Engedd pihenni!

533

Nem sok van már hátra a nyári vakációból, és újra elkezdődik a teljesítményért vagy a túlélésért való küzdelem az iskolákban. Igen, valóban küzdelem, hiszen sokan, sok helyütt megírták már, hogy a hazai oktatási rendszerben tanulóként, pedagógusként nem könnyű lelkileg egészségesnek maradni, mert állandóan egyensúlyozni kell a program és a gyerekek valós szükségletei, a minisztérium és tanfelügyelőség átiratai, a fejetlenség és a mindennapi iskolai gondok, a tankönyvhiány, a gyenge oktatási segédeszközök és a vizsgakövetelmények, a teljesítmény és a szabad felfedezés, az eredmények hajhászása és a kreativitás között. A felsorolást folytathatnám akár az oldal aljáig is, de leírhatom egyetlen ellentétpárral is: egyensúlyozás az értelmetlenség és az igazán fontos dolgok között.
Aki az oktatás közelében van, szülőként, pedagógusként, netán pszichológusként, és valóban szereti a gyermekeket, az tudja, az iskola – jelenlegi formájában és tisztelet a kivételnek – inkább ártalmas, mert majdnem minden, ami ott történik, merénylet a kibontakozó személyiség ellen. Okos tanító néniknek, talpig pedagógus tanároknak és gyermekükből nem feketeöves matekverseny-győztest „fabrikálni” akaró szülőknek ezt a hatást kell ellensúlyozniuk vagy legalább tompítaniuk a tanév minden napján.
A napokban egy kétgyerekes szülőpárral nem tudtunk egyezségre jutni abban, hogy kit is kéne jobban sajnálni: a szülőt vagy a gyereket. Nem könnyű egyik félnek sem, de én a gyerekeket szánom tiszta szívből. Mert nekik kell több órát tölteni egy helyben néha érdekes, de gyakran számukra unalmas, megfoghatatlan dolgokkal foglalkozva, elviselve a zajt, a bántásokat, a sok esetben felesleges korlátozást, túl szigorú fegyelmezést, majd iskola után nekik kell még néhány órát magolniuk, körmölniük otthon vagy magánórán, hogy másnap ott folytassák, ahol abbahagyták. És nemcsak a tanév során!
Egy ismerős családnál például már júliusban (röpke két-három vakációs hét után) beosztották a vakációra felhagyott feladatokat, mert annyi van, hogy csak remélik, hogy évkezdésre be tudják fejezni. Elemi osztályos gyerekekről van szó! Matematika munkafüzetekben kell megoldaniuk egy halom feladatot, elolvasniuk legalább három – nem is vékonyka – könyvet, és ezeknek minden fejezetéből kiírniuk valamit. A szülők ebben az esetben is egyensúlyozni próbáltak: hogy egyszerre ne legyen sok a feladat, játékra is maradjon idő, de azért a kirótt penzumot is teljesítsék a gyerekek. Mert hanem mi lesz?
Vannak kutatások, amelyek azt bizonyítják, hogy bizonyos mennyiségű és minőségű házi feladat jó hatással van a teljesítményre, de a hangsúly a minőségen és nem a mennyiségen van. Mert ha egy elemisnek azt a feladatot adom, hogy a vakáció legszebb pillanataiból, azokról a helyekről, ahol járt, hozzon emlékül egy-egy tárgyat, majd meséljen róla, számolja össze, a legkedvesebbről írjon egy kis naplóbejegyzést (blogot, de akár vlogot is „mondhat”), amit majd mutasson be a tanév elején, akkor ezzel nem terhelem őt, miközben teret teremtek a feladattudatra, a figyelem fejlesztésére. Írni is kell meg kommunikálni is, számolni is, rangsorolni is, szóval széles körben kell használnia a már megszerzett készségeit. S a közös bemutatás milyen jó móka lenne az első napokon, segítve a visszarázódást, az egymásra figyelést!
De a rutin matekfeladatok gépies oldására, a kényszerolvasásra és -írásra egyetlen értelmes érvet sem találok. Tudom, sokan azt mondják, hogy gyakorolni kell, mert hanem mindent elfelejtenek a vakáció alatt. Előfordulhat ez is, de az új tanév első heteiben általában majdnem mindent „vissza lehet hozni”. Ugyanakkor, ha a pedagógus és a szülő között van érdemi kommunikáció, közösen kitalálhatják, hogyan fejlesszék játékosan a gyengébb pontokat a szünidő alatt, úgy, hogy a gyerek ne is vegye észre, hogy most épp tanul (pl. olvashatunk együtt újságot, a boltokban az árcímkéket stb.). Mert a nyugalomra, a stresszmentes napokra, az önfeledt játékra, a vidám, közös együttlétekre, felhőtlen semmittevésre sokkal nagyobb szüksége van testének-lelkének, hogy feldolgozza, amit addig megszerzett, és kipihenje az iskola fáradalmait. És ez nem valósul meg, ha végig ott lóg fölötte Damoklész kardjaként a kirótt feladat. Mert a halogatás szorongással járhat, a szülő idegessége (mikor fogsz már neki a vakációs feladatoknak, fiam?) feszültséget indukál, ha meg nekiül a gyerek, miközben a többiek fociznak, strandra mehetnek vagy a nagyival a piacra, akkor épp nem azt csinálja, amit vakációban tennie kell!
Engedjük hát őket pihenni, ameddig még lehet. Legyünk bátor szülők, akik kiállnak gyerekük mellett, és elmondják szépen majd a tancinak, hogy amennyit megoldottak a feladatokból, az épp elég. Sőt a semmi is elég, hiszen kedvenc Vekerdy Tamásunk is egyenesen kimondja: vakációban tilos a tanulás!
Azért arra kíváncsi lennék, hogy mit szólna a pedagógus, ha szabadsága legszebb pillanataiban is tudná: ki kell javítania napi 30 füzetet. Tudná élvezni a nyarat?

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.