Énekelve, imádkozva, hálát adva

Kolping-Mikulás bevetésen

37

Huszonöt éve alakult meg Csíkszeredában a Kolping Család Szervezet. A Gyulafehérvári Egyházmegye katolikus, családközpontú, karitatív közössége fennállásának évfordulóját rendhagyó módon ünnepelte meg az elmúlt hétvégén Csíkszentdomokoson. A szervezet néhány tagja – akik engem is befogadtak pár órára – Mikulás-ruhába öltözött, és Németországból érkezett csomagokkal kopogott be a helyi iskolákba és óvodákba.

Mikulás a domokosi gyermekeknél. Meglepetés fotók: keresztes bea

Hét órakor indultunk. A reggel éppoly ködös volt, mint a fejemben lévő információk, így kissé bizonytalanul vágtam neki a csíkszeredai Kolping Család pénteki akciójának.
– Kalandos napunk lesz – vázolta röviden Albert János, a Kolping elnöke az előttem álló pár órát, miközben Csík­szent­do­mokos felé vettük az irányt. Kiderült, hogy nem én leszek az egyetlen, akinek meglepetéseket tartogat a délelőtt.
A Gyulafehérvári Főegyházmegye katolikus, családközpontú, karitatív közössége csíkszeredai fennállásának huszonötödik évét ünnepelte idén novemberben, és az ünnepek közeledtével újból ajándékozási útra indult.
– Németországi partnerünk jóvoltából kaptunk csomagokat, amelyeket a domokosi iskolákban és óvodákban osztunk szét. A tervek szerint Homoródfürdőre is ellátogatunk a hétvégén – csepegtette az információkat Albert János, akitől végül megtudtam azt is, amire a leginkább kíváncsi voltam: senki nem tud érkezésünkről.


Ebben a titkos küldetés-hangulatban kerültünk egyre közelebb a végállomáshoz, amely elég képlékeny fogalommá vált időközben.
– Nem tudom, hová megyünk először. Igazából azt sem, hogy mi lesz a második vagy a harmadik helyszín. Ami biztos, hogy valaki Mikulásnak öltözik – remélhetőleg nem én –, és bekopogunk az órákra a gyerekekhez. Amikor először csináltunk ilyet, 1600 csomagot készítettünk, mára jelentősen csökkent az arány – vallotta be csüggedten a csökkenő gyereklétszám kapcsán a személyi idegenvezetőm.
Egyre világosabbá vált a napi feladat, és nemcsak azért, mert már rég magunk mögött hagytuk a ködös Csíkszeredát. Már nem bizonytalanul, hanem kíváncsian vártam az ajándékozást, és a gyerekek reakcióját is.
Ahogy megérkeztünk Csík­szent­domokosra, bepakoltuk a csomagokat, és útnak is indultunk az első iskolához. A Márton Áron Általános Iskola I–VIII. osztályos tanulóit leptük meg elsőként, akik izgatottan köszöntötték Miklós püspököt. Számomra nagyon érdekes tapasztalat volt az, hogy senki nem emlegette a télapót, minden gyermek a katolikus és a görögkeleti egyházak szentjét látta a betoppanó fehér szakállas alakban.

A Mikulás történetesen Albert János volt. Reményei ellenére ő kellett beöltözzön, mert a két nőből és három férfiból álló csapatunk gyermekei, ismerősei is a padok között foglaltak helyet. Nyilván én nem tartoztam a rokonokkal rendelkező személyekhez, de alacsony termetem, és nem túl férfias hangom kizárt a potenciális Mikulások közül.
Mindenesetre csapatunk vezetője meggyőzően alakított, senki nem kérdőjelezte meg identitását. A Kolping-mikulás nagy K betűt viselt a hátán, és bemutatkozott a gyermekeknek. Az édességeket rejtő csomagokat azonban nem adta át rögtön.


– Szoktatok-e imádkozni? – kérdezte.
– Igen! – jött a válasz rögtön, és kórusban.
– Na, és mikor imádkoztok gyerekek? Reggel vagy este? – Ezzel a kérdéssel megosztotta a társaságot, mert egymást követték a különböző bekiabálások. Volt, aki azt mondta minden reggel, mások az ebédidőt emlegették, megint mások a lefekvés előtt ima hagyományát szajkózták.
Végül is kiderült, hogy nincs rossz válasz. Minden gyermek kapott édességet, és széles mosollyal búcsúztak a Mikulástól. Ahogy elköszöntünk egy osztálytól, bekopogtunk egy másikba, és ez így ment egész délelőtt. Autóba be, autóból ki. Megigazítani a szakállat, feltenni a napszemüveget, és püspöki süveget, majd irány a potenciális osztály.
A fent említett párbeszéd minden helyszínen lezajlott, és volt olyan iskola is, ahol a Mikulás életkoráról érdeklődtek a kíváncsiskodó gyermekek.
– A fehér szakálla miatt szerintem körülbelül 120 éves tetszik lenni – tippelt az érdeklődő kisfiú, akinek megállapítását jóváhagyta a Kolping-Mikulás. A legtöbb helyszínen énekekkel, és versekkel búcsúztattak minket, de a közös ima sem maradt el. A Cseralji Elemi Iskolában és óvodában például mézeskaláccsal is megkínáltak a gyerekek, akik az Iskola másként hét keretében sütögettek az osztályban.

Akciónkat sikeresnek értékeltük, hiszen három általános iskolában és két óvodában osztottuk szét a német csomagokat. A Kolping-Mikulás bevetésén – amely folytatódott a hétvégén – illatokból és mosolyokból nem volt hiány, s habár én csak megfigyelő és néha csokit majszoló egyénként vettem részt a programon, jó volt látni a csodák iránti lelkesedést a gyermekek szemében.
Énekelve, imádkozva adtak hálát azért, hogy valaki rájuk gondolt, és egész lényükkel közvetítették az ünnep szellemét.

Keresztes Bea

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.