Évet értékelt Antal és Bíró: Fejlődik az infrastruktúra Udvarhelyszéken

81

Nehéz és kihívásokkal teli év volt a tavalyi, de összességében mégis sikeres Udvarhelyszék szempontjából – hangzott el tegnap Antal Lóránt RMDSZ-es szenátor és Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke, térségi RMDSZ-elnök sajtótájékoztatóján. A jövő kapcsán mindkét fiatal politikus kijelentette: folytatni szeretnék a munkát.

Bíró Barna Botond és Antal Lóránt sajtótájékoztatója. Eredmények és tervek                              Fotó: Csedő Attila

A későn elfogadott központi költségvetés jelentősen megnehezítette a megyei és a helyi önkormányza­tok életét is a tavaly – vágott bele a 2019-es esztendő értékelésébe Bíró Barna Botond. Két választás is kihívás elé állította a szövetség tisztségviselőit, akárcsak a kormányváltás, amely adott esetben már megkezdett projektek elakadásához vezetett. Ennek ellenére Udvarhelyszékről több eredményt is felsorolhatott az alelnök: fontos útszakaszokat sikerült felújítani, megépíteni, és ahogy az idő engedi, elkezdik a décsfalvi új híd építését is.

Kiemelt fontosságú téma volt a turizmus
Bíró Barna Botond azt mondta, növekvő tendenciát mutat a turizmus, egyre többen jönnek a megyénkbe, jól teljesített a bő egy évvel ezelőtt indított Visit Hargita telefonos alkalmazás is, sőt, ezen a téren további nagyszabású tervei, elképzelései vannak a megyei önkormányzatnak. Megjegyezte, keresik a lehetőségét, hogy miként tudnák minél hatékonyabban támogatni a Szejkefürdőn épülő Mini Erdély-parkot.
Udvarhely a központi
költségvetésben
Az RMDSZ javaslatára számos helyi közösség kezdeményezése jut finanszírozáshoz a 2020-as állami költségvetésből, és eddig példa nélküli, hogy ilyen módon ilyen jelentős támogatáshoz jusson Székelyudvarhely: a városi kórház 10 millió lejt kap fejlesztésre. Ezt már Antal Lóránt szenátor emelte ki, majd az Országos Helyi Fejlesztési Programban való részvételt elemezte: míg az első kiíráskor a térség mindössze 22 millió lejt hívott le, a második „felvonásban”, azaz az elmúlt 3 évben az udvarhelyszéki önkormányzatok összesen közel 166 millió lejt pályáztak meg. Ebből 61 kilométer út, mintegy 110 kilométernyi csatornahálózat, 6 új intézmény épült, 10 ingatlant pedig felújítottak.

Parlamenti munka
Antal jelentősen hozzájárult a gázhálózatok bővítését lehetővé tevő törvény módosításához, amelynek köszönhetően közelebb került a térség ahhoz, hogy földgázhoz jusson az a 97 település is, amely eddig még nem csatlakozhatott a hálózathoz. Kovács Lehel, Farkaslaka polgármestere elnökségével megalakult az a fejlesztési társulás, amelynek idén ki kell dolgoznia a bővítés stratégiáját, mert egységesen könnyebb lesz fejleszteni – jegyezte meg a szenátor. Turisztikai fejlesztéseket elősegítő jogszabályon, az ásványvizek kitermelését szabályozó törvényen is dolgozott a fiatal politikus, illetve egy fogyasztóvédelmi törvénycsomagon, amely a bankszektor hitelezési rendszerét szabályozná. A felsorolt törvénykezdeményezéseket a szenátus már megszavazta, a labda a képviselőház térfelén van.

Választási év
Antal úgy érzi, Udvarhely­széken erős az RMDSZ támogatottsága, ezt a tavalyi választások tapasztalatai is megerősítik. Mindkét fiatal politikus kijelentette, hogy ha a közösség, a párttársak is úgy akarják, jelenlegi pozíciójukban folytatnák az elkezdett munkát.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek