Érettségi: esélyek és egyenlőtlenségek

387

Nincs mit szépíteni, hátrányos helyzetben vannak a kisebbségi nyelven tanuló hazai érettségizők. A székelyföldiek különösen. Az eredmények közzététele óta bújom a statisztikákat, olvasom a témával kapcsolatos cikkeket, vitákat. Lehet hibást keresni, kritizálni a rendszert, a mostani diákságot, szüleiket, a tanárokat, de az (ismét) sokkoló gyenge eredményeknek van egy alapvető oka. Ebben a formában, ahogy most van, a többi tantárgy mellett a román nyelv és irodalom vizsgára való felkészülés és maga a próba hatalmas többletterhet, stresszt, kínlódást, nehézséget jelent a fiataloknak. Ki kell mondani újra és újra: irreális elvárás, hogy ugyanabból a tananyagból kell számot adniuk tudásukról, amiből azok, akiknek anyanyelvük a román.
Elszomorított, amikor hétfőn a tanügyminisztérium honlapján közzétett táblázatban kerestem a legjobb eredményeket elért magyar diák nevét. Több száznál tartottam, amikor feladtam. El tudjuk képzelni mélységében, hogy mit jelent ez? Miről szól, hogy a magyarul tanuló fiataloknak esélyük sincs az élbolyba kerülni? Kimondható, hogy butábbak, gyengébbek, mint román kortársaik? Nem, határozottan nem.
Olyan könnyen kijelentjük felnőttként, hogy aki tanult, annak sikerült, sőt még jó jegyet is kaphatott. De az idei 177 tízes átlagot elért tanuló között nincs egyetlen magyar sem! Rendjén van az, hogy szinte elképzelhetetlen, hogy hibátlan dolgozatot írjon egy magyar anyanyelvű az egyik érettségi tárgyból, miközben a többségnek erre megvan az esélye? Elhisszük végre, hogy eleve hátrányból indulnak a magyar fiatalok? És ez diszkrimináció a javából.
Ennél szomorúbb és elkeserítőbb az, hogy a jelenségről és megoldásról érdemben foglalkozni nem is lehet. Oktatási szakértők is mondják, s az utóbbi hónapok magyarellenes megnyilvánulásait figyelve magam is elhiszem, hogy egyelőre fel sem vethető annak a lehetősége, hogy radikálisan megváltoztassák a vizsga rendszerét és követelményeit, s netán kivegyék a románt a kötelező tantárgyak közül, és valamilyen más módon (pl. a ciklus során bármikor letehető, különböző szintű nyelvvizsgákon) mérjék fel a végzősök tudását. És akkor mi van? Beletörődünk, hogy a magyar iskolák, régiók átlagai minden évben elmaradnak az országos (egyébként ugyancsak nem fényes) számoktól, és áldozati generációk kudarcaihoz, kínlódásaihoz asszisztálunk évről évre.
Elég megnézni a statisztikákat, még matematikából is megközelíti a 70 százalékot az átmenőjegyek száma megyénkben, és van olyan tantárgy – talán nem is egy –, ahol 100 százalékos az átmenési arány. Bár mondják sokan, hogyha az 5-ös össze is jött, azon felül elég alacsonyak a jegyek, és ez az egész a hazai magyar közoktatás általános kudarcát mutatja. Lehet. Foglalkozni is kell(ene) a jelenséggel, de egyszer a román-ügyet kéne rendezni…
Közben pedig ne bántsuk a „mai fiatalokat”. Mert ők olyanok, amilyenekké mi, az ország, a rendszer, a közösség, a család és az iskola tettük-neveltük. Ha nem tanulnak – annak is oka van. Ha felelőtlennek tűnnek – annak is oka van. Ha feladják, és a vállukat rándítják az iskolai követelményekre és elvárásokra – annak is oka van. Ők teljesen más körülmények között szocializálódtak. Nekünk, és a ma iskolájának kéne alkalmazkodni hozzájuk, mert az élet rendje szerint ők a változás és a jövő. Nekünk kell a Facebookon felnőtt, információszerzés szintjén teljesen másképp működő „globális” nemzedékekhez csatornát találnunk, amelyen oda-vissza átjut, ami mindkét félben értékes, alkalmazható és szükséges.
Ne kergessünk ábrándokat. Ha még valami csoda folytán változna is a rendszer, azonnali eredményt várni dőreség lenne. Amíg reménykedünk vagy netán teszünk a változásért, nézzünk azért tükörbe is (mi, szülők, pedagógusok): megtettünk-e mindent a magunk helyén, hogy értve és megértve a mostani nemzedéket, értve és megértve helyzetüket a hazai oktatási rendszerben, megkapjanak minden támogatást ahhoz, hogy nőjenek esélyeik ezen a több száz éves „beavatási próbán”, ami az érettségi. Keressük-e, kerestük-e mindennap az utat hozzájuk, a legjobb módszereket a tanításban, adtunk-e, adunk-e nekik biztos értékeket, biztonságot és megfelelő érzelmi támaszt?
Alapjáraton ezt kell tennünk. Más út nincs. Mert ha az észosztásnak, szülői, tanári prédikációnak, a „mi, felnőttek tudjuk, te csak hallgass, és végezd a dolgod” hozzáállásnak, a hibáztatásnak, szidásnak és megbélyegzésnek (ilyenek meg olyanok vagytok) lenne valami haszna, akkor az érettségi eredmények sokkal jobbak lennének.
De nem azok.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek