Érkeznek az új kislemez dalai

Újabb előrelépések a Teddy Queennél

54

A gyergyószentmiklósi Teddy Queen zenekar új kislemezének mindhárom dala hamarosan elérhető lesz a videomegosztón, tavaszra pedig kilencállomásos turné van kilátásban. A TQ énekes-gitárosa, Fodor László rámutatott: a turné két állomásán vendégzenekar is lesz.

Teddy Queen. Tavaszi turnéra készülnek Fotó: Facebook

Nem szól rám senki címmel március 24-én, vasárnap töltötték fel a YouTube-ra a zenekar új kislemezének címadó felvételét, a dalhoz pedig természetesen videoklip is társul. Török Arnold rendezésében állt össze a klip, amelynek dalát a zenekar tagjai amolyan „vidám szakítós zenének” nevezik. A videóban párkapcsolati, munkahelyi, valamint tanulási problémákkal küszködnek a zenekar tagjai, akik hátrahagyva ezeket, a felvétel refrén idején találkoznak, hogy közösen zenéljenek. Fodor László rámutatott, gyergyószentmiklósi helyszíneken forgattak, a dalszövegben ezeket a témákat boncolgatják. Hozzátette, nincs megállás, mivel a soron következő két vasárnap a háromdalos kislemez másik két videoklipjét is nyilvánossá teszik.

Áprilisban kilencállomásos turnéba is belevágnak, amely hét erdélyi és két magyarországi fellépésből áll majd: április 11-én Marosvásárhelyen, 20-án Szolnokon, 24-én Kolozsváron, 25-én Csíkszeredában, 26-án Gyergyószentmiklóson, 27-én a Hétfalusi Ifjúsági Napokon, majd május 2-án Tiszafüreden, 4-én Sepsiszentgyörgyön, 8-án pedig a Marosvásárhelyi Diáknapokon lép fel a Teddy Queen.
A turné két állomásán, Kolozsváron és Gyergyószentmiklóson a magyarországi Idegen zenekar is fellép.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek