Erőss Zsolt 50 – Bővül az emléktanterem

80

Várhatóan újabb értékes anyagokkal bővül a gyergyó­szent­miklósi Salamon Ernő Gim­názium Erőss Zsolt hegymászó nevét viselő tanterme, ennek azonban tragikus ára van: nemrég hunyt el a Hópárduc édesanyja, és Dezső László, a kis múzeum létrehozója ide menekítené barátja használati tárgyait. Erőss Zsolt holnap töltené az 50. születésnapját.

Erőss Zsolt éppen 30 évvel ezelőtt érettségizett a Salamon Ernő Gimnáziumban, és az érettségi helyszínéül szolgáló tanterem ma az ő nevét viseli. A sors fintora, hogy ráadásul éppen földrajzterem lett belőle. Érettségikor padtársa volt Dezső László, az Erdélyi Kárpát-Egyesület tiszteletbeli elnöke, aki a világhírű hegymászó 2013-as halála után belevágott a személyes tárgyak, emlékek összegyűjtésébe, és a tantermet ezzel rendezte be.
– Özvegye jóvoltából itt látható az a ruha és sisak, amellyel Zsolt első magyarként meghódította a Mount Everestet. Édesanyjától pedig megkaptuk állandó útitársát, a székely zászlót is. Emellett a saját maga által készített hágóvasak és egy jégcsákány, valamint a legelső műlába is itt van kiállítva – részletezte Dezső László, bemutatva a falra függesztett pannókat is, amelyek a legendás hegymászó életét ismertetik.
Édesanyja – aki fia születésekor Balánbányán dolgozott az egészségügyi ponton (és ezért született Erőss Zsolt éppen Csíkszeredában), de később Orotvára, Gyilkostóra, Gyergyószentmiklósra, Kolozsvárra is áthelyezték – a napokban hunyt el. A múzeum ötletgazdája bízik benne, hogy a későbbiekben átmentheti a múzeumnak mindazokat a személyes, használati tárgyakat, amelyeket édesanyja őrzött Erőss Zsolttól.
– Büszkék vagyunk arra, hogy a diákunk volt, és ha vendégeink vannak, büszkén mutatjuk meg nekik a nevét viselő tantermet is. Tanítási időben szünetekben látogatható, szünidőkben pedig a kapusszolgálatot, sőt néhány önkéntes diákot is bevonnánk annak érdekében, hogy többen látogathassák a termet – mondta Lakatos Mihály igazgató.

Kovács Hont Imre

A cikk a Hargita Népe március 6-i számában jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.