Évértékelő beszélgetés Ráduly Róbert Kálmánnal, Csíkszereda polgármesterével

Próbára teszi a hivatalt a beruházások elkövetkező időszaka

1 598

Viszonylag csendben telt el Csíkszeredában a román centenárium, néhány fontos városfejlesztési megvalósítás mellett szűkmarkú, de kerek kulturális évadot tudhat maga mögött a város, és az opera még csak ezután jön – vallja Ráduly Róbert Kálmán polgármester. Az elöljáró az összevont kulturális intézményekről is kertelés nélkül vallott, leginkább a múzeum várostörténeti kiállításában csalódott. Az új menedzsernek a „kijavítás” lesz az egyik feladata. Az EU-s projektek miatt a következő négy év „bolondok háza” lesz.

– Centenáriumi évet zártunk. Kijutott többek között az ön által „három B-nek” (a Bánnfy-erdők, a Batthyáneum és Beke–Szőcs elítélésének ügye) nevezett magyarságellenes megnyilvánulásból, zászló- és feliratperekből. Hogyan érintette ez az egész centenárium Csíkszeredát?

– A román államtól a centenáriumra mínusz 16 millió lejt kaptunk ajándékul. Ennyit rabolt el a román kormány a 2018-as évben a személyi jövedelemadó-bevételünkből azért, hogy a saját, felelősnek nem nevezhető gazdálkodását valamilyen módon pótolja. Másik részről, hogyha egyetlen dologgal kéne értékeljem, hogy mit tettünk mi hozzá a centenárium évéhez, azt gondolom, hogy ez az FK Csíkszereda–Bukaresti Dinamo labdarúgó kupamérkőzés volt. Ez azokkal is megismertette Csíkszereda nevét, akik eddig a román többségű lakosok közül nem akarták ezt tudomásul venni. Mert ugye érdekes, hogy a centenárium évében, a Román Kupa küzdelmében talpon maradt nyolc csapat közül az egyiket úgy hívják, hogy Csíkszereda, a másikat úgy, hogy Sepsi, a harmadikat pedig Hermannstadt. Ez sokat elárul még ma is a nemzetállami helyzetről.

– Van nekünk „klasszikus” három B-nk is: a Bukarest–Budapest–Brüsszel-tengely. Bukarest elvette azt a 16 milliót, emellett azonban voltak PNDL-s finanszírozási szerződés aláírások. A másik kezével mennyit adott vissza a román főváros?

– Igazából egyelőre nem sokat. Valóban van néhány olyan szerződésünk, ami PNDL-ből működik, nagyon kis részben finanszírozták a Zsögödi Nagy Imre utca munkálatainak a végét és két további utcafelújítást. Ha minden jól megy, szintén az ő részfinanszírozásukkal fog zajlani a Kalász negyed felújítása.

– Budapestnek mit köszönhetünk?

– Nyilván, hogy 2018-ban is folytatódott az a nemzetegyesítő gondviselés, amelyet az Orbán-kormányoktól megszokhattunk. Csak két példát mondok ezzel kapcsolatban. Az egyik az a mentőöv, amit az erdélyi színjátszásnak nyújtott az Orbán-kormány. Ezzel nagyban segítette a hozzánk hasonlóan forráselvonással küszködő önkormányzatok által fenntartott erdélyi színjátszást. És a másik, ami nagyon fontos, hogy a Márton Áron Tehetséggondozó Központ működését – úgy tűnik –hosszú távon is szavatolja a magyar kormányzat, így végre elmondhatjuk, hogy a székelységnek is van méltó tehetséggondozója Székelyföldön, nemcsak a szórványban és Csángóföldön működnek ilyenek.

– Brüsszel viszont bőkezűbbnek tűnt…

– Nem mondom, hogy bőkezűbb volt, de tény az, hogy bőkezűbbnek ígérkezik. Az EU-s pályázatokat illetően egyelőre csak a konkrét elképzelések megfogalmazásának, a műszaki dokumentáció előkészítésének a stádiumán vagyunk túl. …Illetve néhány finanszírozási szerződés aláírásán. Ami tényszerű, és minket dicsér – nem tudom, hogy teljes Romániában, de az biztos, hogy legalábbis a Központi Régióban – a legnagyobb számú és értékű iskolafelújítási és rehabilitációs pályázatot Csíkszereda nyújtotta be. Szinte nincs olyan tanintézmény, amelyet ez ne érintene. Ugyanakkor a város először ebben a finanszírozási ciklusban részesülhet abban a kiváltságos helyzetben, hogy megyeszékhelyként nem másokkal versenyezve kell bizonyos mobilitási kérdéseket megoldó felújításokat megpályázzon, hanem erre el van különítve igen jelentős összeg. A következő években tehát nem hivatkozhatunk a fejlesztési források hiányára: a fejlesztési források felhasználása lesz a nagy kihívás. A város kiemelkedően jól áll kulturális, szociális és oktatási, vagy éppen sportszolgáltatások területén is, de a 2022-ig szóló fejlesztésekkel kapcsolatosan aggódom, egyáltalán nem vagyok optimista. Egyrészt jelentősen kell növeljünk a városháza beruházási, európai uniós osztályának a kapacitásán, humánerőforrás-mennyiségén. Másrészt pedig látni kell, hogy ma Romániában az építőipar sincs a helyzet magaslatán. Krónikus, erőteljes munkaerőhiánnyal küszködik, és ugyan egyre drágábban dolgoznak, de nem biztos, hogy ezzel arányosan egyre jobban.

– A mobilitási terv szellemében elkezdődtek már a meccsek. Elsősorban a parkolóhelyek körül, de kibontakozóban van az a vita is, hogy mi lesz az érintett utcákon – főként a Kossuth Lajos és a Hargita utcán – működő kereskedelmi egységekkel. A parkolásról hallottunk már alternatívákat, de a vállalkozók esetében mi lehet mentőöv?

– Nyilván, hogy a meghirdetett párbeszédet – amelyen sajnos a vállalkozóknak csak egy része szólalt meg – folytatni kell. Távolmaradásukról azt gondolom, hogy az ő hibájuk, és nem a városházáé. Ezt a párbeszédet tehát folytatni kell, és minden egyes tulajdonossal külön-külön le kell ülni, és meg kell vizsgálni, hogy a kivitelezési terv szintjén az ő áruellátását bizonyos korlátok között milyen módon tudjuk a lehető leggördülékenyebben megoldani. Ez egy feladat, amit nem szeretnénk és nem fogunk megkerülni.

– Nemcsak az imént említettek, hanem szinte valamennyi csíkszeredai vállalkozó izgulhat a Csíki Pláza miatt. Ezen a téren hol állunk most?

– Azt én sem tudom. Volt érdeklődés egy cseh befektetői csoport részéről, amely egészen konkrétan tavaly nyáron, valamikor júniusban fogalmazódott meg, és ők akkor rendkívül rövid határidőben azt álmodták, hogy egy bevásárlóközpont – nem a Csíki Pláza eredeti terve, hanem annak egyszerűsített, fapados változata – már 2018 végén működni fog. Én akkor is arra intettem őket, hogy Romániában azért másképp működnek a dolgok. Többek között azért is, mert nem fognak találni tervezőt, kivitelezőt. Elvileg a munkálat eljutott mostanára az engedélyezés stádiumába. Ha jól tudom, van érvényes építkezési engedélye, és majd a jövő eldönti, hogy megépül-e vagy sem. Tény az, hogy ma is ott áll a Csíki Pláza fejlesztéseként egy 450 férőhelyes, kétszintes parkolóház, amely nyilván, igazából akkor tudna „beélesedni”, ha abban a térégben valamiféle tevékenység lenne. Azért a városnak – ezt hangsúlyoznám – soha nem volt prioritása, hogy a multinacionális, nem helyi kötődésű kereskedést erőteljesen előmozdítsa. Ezt a folyamatot lehetett és lehet lassítani, de sajnos megkerülni nem lehet. Hogy ne áruljunk zsákbamacskát, én azt is elmondtam első pillanattól a cseheknek, hogy Csíkszeredában és vonzáskörzetében – ami nagyjából 100-120 ezer fő – a vásárlóerő adott. Látványos népességnövekedésre vagy látványos vásárlóerő-növekedésre nem lehet számítani, így aztán, ha bárki más megjelenik a térségben új kereskedőfelületekkel, új kínálattal, nyilvánvaló, hogy a más létező kereskedőktől veszi el a bevételi forrásokat. Az utóbbi három évben a háztartások jövedelmei jelentősen növekedtek ugyan, még Csíkországban is, de olyan mértékben nem – és valószínűleg nem is fognak –, hogy a kereskedelmi felületek 20-30 százalékos vagy akár 10 százalékos bővülését is elbírják vagy indokolják.

– Idén fájón érintette Csíkszeredát a városrendezési terv (PUG) hatályon kívül helyezése. Ez erőfitogtatás a román állam részéről? Egy ideje tudomásom szerint csak a helyi tanács jóváhagyása van hátra… Mire vélni azt, hogy még mindig nincs érvényes rendezési tervünk? (Az interjú a PUG-ról is döntő tanácsülést megelőzően készült – szerk. megj.)

– Valójában a rendezési tervnek a tétje 5 hektáros terület úgymond román állami tulajdonba vétele, minden törvényt megszegve és csalárd módon. Hiszen amikor ez elkezdődött, már rég hatályban volt a földtörvény, amely arról rendelkezett, hogy vissza kell adni még azt is, ami kollektivizálva volt – de ezzel teljesen szembemenve hamis, csalárd módon elkészített szakértői vélemény alapján és néhány máig nem tisztázott kötődésű hivatalnok döntése mentén telekkönyvezést nyert egy 5 hektáros terület a román állam nevére. A területnek a szomszédságában levő rádióállomást a magyar királyi honvédség létesítette 1940–44 között. A párizsi békeszerződés értelmében átkerült a román állam tulajdonába az 1,4 hektár. Na, vették annak a helyrajzi számát, és áttették abba a dokumentációba, amellyel azt az 5 hektárt kimérték. És összeszedtek egy csomó fiktív telekkönyvet – ami úgymond néhány négyszögöl vagy holdtöredék a román állam nevén volt szerte a városban –, odacsoportosították, és azt állították, hogy „né, hát akkor itt vannak”. Persze, hogy közben a román állam ma is használja azokat összességében, amelyeket ide még egyszer kimértek. Mutatja ez a cselekmény, hogy ez azért bizony hivatali visszaélés volt a javából. És nyilván, hogy semmiféle igazságszolgáltatási következménye nem lett a mai napig. A PUG-nak az a tétje, hogy amelyik pillanatban jóváhagyjuk, a város fennhatósága alól kikerül ez az 5 hektár. A város egyedüli eszköze a rendezési terv, amellyel megakadályozhatja ennek az egyébként teljesen indokolatlan csendőrlaktanyának a létrehozását. Pontosan úgy fog járni, mint egy másik rendkívül fájó és felelőtlen esetben, az egykori Városi Szálló esetében, amely szintén az említett kicsi magyar világot idézi, és amely most a csendőrség épületeként szolgál. Most a centenárium jegyében felújítják és a mi térségünktől teljesen idegen szobrot is el akarnak helyezni elé úgy, hogy sem a felújításhoz, sem a szoborállításhoz semmiféle engedélyt nem fognak kérni arra hivatkozva, hogy ez egy katonai objektum.

