban merült fel bennem: hogyan lehet a fiatalok érdeklődését felkelteni, hogy egy ilyen fesztivál által bekapcsolódjanak a hitéletbe? Én itt most ötleteket kérek a fiataloktól, hiszen akik itt vannak, meggyőzhetnék saját szavaikkal azokat, akik eddig érdektelenek voltak – fogalmazta meg gondolatait Bartos Károly kézdisárpataki katolikus pap.
Bartos Károly ugyanakkor a fesztivál jelentőségét abban is látta, hogy itt erősödik a felekezetek közötti tolerancia.
– Mindannyian ragaszkodunk a híveinkhez, de meg kell próbálnunk együtt, szeretetben élni, mert keresztények nem lehetnek egymás ellenségei. Egy ilyen találkozón mindenki a sajátosságát őrizve, de a másikat értékelve kell megjelenjen, hiszen ettől lesz színes. Önmagunkat nem feladva, de az önzésünket elhagyva kell találkozzunk itt – fűzte hozzá.

Bibliai történetek, kicsit másként
A fesztivál szervezői nemcsak a fiatalokra és a pici gyerekek szórakoztatására gondoltak, a 10–16 éves korosztályt is megszólították. A gyergyóalfalvi Kiáltó Kövek Egyesületének lelkes csapata izgalmas, több fordulóból álló játékot dolgozott ki, amely bibliai történetekre építve szórakoztatta a gyerekeket.
Bibliai kalandok címmel tíz interaktív partijátékot próbáltunk összekombinálni bibliai történetekkel: például a kólásdobozokból épült vár leomlásához Bábel tornyának történetét társítottuk. Ugyanígy minden állomás kapott egy arculatot a játékban különböző szentírási történetekkel, ezeken kellett a versenyző áthaladjon, meghatározott idő alatt. A játék megmozgatja a fiatalokat, emellett van mondanivalója is, hiszen a résztvevők nemcsak jól érzik magukat közben, de megtapasztalják az isteni igazságokat is – ecsetelte a játék menetét és célját az egyesületet vezető Gál Levente.
A színpadon nyolc órán át váltották egymást a zenekarok: a lelkes közönség a Fundamentum, a Daltutajok, Nemes Tibor, a CSIT Band, Eddy, az Unless, Andelic Jonathan, valamint Pintér Béla zenéjére énekelték a dicsőítő dalokat este tíz óráig.
Vasárnap délben közel ezren vettek részt az ökumenikus istentiszteleten, ez azt bizonyítja, hogy igény van az ilyen jellegű rendezvényekre. Kántor Boglárka, a FeltöltŐ főszervezője elmondta: a rengeteg pozitív visszajelzés és a rendezvény sikere maga után vonja a folytatást, amelyet 2020 májusában ismét megszerveznek, ezúttal háromnapos találkozót tervezve.

Boncina-Székely Szidónia

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek