Értékünk, a színház

200

A színielőadás eredete az ősrégi vallási szertartásokig vezethető vissza, a rituális táncokból alakult ki a dráma ősi formája. Ez egybeforrt az énekkel, amiből egyértelműen kitűnik, hogy a zenés színpadi műfajok alakultak ki először, a szöveges színmű később jelent meg. Szintén érdekesség, hogy eleinte színpad sem létezett, a szereplők és a közönség sem volt túlságosan elkülönülve egymástól.
Mennyire más manapság a színház, és mekkora értékkel bírnak a társulataink, amelyek azért dolgoznak sokszor megfeszített tempóban, hogy kiszolgáljanak minket, a közönségüket. Mert ez kölcsönös: színház nincs közönség nélkül, mint ahogy közönség sincs színház nélkül. Nyilván nem mondok ezzel újat, csupán arra próbálok rávilágítani, hogy mekkora jelentőséggel bír a tevékenység, és sajnos ezt sokan mennyire nem képesek belátni.
Életem első színházlátogatásain akkora voltam, hogy még a lépcsőn is alig tudtam fellépni. Emlékszem, az óvodából indulva, egymás kezét szorítva haladtunk a helyi művelődési ház irányába, majd kikerekedett szemekkel lépegettünk felfelé a lépcsőn, hogy a sötétségből egyszer csak szembetűnjön a nagyfüggöny, a színpad és a megszámlálhatatlan szék, amelyek láttán nagy izgalmunkban azt sem tudtuk, hirtelen hova üljünk. Aztán egyszer csak a gyermekzsivajban valaki elkezdte skandálni, hogy „Kezdődjék, kezdődjék!”, mire több száz kicsi kéz csattant össze, jelezve a függöny mögött lévőknek, hogy itt vagyunk és készen állunk befogadni a produkciót.
Csuda jó gyermekelőadások voltak… De később is szerettük a színházat, és szeretjük mind a mai napig, legyen szó elgondolkodtató, kissé elvontabb darabról, humoros, könnyen emészthető előadásról, egyéni produkcióról, táncszínházról, vagy épp olyan történet színreviteléről, amely közben papír zsebkendők neszezése töri meg a nézőtér csendjét.
Olyan élményt nyújt a színház, amelyet nehezen érthet az, aki nem ül be a nézőtérre. Belegondoltak már, hogy kicsiny megyénk milyen szerencsés helyzetben van? Mintegy ötven kilométeres körzetben három társulatnak is örvendhetünk, ami egyedülálló az országban, de meg merem kockáztatni, hogy jó messze kellene menjünk hasonló példáért. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színháznak, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznak és a csíkszeredai Csíki Játékszínnek is folyamatosan frissülő repertoárja van, újonnan pedig koprodukciókat, azaz közös előadásokat is létrehoznak, így bizonyítva, hogy nem rivalizálásra, hanem értékteremtésre van szükség.
Különleges világ a színház, maga a színművészet pedig olyan tevékenység, amely mindig képes újat nyújtani, soha nem megy ki a divatból. Nekünk pedig semmi más dolgunk nincs, mint elfogadni a társulatainkat, befogadni a munkájukat, és lehetőleg pozitív impulzusokkal segíteni, hogy legközelebb még erősebben csapjuk össze a kezünket egy-egy előadást követően.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.