– Egy évvel ezelőtt a kulturális intézmények átszervezése körül folyt a vita. Így, egy év távlatából hogyan látja: így kellett ezt véghezvinni, vagy másképp kellett volna?

– Valószínű, hogy akkor kellett volna meglépni az intézmények összevonását. Ez egyébként minden tekintetben ma is indokolt lenne. Az eredeti koncepcióhoz képest elég sok kompromisszumot kötöttem akkor is a békesség megőrzése érdekében. Ami a kultúrát illeti, azt látni kell, hogy azért az elődeink és mi is az elmúlt években olyan szintű kulturális szolgáltatási bőséggel telített világot építettünk Csíkszeredában, amely romániai viszonylatban is kiemelkedő. Az egyik sapientiás oktatótársam közölt egy honlapelérhetőséget, amelyen most, 2018-ban tették közzé a kulturális vitalitás indexén alapuló helyzetet a romániai nagyvárosokban, megyeszékhelyeken 2011 és 2015 között. Csíkszereda folyamatosan a top 5-ben mozog, és 2015-ben a második volt Kolozsvár után. (Ezen a listán persze Bukarest nem szerepel.) Azért ez sokmindent elmond a mi kínálatunkról, szerepvállalásunkról. És gyorsan hozzá kell tenni, hogy ma is Csíkszereda az egyetlen megyei jogú város, amely kizárólag önmaga tartja el a kulturális intézményeket, ahol a megye nem segít be megyei szintű múzeum, együttes, táncszínház fenntartásába. Azóta, amióta ez a helyzet kialakult, a város megszerezte még a Szakszervezetek Művelődési Házát is, és megmentette az enyészettől, visszaadta a kulturális körforgásnak és fenntartja azt az intézményt is többletkínálatként.

Úgy kellett tavaly ilyenkor meghozni egy nagyon fájdalmas döntést a 16 milliós elvonásoknak a tükrében, hogy az intézmények lényegében ne sérüljenek. Nyilvánvaló, ahhoz, hogy ez a sérülés nulla közeli legyen, kellett az a magyar kormány által nyújtott mentőöv is, amely a színházunknak volt elsősorban nagy segítség, de tudomásom szerint a hivatásos táncegyüttesek számára is készült hasonló támogatási csomag. Nyilván, hogy ettől a város nem szeretné kivonni magát, az idei év amúgy is izgalmas volt a kulturális tevékenység területén.

A színháznál menedzserváltásra került sor. Hogy előnyére vagy hátrányára, ezt most korai lenne megítélni. Tény az, hogy néhány gyökeres változás tapasztalható a színház körül. A műsorpolitikát nem akarom megítélni, de a korábbi időszakra nagy mértékben jellemző mobilitás – hogy a vonzáskörzetben, sőt azon túlmenően egészen a Gyergyói-medence nagyközségeiben is rendszeresen megfordult a Csíki Játékszín – az idei évadban odalett. Ide tartozik, hogy kicsit meglepődtem azon, hogy az érintett polgármester kollégák közül egyik sem keresett meg, hogy hiányolják ezt a kulturális szolgáltatást. Elvártam volna, hogy többen jönnek, lesz, akivel leülni, és lesznek, akikkel esetleg megoldást keresni. De ez a váltás rendkívül szépen, csendesen történt meg, ami talán részben az új menedzser problémamegoldó-készségét is mutatja, mert mondom még egyszer: hozzám semmiféle negatív vagy hiányoló visszajelzés sem érkezett. Azért azt látni, hogy a színház maradéktalanul tudta teljesíteni a küldetését, akárcsak az együttes. Ezekkel kapcsolatban azért hadd tegyem hozzá, hogy most a napokban többé-kevésbé másoktól próbálva tanulni, szétnéztem a világhálón, hogy a Csíkszeredához hasonló kaliberű román városokban, ahol van színház, mekkora személyzettel működnek. És azt láttam, hogy a mi színházunkénál jellemzően kisebb az ő személyzetük. Ebben a tekintetben sem állunk tehát rosszul, ha összevetjük a romániai valósággal.

Ami pedig a múzeumot illeti, ott érzékelhető a feszültség a menedzser és a munkaközösség viszonyában, amely feszültséget valószínű, hogy nekünk fel kell oldanunk, és amely feszültség valószínűleg túlmutat azon, hogy az intézményes hatékonyság jegyében bizonyos megszorításokat kellett meghoznia a menedzsernek. És azért azt is el kell mondanom, hogy ezen a Csíkszereda 460-as várostörténeti kiállításon – ami kicsit hasonlított az építőiparra, mert két év helyett öt év alatt készült el – érdemes elgondolkodni. Be kell valljam férfiasan, hogy számomra – aki hobbiszinten helytörténettel is foglalkozom – nagy csalódás volt, hiszen alig köszön vissza valami abból, amit én Csíkszeredáról, Csíksomlyóról, Zsögödről, Taplocáról és Csobotfalváról ismerek és tudok. És különös tekintettel hiányolom azokat a fontos dolgokat, amelyek bennünket a mai napig megkülönböztetnek másoktól. Legalább ennyire hiányolom azoknak a meghatározó személyiségeknek a bemutatását is, akik döntő módon rányomták a bélyegüket a város alakulására. Most csak hármat mondok ezek közül: az egyik Gecző János (akinek köszönhetően Várdotfalváról Csík vármegyének a székhelye Csíkszeredába került 1876-ban, és akinek köszönhetően az akkori Habsburg uralkodó visszaállította a Csíki Magánjavak intézményét, továbbá aki az első képviselője volt a városnak a magyar országgyűlésben 1866 márciusában), a második Molnár József (a Biharból idetelepedett orvos, akinek köszönhető többek között a régi kórház épülete, és aki műkedvelő színjátszó volt), a harmadik pedig Tivai Nagy Imre (aki Csíkországnak az egyik, ha nem a legnagyobb polihisztora volt a 19. század végén, a 20. század elején). Ezeket az embereket, és a hozzájuk kötődő fontos pillanatokat hiányolom, továbbá számomra – aki egy évig a földön aludtam Bukarestben, mert nem mentem augusztus 23-ra egyetemistaként felvonulni és ezért nem kaptam kollégiumot – felháborító, hogy aki a legnagyobb fotón jelen van, az Nicolae Caeuşescu – ezen kiállítás végén.

Menedzseri kiírás küszöbén vagyunk, és én azt gondolom, hogy az új menedzsernek nagyon fontos feladata, hogy ezt a kiállítást valóban csíkszeredaivá varázsolja, és elsősorban azokat a támpontjait jelenítse meg ennek a történetnek, amely támpontok jellemzően formálták a város mai arculatát – elsősorban jó irányba.

Tehát nagyjából ez a helyzet, de ettől még a 2018-as év azt gondolom, hogy rendkívül kerek volt, költségvetési megszorítás alapon egyetlen szokásos kulturális fesztivál sem maradt el, nem lett szegényebb, kisebb kisugárzású. És ugye azt is látni kell, hogy a csíkszeredai kultúra azért nagyon sok pilléren és változatosan áll.

– A kulturális intézmények összevonása továbbra is napirenden van?

– Nincs napirenden, és valószínű, hogy nem is fog napirendre kerülni, de állítom, hogy bárki vezesse is a jövőben a várost, megjósolható, hogy ezek a típusú lépések megkerülhetetlenek. A ráció azt követeli meg, hogy a kulturális rendeltetésű intézmények olyan városi kulturális központ menedzsmentje alá kerüljenek, amely egy menedzserrel, egy könyvelővel, minimum három szakmai igazgatóval működik. Látni kell, hogy sokszor szervezünk egymásra eseményeket elég szerencsétlen módon, még így is, hogy gyakorlatilag ugyanabból a finanszírozási forrásból tartjuk fenn az említett intézményeket. És ez annak ellenére történik, hogy próbáljuk rávenni az intézmények menedzserét, hogy előre tervezzék meg a következő évet.

– Melyek a következő év prioritásai kulturális téren Csíkszeredában?

– Az idei bérletrendszerben a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház előadásában a Zűrzavaros éccaka című darab is látható. Ez annak a Nagy Zoltán és Gálfi Árpád polgármesterekkel  megfogalmazott közös célkitűzésnek konkrét lépése, hogy úgy próbáljuk a költségek növelése nélkül a helyi színházkínálatot bővíteni, hogy nemcsak cseréljük, hanem bérletbe is építjük egymás közt az előadásokat. Amennyiben még intenzívebben tud ez működni, a kínálatot megkétszerező megoldássá tudja kinőni magát.
2019-ben kulturális téren talán az lesz a legnagyobb újdonság, hogy június derekán székelyföldi operahétre készülünk. Erről már előzetesen meg is állapodtunk a Kolozsvári Állami Opera igazgató-menedzserével, és abban reménykedünk, hogy egy gyermekeknek szóló előadáson – az Ali baba és vAgy negyven rablón – kívül láthatják a csíki nézők két-két előadásban a magyar opera-, operettvilág két remekművét, a Bánk bánt és a Csárdáskirálynőt, valamint Verdinek valamely operáját is (vagy a La Traviatát vagy a Trubadúrt). Ha megnézzük a 2018-as kulturális kínálatot, akkor látjuk benne a színházat, a hivatásos táncot, a népzenét, a szimfonikus zenét, a különböző muzeális tevékenységek tárházát. Nem beszélve a rengeteg könyvbemutatóról vagy a könyvvásárról. Az opera hiányzott a palettáról, és ezért próbálkozunk ebben a formában – nyilván a költségekhez jelentősen hozzájárulva a helyi forrásokból –, hogy a magas művészetek sajátos hagyományos eleme is meggyökerezzen itt. Erre már volt korábban példa a nyolcvanas években is, most ismét nekirugaszkodunk, és reméljük, hogy sikerrel járunk ezzel a kezdeményezéssel is.

– Városfejlesztés terén melyek a legfontosabb megvalósítások 2018-ban, és melyek a prioritást élvező feladatok 2019-ben?

– 2018-nak nagyon fontos fejleménye, hogy a víz- és csatornaszolgáltatáson keresztül végre intézményesen is révbe ért az az empatikus egymáshoz közeledés, ami Székelyudvarhely és Csíkszereda vezetését jellemezte a 2016-os választásokat követően. Most már van egy nagy közös projektünk, célkitűzésünk, ami egyrészt reménykeltő, másrészt pedig bízunk benne, hogy más területeken is hasonló intenzitással, nyitottsággal, és a kialakított bizalom jellegében tud folytatódni.

Kifejezetten Csíkszereda szintjén 2018-ban fontos megvalósítás, hogy a hosszúra nyúlt zsögödi utcafelújítás történetének pont került a végére, de a legfontosabb, hogy a kerülőút 3050 méteres szakaszáéra is. Ez 100 százalékban helyi pénzből valósult meg, ilyent nem csinált senki Romániában. Nyilván, hogy ezen a sikeren felbuzdulva szeretnénk folytatni jövő évben a terelőút meghosszabbítását a vasúttal párhuzamosan a Brassói útig. Talán ez az egyedüli olyan, prioritásként kezelt feladat, amit nem a megkötött EU-s vagy más pénzek mentén kell teljesítsünk. Az összes többi ilyen, és irdatlan mennyiségű beruházás van, a hőszigetelésről nem is beszélve, el a buszpályaudvarig. A következő négy év félig-meddig bolondokháza lesz. A Kalász negyed felújítását intenzív kivitelezői hozzállással be lehetne fejezni teljesen 2019 novemberének végéig, amennyiben nem merült volna fel a többszintes parkolóház. Az is tény, hogy ha most nem épül meg, akkor a következő 10 évben sem. Itt most az a nagy kihívás, hogy lesz-e arra kapacitás és energia, hogy nagyon gyorsan legyen megvalósíthatósági tanulmányunk, tervünk, hogy tudjunk közbeszereztetni, vagy esetleg legyen még gyorsabban, januárra dokumentáció, hogy februárban tervezési-kivitelezési közös licitet hirdessünk. Ez lehetetlen küldetés, ilyenekkel tele van most már a padlás.

– Ilyen körülmények között mit tehetnek azért, hogy a hivatali szolgáltatások minősége ne silányuljon?

– Úgy kell a hivatal kormányrúdját nagyon hangsúlyosan a beruházások felé fordítani, hogy kintről érezhetően ne sérüljön a hivatal által nyújtott szolgáltatások színvonala. Sőt naivan azt mondanám, hogy a szolgáltatások színvonala még emelkedjen is! Például, hogy az urbanisztikai bizonylatok legtöbb 14 nap alatt, az építkezési engedélyek pedig legtöbb hét munkanap alatt legyenek kiállítva. Nyilván, hogy ezt kevesen akarják megérteni: ahhoz, hogy a hivatali szolgáltatások jobban működjenek, továbbra is szükség van arra, hogy az ügyfélszolgálatot és az ügyintézést rendkívül körültekintően különválasszuk. Tehát az a gyakorlat meg kell szűnjön, hogy a hiányos dokumentációval mindenáron be akarunk jutni a főépítészhez, hogy meggyőzzük, hogy miért nem hiányos. Ez nemcsak a nyomásgyakorlás egyik formája és a korrupció melegágya, hanem azt is akadályozza, hogy kiszámítható munkamenettel tudjon a főépítész és a csapata foglalkozni a különböző ügyekkel. Tehát ahhoz, hogy a hivatali szolgáltatásokat valóban magas szintre tudjuk emelni, az kell, hogy az ügyfelek megértsék, hogy ők ténylegesen teljes dokumentációval érkezzenek. 2018-ban már van előrelépés: az urbanisztikai bizonylat kérések egy részére én magam kidolgoztam típusnyomtatványt, és megszerkesztettem digitalizálható formátumban. El szeretnék jutni oda, hogy az ügyintézés kizárólag digitális formában menjen. Ha írja a rendezési terv, hogy mit lehet építeni, az ügyfél pedig mást akar – és ennek asztalt veregetve akar értvényt szerezni, vagy ismeretség által a törvényes útról kimozdítani a kollégákat –, akkor ennek a kulcsát nagyon gyorsan el kell tenni.

– A 16 milliós „rablás” 2019-re is várható?

– Azt látom, hogy a mostani kormánypárt és annak elnöke sok hideget kapott a tavalyi jövedelemadó-reformja miatt, ezért próbál részben kompenzálni. Ha megjelenik a Hivatalos Közlönyben, csak akkor hisszük el, de arról van szó, hogy a személyi jövedelemadó teljes mértékben maradjon a helyi önkormányzatoknál. Arról vitáznak, mennyi maradjon helyben – ahol a munkahely van –, mennyi maradjon a megyénél, és mennyi maradjon visszaosztásra, egyrészt olyan alapba, amelyet fejlesztésekre oszthat vissza a megye, másrészt olyan alapba, amelyet bizonyos szempontok szerint a területi-közigazgatási egységek között osztanak szét. Számításaink szerint 66 százalékos helyben maradás hozná vissza azt az állapotot, ami 2017-ben volt. Legutóbbi információim szerint 60 százalék marad, 10-11 millió tehát visszakerülne a költségvetésünkbe. De hangsúlyozom: 2022-ig a város számára nem a költségvetési források jelentik a legnagyobb kihívást, hanem a kitűzött beruházások megvalósítása.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.