2021, január 17, vasárnap.

Eredményesen zárult az oktatási ciklus

Elégedett a kisiskolások úszás-programjának eredményeivel Török Attila, programkoordinátor. A szakember számításai szerint, az idén lezárult kétéves ciklus alatt mintegy 1500 csíkszeredai gyermek tanult meg úszni.

Gyermekek az uszodában. Két év alatt 1500-an tanultak meg úszni Fotó: Balázs Árpád
Gyermekek az uszodában. Két év alatt 1500-an tanultak meg úszni Fotó: Balázs Árpád

[dropcap]L[/dropcap]ezárult a tanév végén a harmadik-negyedik osztályosok úszás-programja is, és mivel idén már második éve, hogy lehetőségük volt szervezett úszásoktatáson részt venniük a gyermekeknek, így kinőttek a programból azok, akik harmadik osztályoson kezdték el ezt a tevékenységet. Tulajdonképpen lezárult tehát egy kétéves ciklus, így a szakemberek is tisztán láthatják már, hogy milyen eredményt hozott a program.
– Az elmúlt két évben körülbelül 1500 kisiskolás gyermek jött a foglalkozásokra, ha az ő uszodai belépőik számát nézzük, ez úgy 40 ezerre tehető – mondta megkeresésünkre Török Attila programkoordinátor.
Mint ismeretes, a korcsolya-program mellett, a csíkszeredai önkormányzat a kisiskolások úszásoktatását is támogatja: hetente egyszer egy órát minden általános iskola harmadik, illetve negyedik osztályos tanulói úszni jártak a tanév ideje alatt a Csíki Csobbanóba.

Amit terveztek, azt meg is valósították
Két évvel ezelőtt, a program indulásakor a szakemberek 2 x 30 órás tantervet állítottak össze. Az első év programjában a gyermekek vízhez szoktatása szerepelt, hiszen sok olyan harmadikos gyermek van, aki egyáltalán nem tud úszni. Az első év második felében már kezdték tanítani a gyermekeknek a hátúszást, ugyanezt folytatták negyedik osztályban, kiegészítve a gyorsúszással.
– Körülbelül ennyi fér bele a heti egyszeri 45 perces órába, ráadásul úgy, hogy a két szakember és az illető iskola testnevelés szakos tanára sokszor 40 gyermekkel is foglalkozik, így egy-egy gyermekre elég kevés idő jut – mondta Török Attila.
– De ha figyelembe veszem, hogy milyen kevés időt, és milyen sok gyerekkel foglalkozunk, az eredmények alapján egyértelműen sikeresnek mondhatom az úszásprogramot. A szülőktől, testnevelés tanároktól is ezt a visszajelzést kaptuk. A gyermekek végül is megtanulják az illető úszásnemet, és vízbiztonságot nyernek, ami nem kicsi dolog – tette hozzá.
Úgy tűnik viszont, hogy még mindig vannak szülők, akik féltik a gyermeküket az uszodától, attól tartanak, hogy esetleg megfáznak ott.
– Jó lenne, ha a szülők is megismerkednének az uszodával, az ottani körülményekkel, ha látnák, hogy egy gyermeket sem engedünk el, míg meg nem szárítkozott, hogy lássák, tudják, a gyermekük biztonságban van. Valószínű, idő kell ahhoz, hogy erről mindenki meggyőződjön – mondta a programkoordinátor.

Iskolák válogatottjai versenyeztek
Az önkormányzat által támogatott úszásprogram keretében tartott foglalkozás tulajdonképpen a heti harmadik testnevelés órának számít a gyermekeknek, ami nem minősül kötelezőnek, így jegyet, minősítést sem kell kapniuk. De hogy legyen egyfajta értékelés, az oktatók minden félév végén versenyt szerveztek számukra: a legjobb úszókból kialakították az iskolák válogatott csapatait, és azok mérkőztek egymással.
– Minden alkalommal versenyzett 120 gyermek. Ez is nagy siker volt, sok gyermeket motivált, hogy jobban teljesítsen azért, hogy bekerülhessen iskolája válogatott csapatába – mondta Török Attila.
Azt is megfigyelte, hogy az úszás-program hatására sok gyerek annyira megkedvelte ezt a sportot, hogy magánklubokba is jár már úszni, így egyre komolyabb úszókultúra alakul ki a városban.
– Mi nagyon szeretnénk, ha az úszás-program a jövőben is folytatódna. Hálásak vagyunk az önkormányzatnak, hogy kezdeményezte és támogatja ezt a tevékenységet, és persze, a részt vevő pedagógusoknak és az uszoda vezetőségének is, hogy segít minket ebben a munkában – mondta Török Attila.

Forró-Erős Gyöngyi

Kapcsolódó cikkek:

14,313RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb