Etno

Egy szuszra

23

Sok-sok széles karimájú fekete kalap, mintha úszna valamennyi a kerítés felső peremén, akár vízre dobott kalapok úsznának lefelé valami alig látható áramlásban, és nincs akadály, hogy valamelyik is hitvány gyökéren fennakadjon, elől a korpusz, menet elején fekete kalapok felett a Megfeszített, elmulasztom megnézni, ki viszi, mert máskor tudjuk, ki viszi, van arra ember, van arra vállalkozó, akinek szólni sem kell, hogy né, mert tudja a dolgát, a menet elejére áll, őt lesik a toronyból, hogy mikor húzzák meg, na persze, ma már nem egészen így van, nem ülnek ki kölykök a torony ablakába, ma mobilon szólnak fel, az sem biztos, hogy kötélhez kell nyúlni, mert gombnyomásra szólal meg előbb a nagy, majd a kis harang, ha úgy van, ha nem úgy, akkor előbb a kis harang kondul, ritka ez a pillanat, itt mifelénk gyakoribb a „máskor”, általában kis karimájú kalapok úsznak el a kerítés felső peremén, a dolgok a kalapok karimája szerint rendeződik egyszer, a kerítések felső peremén ma miszlik, svájci- és bézbolsapkák úsznak, sőt a rojtos sapkán sem botránkozunk meg, mert hull, mert süt mindig valami az égből, ha szél van, fültőről átdobott nagy szőke tincsek csapódnak a kerítés felső pereméhez, ha pedig süt, a fény szépen megül nagy bánatos homlokokon, vagy ha kedve tartja, tar koponyákon csúszkál, na, de viszik, dehogyis rúdon, hanem gumikerekű bölcsőjében, rúdon vinni rendes, megbecsült embert visznek, vagyis hát ez nem rendes ember, így van rendjén, a gumikerekű mint kezdet és a vég, gumikerekű bölcsőjében fogant már gyermek, láttam vajúdó asszonyt bölcsőből tépdesni az eget, mondja Rupa, ne asszonyát, hanem a lovát nézzem, merthogy piros bojt volt a kantár sárga rézkarikájába fűzve, a szép derest esélyem sem volt megigézni, csak változott valami, mert nem ráfoson, kóberesen, hanem gumikerekűn vándorol a haza, a putri, mint tájékozódási pont, benne mindig hangos etno-muzsikára állított elcédé, ivott bort, pálinkát, kék szeszt, vért hányt, lopott, a lucernásba is belekaszált, mondják a fültőről nagy szőke tincseket növesztő emberek, azt is mondják, mikor nézik a kerítés peremén úszó nagy fekete kalapokat, hogy inkább sasfát kellene támasztani vele, majd a nép földre telepszik, folyóvíz partján fényes nadrágok törökülésben szívják a mély nedvét, beszélnek sokat, a lécek mögül leskelődő, nagy szőke tincseket növesztő emberek egy szavukat sem értik, annyi biztos, megbeszélnivaló van, pálinkára fehér kenyeret falnak, gyökeret lógat a súgó, fűzfaágon nagy fekete kalap, üst alól jövő füst srégen fekszik a füzesre, körbejárja a nagy fekete kalapot, öreg roma megnéz egy villanást, nézi az elúszó sárga levelet, van úgy, hogy meg kell nézni egy haszontalan, hulló levelet, fültövön szőke tincseket növesztő férfiak ekkor már nem leskelődnek, nincs mit bámulni egy semmi villanáson.

Lokodi Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek