Énekkarral Nyugat-Berlinben (2.)

13

Alföldy-Boruss Csilla orgona- és csembalóművész, tanár vezényelte a Közgazdaságtudományi Egyetem Chorus Oeconomicus énekkarát nyugat-berlini turnéján. Az akkor még kezdő muzsikus számára nagy élményt jelentett a közös munka, amire negyven év távlatából is szívesen emlékszik vissza.

„A diplomavédés előtt és azt követően az énekkar zongorakísérőjeként, szólamvezetőjeként dolgoztam, s mikor az együttes vezető karnagya, G. Horváth József – egy héttel a nyugat-berlini elutazás előtt – megbetegedett, engem kértek fel az énekkar vezetésére. Számomra ez egy ’mély vízbe ugrást’ jelentett, amire mindmáig szívesen emlékezem: életem egyik legszebb és meghatározó élménye marad. Számomra igencsak új volt a feladat, orgonaművészként számos koncerten léphettem fel, s kísérőként is volt gyakorlatom, de nagykórust addig nem vezényeltem. Az énekkar nagy bizalommal vett részt a próbákon: egy hét alatt kellett közösen megtanulni azt az óriási anyagot, amivel három koncerten felléptünk. Az első két hangversenyt az Epiphanienkirchében adtuk, az első műsorán világi művek szerepeltek, a másik hangversenyre egyházi darabokat állítottunk össze. A harmadik fellépésünkön, a neogótikus stílusú Lutherkirchében, vegyes programot adtunk.

Az Epiphanienkirche Nyugat-Berlinben


Abban a korban – ne feledjük, ez még a kommunizmus időszaka volt – ez nemcsak zenei, hanem lelki élményt is jelentett sokunk számára. Ha végiggondolom, milyen nehéz volt kijutni Nyugatra, ráadásul Nyugat-Berlinbe, látni a kontrasztot a város keleti felével, képviselni hazánkat az együttessel, közösen énekelni a vendéglátóinkkal, akkor érthető lehet elfogódottságunk. Egyéb feladatok is vártak rám, a kórus vezénylése mellett szólódarabokat játszottam orgonán, mellette kísértem egy szólóénekest is. A nagykórus két számát: Robert Schumann Cigányélet és Bartók Béla Négy szlovák népdal című darabját is én kísértem zongorán. Aki ismeri a műveket, értékelheti, hogy mindkettő milyen komoly feladatot jelentett mind a kórus, mind pedig a zongorista számára.

Máig nem felejtem el a kórus lojalitását és segítségét, azért, hogy a ’beugrás’ sikeres legyen. Végtelen igyekezetet és szeretetet tapasztaltam, nemcsak emberileg, szakmailag is kimagaslót alkothattunk együtt. A kapcsolat vendéglátóinkkal megmaradt, az orgonista meghívására többször léphettem még fel a városban.”

A kórus tagjaként hasonlóan éltem át ezt az élményt, Csilla szerénysége és tudása mindannyiunk számára jó példát jelentett. Amikor a zárófogadáson felkérték, hogy foglalja össze a városban eltöltött napokat, mindenkinek megköszönte munkáját és lelkesedését, s az Istenbe vetett hitet tartotta legfontosabbnak, ami erőt adott neki. Ezt akkor nem illett így kimondani, de ő bátran megtette, s e meggyőződése vezérelte további sikeres pályáján is.

Hozzászólások lezárva.