Erőss Hanna országos bajnok

Két versenyen is indultak csíki úszók

474

Két rangos versenyen vettek részt az elmúlt hétvégén a VSK Csíkszeredai úszói. Erőss Nóra és Balog Henrietta a Bukarestben tartott Románia Nemzetközi Bajnokságán indult, míg Balog és Erőss Hanna Izvorani-ban az aquathlon országos bajnokságon vett részt. A lányok remekül teljesítettek, Erőss Hanna pedig korosztályos bajnoki címmel térhetett haza.

Erőss Hanna a dobogó legfelső fokán. Első aquathlon versenyén országos címet nyert

Két úszóval vett részt a VSK Csíkszereda az elmúlt héten Bukarestben tartott Románia Nemzetközi Bajnokságán, a pénzdíjas versenyen nyolc országból közel négyszáz sportoló indult. A csíki klubtól Erőss Nóra és Balog Henrietta vett részt a rangos viadalon, a két sportolót Trandafir Norbert készítette fel és kísérte el a versenyre.
A kiírás szerint csak a nyílt kategóriában díjazták a versenyzőket, ám a junior korosztályt is rangsorolták a nyílt versenyen belül. Erőss Nóra 50, 100 és 200 méteres mellúszásban állt rajthoz, mindhárom úszásnemben remek eredményekkel zárt. A 200 méteres távon a nyílt kategóriában a kilencedik lett, míg korosztályában a második helyen zárt, 100 méteren a nyílt versenyben a tizenegyedik, kategóriájában a harmadik helyen végzett, az 50 méteres távon pedig a tizenkettedik helyet foglalta el, ez kategóriájában a hatodik helyet jelentette. Balog Henrietta hátúszásban állt rajthoz, a 100 méteres távon összetettben a 26., kategóriájában a negyedik lett, míg a 200 méteres távon a nyílt versenyben a 23., kategóriájában a hatodik helyen zárt.
– Mivel pénzdíjas volt a verseny, rengeteg külföldi sportoló nevezett, így nagyon erős mezőny volt jelen a bukaresti viadalon. A női mezőnyben majdnem minden úszásnemben és távban a külföldiek nyertek, éppen ezért számít kimagaslónak Erőss Nóra és Balog Henrietta teljesítménye. A férfiaknál a hazai úszóknak is sikerült néhány úszásnemben győzniük, de itt is inkább a külföldiek uralták a versenyt – nyilatkozta lapunknak Trandafir Norbert, a VSK Csíkszereda edzője.

Bajnoki cím aquathlonban
Vasárnap Izvorani adott otthont az aquathlon országos bajnokságnak, amelyen szintén két csíkszeredai sportoló indult, Balog Henrietta a 14–16, míg Erőss Hanna a 11–13 évesek korcsoportjában állt rajthoz a megmérettetésen. Mindkét sportolónak ez volt a szakágban az első versenye.
– Igazából csak megpróbálni akartuk ezt a szakágat is, úgy voltunk vele, ha már Bukarestben vagyunk, a hazafelé vezető úton megállunk Izvorani-ban, a lányok versenyeznek, majd indulunk tovább. Az eredményesség nem számított, hiszen mind Hannának, mind Henriettának ez volt az első aquathlon versenye, így nem is voltak nagy elvárásaim sportolóimmal szemben – mondta Trandafir Norbert. A lányok edzője hozzátette, több mint száznyolcvanan vettek részt az aquathlon országos bajnokságon. Az aquathlon szaladásból és úszásból áll: a sportolók száz méter úszással kezdik a versenyt, majd másfél kört teljesítenek egy futópályán, természetesen szaladva. – A hatszáz méteres futótáv igazából majdnem ezer lett, mivel a medence és a futópálya rajtvonala között közel négyszáz méter volt és az időmérés az úszással kezdődik, majd a szaladással zárul, így a sportolók száz méter úszást követően majdnem egy kilométert futottak – mondta Trandafir Norbert. Hozzátette, ráadásul háromszor kellett rajthoz állniuk a résztvevőknek, hiszen tartottak előfutamokat, elődöntőket és végül döntőt.
Erőss Hanna a vártnál sokkal jobban szerepelt élete első aquathlon versenyén: korosztályában megszerezte a bajnoki címet, amely ráadásul a VSK Csíkszereda úszó szakosztályának is az első bajnoki címet jelenti. Balog Henrietta is várakozáson felül teljesített, hiszen neki is az izvorani-i volt az első aquathlon verseny, amelyen elindult, ő a 14–16 évesek között a hatodik helyen zárt.
– Összességében remek hetet zártunk vasárnap, hiszen Bukarestben és Izvorani-ban is jól szerepeltek a lányok, és immár van úszásnemben is bajnoki címe Csíkszeredának – nyilatkozta lapunknak Trandafir Norbert.

Kopacz Gyula

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek