„Én veletek vagyok minden­nap…”

42

Egyszer egy európai hegymászócsoport elindult megmászni Tibetbe egy magas hegyet. Természetesen helyi kisegítőket, hordárokat alkalmaztak. Elinduláskor a vezető kemény tempót diktált. Egyszer csak a hordárok megálltak és nem akartak tovább menni, bárhogyan is unszolták őket. A hegymászó csapat vezetője megkérdezte a hordárok vezetőjét, hogy mi a baj. – Annyira siettünk – válaszolja –, olyan gyorsan jöttünk, hogy a lelkünk lemaradt tőlünk, ahhoz, hogy tovább tudjunk menni, be kell várnunk.
Mi is így vagyunk a hétköznapi élettel, annyira sietünk, annyira hajtunk, hogy néha-néha a lelkünk lemarad tőlünk, és egy-egy csendes napon, lelkigyakorlaton be kell várnunk, hogy egész emberként mehessünk tovább. Az advent ilyen lélekbeváró, lélekgyakorlatoztató, amikor elcsendesedünk, a bensőnkre figyelünk, hogy újabb energiákat nyerve folytathassuk tovább utunkat.
Mit is tanultunk a hittanórán az Oltáriszentségről? Jézus Krisztus valóságos teste és vére a kenyér és a bor színe alatt. Ezt olyan jól bemagoltuk és annyira megszoktuk, hogy csípőből adjuk a választ. Jó lenne azonban egy kicsit körüljárni e megszokott választ. Egyszer az egyik atya mesélte, illetve még könyvbe is leírta a következő esetet: egy kis zárdában misézett, az evangélium a Máté 12-ből volt. Addig is sokszor felolvasta már e részt, de most azok a szavak, hogy: „(Most) itt nagyobb van, mint Jónás… (Most) itt nagyobb van, mint Salamon” mintha mellbe vágtak volna. A „most” és az „itt”. Nem ott és akkor, amikor Jézus kimondta csupán, hanem most és itt 2019-ben. Most és itt nagyobb van, mint Jónás és mint Salamon, nagyobb, mint Ábrahám és Mózes: az élő Isten Fia! A mindig most és itt: „Én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig!”
Ez a velünk lévő Isten, a jelenvaló Isten végigvonul a Szentírás egészén. Például a csipkebokorról szóló részben: mi a Te neved? – kérdi Mózes. „Az vagyok, aki vagyok.” Nem, aki voltam, vagy aki leszek, hanem aki mindig vagyok, aki mindig jelenben vagyok, aki mindig jelen vagyok számodra, számotokra. Az Ószövetségben Izajás folytatja a sort, amikor egy gyermekről beszél, akit úgy hívnak, hogy „Velünk az Isten” – Immanu Él – Emmauel. És végül következik a tény, ami megvalósítja, s legközelebb hozza az eddigi kijelentéseket: „Az Ige testté (hússá) lett, és közöttünk lakott. (Jn 1,14) Megfogható, tapintható testben mutatkozik meg, ami állandóan közöttünk van.

Kovács Zsolt plébános

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek