Európai egészségbiztosítási kártyák: Év végéig érvényesek a dokumentumok

21

Az átmeneti időszak alatt tovább használható a kártya

A 2020. december végéig tartó ideiglenes időszak alatt érvényesek maradnak a romániai egészségbiztosítási pénztárak által kiállított európai egészségbiztosítási kártyák Nagy-Britanniában.
Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója elmondta, Nagy-Britanniának az Európai Unióból való kilépése után sokan érdeklődtek náluk arról, hogy az európai egészségbiztosítási kártyák érvényüket vesztik-e. A pénztár vezetője közölte, a 2020-as év végig tartó átmeneti időszak lejártáig a kilépési egyezmény értelmében továbbra is érvényesek maradnak az uniós állampolgárok szabad közlekedésére vonatkozó szabályok, ennek értelmében a Romániában kibocsátott európai uniós dokumentumok is érvényben maradnak.
A pénztár közleménye szerint év évégig továbbra is igénybe vehető tervezett kezelés a romániai egészségbiztosítással rendelkezők számára a Nagy-Britanniában lévő egészségügyi szoláltatóknál, illetve Romániában a szigetországi állampolgárok számára az E112-es nyomtatvány alapján. Ha a kezelés megszervezése még az év folyamán zajlik, akkor a szolgáltatás akkor is igénybe vehető, ha maga a kezelés már év vége után történik meg.
Szintén érvényes marad év végéig az Egyesült Királyságban is a román egészségbiztosítási pénztárak által kiállított európai egészségbiztosítási kártya, ennek alapján az átmeneti időszak végégig igénybe lehet venni az ott-tartózkodás idején bekövetkezett egészségügyi problémák ellátására az angol egészségügyi szolgáltatásokat.
A Hargita Megyei Egészségbiz­tosítási Pénztár közleményében rámutatnak, tájékoztatták az intézményükkel szerződéses viszonyban álló egészségügyi szolgáltatókat is az átmeneti időszakra vonatkozó szabályokról.

R. Kiss Edit

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek