Esély a felzárkózásra

kosárlabda

13

Hazai környezetben lépnek pá­lyára holnap a VSK Csíkszereda kosárlabdázói, a felnőtt­bajnokság középszakaszának hetedik fordulójában a Târgu Jiu csapatát fogadják Lászlófy Botond tanítványai. A csíkiak számára fontos lenne egy siker, hiszen győzelem esetén felzárkózhatnak közvetlen ellenfelük mögé, illetve akár el is kerülhetnék a fővárosi Rapid csapatát.

Visszavágnának a decemberi hazai vereségért a VSK Csíkszereda kosarasai

Minden mérkőzés fontos, így a holnapi is a VSK Csíkszereda férfi kosárlabda-csapata számára, amely hazai közönség előtt lép pályára a Târgu Jiu SK ellen. A vendégek a negyedik, a csíkiak a hatodik helyen állnak a középszakasz Kék csoportjában, a két csapatot mindössze két pont választja el egymástól, és ez egyre csökkenhet egy hazai siker esetén.
Az alapszakaszban kétszer játszott egymás ellen a két gárda, az első fordulóban tavaly október 6-án Târgu Jiu-ban 74:51-re a hazaiak nyertek, a visszavágót pedig szintén a Zsil-völgyiek nyerték 98:96-ra, igaz, a mérkőzés harmadik játékrészében akkor elég keményen belenyúltak a játékvezetők. A két csapat utoljára a középszakaszban mérkőzött meg egymással, három hete a csíkiak 87:78 arányban nyertek idegenben, és holnap is győzelmet vár tanítványaitól Lászlófy Botond.
– Nekünk minden mérkőzés fontos, egy győzelem esetén pedig közelebb kerülhetünk a továbbjutást jelentő negyedik helyhez. Jó hír, hogy két sérültünk is vállalni tudja holnap a játékot, Pierce múlt heti bokasérüléséből felgyógyult, Damian is felépült, ő is játszik majd – mondta a csíkiak edzője. Hozzátette, a már biztos csoportelső VSK Marosvásárhely – Bukaresti Rapid mérkőzésre is figyelni fog, hiszen amennyiben a Maros-partiak nyernek a fővárosban és az Erőss Zsolt Arénában hazai siker születik, egy helyet ugorhat a tabellán a VSK Csíkszereda. – Bízunk benne, hogy a marosvásárhelyiek és mi is nyerünk – tette hozzá Lászlófy Botond.
A középszakasz Kék csoportjának összes meccsét holnap rendezik, 15 órától a Rapid a VSK Marosvásárhelyt fogadja, 15.30-kor kezdődik a VSK Focșani – VSK Máramarossziget mérkőzés, míg a VSK Csíkszereda – Târgu Jiu SK találkozót 17 órától játsszák.

Kopacz Gyula

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.