Értékesek és tehetségesek

68

Önmaguk és Csíkszereda város megajándékozásával köszöntötték Szent István király ünnepét a Remény Kis Emberei a Közösségért Egyesület tagjai. Majdnem egy héten át mindennap láthattuk, hogyan készül a több mint 200, mélyszegénységben, illetve gyermekotthonban élő fiatal, hogy az István, a király rockopera előadásával örvendeztessék meg a megyeszékhely lakóit.

Fotó: László Róbert
Fotó: László Róbert

Este 9 órakor kezdődött az előadás augusztus 20-án, amely előtt Szűcs Balázs atya, a Remény Kis Emberei Egyesület vezetője számolt be az előkészületekről. Mint mondta, mindannyiuknak sokat jelent az előadás csíkszeredai megszervezése, mivel sok olyan nehéz sorsú gyermek is részt vehet benne, akiknek különböző jogi akadályok miatt nincs lehetőségük az egyesület magyarországi táboraiban részt venni.
A rockopera első 8 percében az egyesület által szervezett tevékenységekbe, munkájukba pillanthatott be az a szervezők becslése szerint 8000 néző, akik a Szabadság téren voltak szombat este. A kivetítőn lejátszott, minőségien összevágott video legvégén a csíkszeredai próbákat is felidézték.
Az előadás koreográfiája egyedi volt, a rendező Cságoly Kristóf és a tánctanár Bertóthy Marica úgy állították össze a jeleneteket, hogy a több mint 200 gyermek minél többet szerepeljen a színpadon és szerves részét képezzék az előadásnak. A koreográfia egyik különlegessége volt a Felkelt a napunk című dal, amelyet a gyermekcsoport jelbeszéd kíséretében adott elő. A díszlet minimalista, de sokatmondó volt, a kereszténység és ősmagyar pogány hit jelképei, a kereszt és a turulmadár is látható volt.
Nagy sikernek örvendett a szé­kelyudvarhelyi Berkeczi Barna alakítása, aki Torda sámánt játszotta a színpadon, és a Nap fénye világosságot című dalt adta elő, a közönség pedig igazán jó hangulatban énekelte együtt vele. A rockopera utolsó tétele a magyar himnusz, ezt is együtt énekelte a nézősereg a fellépőkkel. Szép gesztus volt ugyanakkor, hogy műsoron kívül a székely himnuszt is együtt énekelték a kis művészek a csíkszeredaiakkal.
A rockopera ideje alatt a csík­szentsimoni gyermekotthon felújítására gyűjtöttek, a begyűlt összegről még nincsenek a szervezőknek információik.

Márk Boglárka

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.